Bella új párjának hasonló korú gyerekei vannak, mint neki, de a gyerekek összecsiszolódási folyamata megakadt. Hiába gondolják komolyan a szülők a kapcsolatot, mit lehet tenni, ha a gyerekek semlegesek vagy távolságtartóak maradnak egymással az új családban? Mi lehet a megoldás? 

Ki ne hallott volna már sommás ítéleteket a szinglikről? Főleg, ha nők, mert a szingli férfiaknak valahogy nincs olyan rossz hírük... De ha az egyedül álló nő ráadásul még anya is, akkor aztán a legvadabb előítéletekbe futhat bele. Noha a társadalom sokat változott azóta, hogy leányanyának vagy elvált nőnek lenni szégyen volt, az elvárt norma még mindig a két szülős modell. Vagyis túl sokszor találkozunk a következő tévhitekkel.

A gyereknevelés egyik legnehezebb témája a szexedukáció. Sokan próbálják megúszni, mert borzasztó kényelmetlenül érezik magukat. Viszont az iskolában nincs néven nevezhető oktatás, a gyerekek manapság alig olvasnak, és félő, vagyis szinte biztos, hogy az információkat a lehető legrosszabb forrásból fogják beszerezni: pornóvideókból és kortársaktól.

A szingli anyák egyik gyakori tulajdonsága, hogy teljesen kiábrándultak a férfinemből, hiszen egy férfi teherbe ejtette őket, majd ott maradtak egyedül egy gyerekkel. (Tudok olyanról, aki ráadásul egy ikerpárral.) Nem nagyon lehet a szemükre vetni, hogy nincsenek nagy véleménnyel a férfiakról, bár ilyenkor sokszor felmerül, hogy mennyire akartak egyáltalán védekezni. Másrészről: ha egy férfi akar védekezni, akkor ugye tesz róla.

Karesz nem szeretne pótférj lenni, de a tapasztalatai alapján a gyerekes anyukák automatikusan beskatulyázzák. Folytatjuk olvasói levél rovatunk.

A családokból hiányzó, elmaradozó apák jelensége nem modern fejlemény, Mindig is létezett. Sőt, hiába a magas válási arányok, a történelem során még soha nem foglalkoztak az apák annyit a gyerekeikkel, mint manapság. A hagyományos társadalmakban ráadásul a lányok apáiktól aztán végképp nem kaptak figyelmet, vagy csak nagyon ritkán, hiszen a lányok nevelése a nők felelőssége volt.

Itthon nem igazán ismert trend, de Skandináviában már a hetvenes években is volt, aki így csinálta: az ötlet lényege, hogy a szülők szétválásakor a gyerekek nem mozdulnak, hanem maradnak a közös otthonban, a szülők pedig váltják egymást. Ez persze akkor működőképes, ha elég jó a kettejük kapcsolata, illetve ha megosztott gyermekfelügyeletet vállalnak.

A fejlett világban egyre gyakoribb az ún. gray divorce, az ezüst válás. Nem csak harmincas, negyvenes, hanem 50+-os házaspárok is dönthetnek úgy, hogy mégsem együtt folytatják. Sokak számára ez a pillanat akkor jön el, ha már úgymond kirepültek a gyerekek, és az eddig élettel teli fészek hirtelen temetőnek tűnik... Az évtizedek alatt ugyanis az eredeti pár tagjai annyira eltávolodtak egymástól, hogy már fogalmuk sincs, kivel élnek egy fedél alatt.

Egy újabb olvasói levél futott be hozzánk. Vili egyedülálló apa, és úgy érzi néha érthető miért esnek a nők általánosításba a férfiakkal szemben, de hiába van akár a kiszemelt hölgynek is gyereke, valamiért mégis kihátrálnak az ismerkedésből.

Többször esett már szó arról, hogy a házasságok régebben se tartottak tovább, mint ma, csak nem válás, hanem valamelyik társ halála vetett nekik véget az esetek túlnyomó többségében. Az egészségügy fejlődésével és a hosszú békeidőszaknak köszönhetően mifelénk manapság azért viszonylag ritka, hogy valaki akkor özvegyül meg, amikor még felnevelendő gyerekei vannak, de azért sajnos előfordul.