Egyedülálló Szülők


Számít a barátok véleménye az új párkapcsolatodról?

2025. március 20. - SingleParent

Tegyük fel, hogy új kapcsolatba kezdtél, már elég jól ismeritek egymást, elég időt töltöttetek ahhoz kettesben, hogy kialakuljon egy „MI” érzés bennetek, elérkeztetek abba a fázisba, hogy a bővebb környezeteteket is bemutassátok egymásnak.

Tovább

Miként lehet az első randi kibírhatóbb, mint a foghúzás?

Első alkalommal találkozni valakivel azzal a céllal, hogy romantikus kapcsolatba kezdjünk, meglehetősen furcsának tűnik, főleg azok számára, akik nem így ismerték meg korábbi partnerüket, partnereiket, 20-25 év házasság után válnak el és még abban a korszakban szocializálódtak, amikor legfeljebb is…

Tovább

Érdemes-e a ligánkon kívül randizni a gyerekeink érdekében?

Mikor az ember regisztrál egy társkeresőre, talán kissé idealisztikusak az elképzelései azt illetően, milyen partnert szeretne. Jó esetben ebből hamar magához tér és józanabbul kezdi szemlélni a lehetőségeket. Gyakori hiba szokott lenni például, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen ligában…

Tovább

Első randi előtt és alatt: milyen kérdésekből lehet sértődés?

Sokszor tűnik úgy, hogy nagyon nehéz belőni, kivel milyen mélységekig érdemes eljutni még a csetelés, levelezés fázisában, mivel egyeseket éppen a túlságosan aprólékos kérdezősködés idegesít, míg másokat az untat, ha csak felszínesen beszélgetnek velük és nem tesznek fel személyesebb kérdéseket.

Tovább

Mikor az ismerkedést arra használod, hogy az exed után keseregj…

Kétségtelen, hogy a válás vagy szakítás nagyon megviseli az embereket, sokan még évek múltán sem képesek kiheverni a csalódást. Rengetegen érezhetik úgy, hogy nincs kivel kibeszélniük mindazt, ami törtét, vagy ha már sokszor elmesélték a barátaiknak, családtagjaiknak, azok már igazán unják a témát…

Tovább

Mitől érzed magad igazán jól egy ismerkedéskor?

Mi az, ami a legtöbb online profilból hiányzik, pedig nagyon fontos lenne beleírni? Persze, első körben több információ önmagunkról, bár regényeket tényleg nem érdemes írni, mert alig valaki hajlandó olyan sokat elolvasni. Viszont arról írunk-e bármit is, hogy mire vagyunk kíváncsiak a potenciális…

Tovább
süti beállítások módosítása