Kétségtelen, hogy a válás vagy szakítás nagyon megviseli az embereket, sokan még évek múltán sem képesek kiheverni a csalódást. Rengetegen érezhetik úgy, hogy nincs kivel kibeszélniük mindazt, ami törtét, vagy ha már sokszor elmesélték a barátaiknak, családtagjaiknak, azok már igazán unják a témát és nem nyitottak arra, hogy ismét végighallgassák.

Terápiára menni költséges mulatság, és sokan nem is gondolják, hogy szükségük lenne rá, hiszen nem „betegek”, csak a válásukat feldolgozni esik nehezükre. És aki elmegy pszichológushoz vagy más segítő szakemberhez, az is megélheti úgy az egészet, hogy semmit nem érnek a szenánszok, kidobott pénz, nem szimpatikus (vagy empatikus) az illető, akinek az a munkája, hogy beszélgessen velünk – vagy csak meghallgasson. Ráadásul egy szakembernél az az érzésünk, hogy muszáj lenne fejlődnünk, és lehet, hogy erre egyáltalán nem vagyunk nyitottak.

Kínálkozik tehát az online társkeresés mint az ex utáni kesergés terepe. Végül is itt hasonló cipőben járó emberek keresnek partnert: biztos nyitottak arra, hogy kipanaszkodjuk magunkat az exünkről. Ezt cserébe ők is megtehetik, mindketten jól járunk, vigasztalhatjuk egymást. Elméletben ez még működhet is, illetve valamilyen mértékben működik, de… Mindent túlzásba lehet vinni.

Én természetesnek tartom, hogy ismerkedéskor két ember elmesélje egymásnak, hogyan jutott abba a helyzetbe, hogy partnert keres, hogyan élte meg az előző kapcsolatát, annak romlását, milyen csalódások érték és mióta próbálja ezeket feldolgozni. De nem ritka, hogy miközben a múlt hányattatásairól mesélnek nekünk, úgy érezhetjük, hogy lelki szemetesládának használnak és rohadtul nem figyelnek ránk.

Könnyű belesüppedni egy olyan játszmába, amelyben vagy egymást vigasztaljuk, vagy az egyik fél pátyolgatja a másikat, miközben nem építenek semmi közöset és a jövő állandó homályban marad, mert az egyikük még a múlt fogságában vergődik. Főleg empatikus nőkkel történik ez meg (vagy csak a történet ezen oldalát ismerem jobban): a férfiak ugyanis még a barátaikkal sem tudják megbeszélni az őket ért sérelmeket, és ha egy kedves nőre bukkannak, aki meghallgatja őket, képesek vérszemet kapni és egyre többet beszélni neki nem feldolgozott traumáikról.

Mi a baj ezzel azon túl, hogy a kapcsolat megreked a panaszoknál és nem arról az izgalomról szól, amiről egy új ismerkedésnek kellene? Egymás felfedezéséről…

Az egyik negatívum, hogy a túlságosan elkámpicsorodott, az exe után kesergő férfiről alkotott összkép… Nos, nem lesz szexi. Nem csupán arról van szó, hogy kissé sértő, ha egy férfi nem ránk figyel, mikor velünk levelezik vagy találkozgat, hanem még mindig a volt nejét vagy barátnőjét siratja, hanem arról is, hogy nem látjuk felnőtt, független, érzelmileg stabil pasinak, inkább csak bizonytalan kisfiúnak, aki mellett csak az anyuka szerep van szabadon. (Fordított esetben szerintem a férfiak nem maradnak az ismerkedésnél a nőt pátyolgatni, de lehet, hogy nincs igazam.)

Másrészt a kapcsolat belekeveredik a panaszkodás negatív spiráljába, megteremtődik egyfajta állandó témakészlet, és ezekhez állandóan visszatérünk. Mi magunk is hajlamosabbak vagyunk a múlton merengeni, ha egy ilyen partner mellett vagyunk, még ha a levelezésen, cseten nem is jutottunk túl.

Ugyanakkor olyan mély érzelmi kötelék alakulhat ki, amely arra vesz rá minket, hogy meg akarjuk vigasztalni a másikat, akár azzal is, hogy intimebb testi kapcsolatba bonyolódunk, mert úgy véljük, ez kell neki (és nekünk), miközben valójában nem azért érünk el erre a szintre, mert őszintén vonzódunk hozzá mint férfihez /nőhöz.

Online ismerkedésnél a kitartásnak és a rendszeres kapcsolattartásnak hatalmas szerepe van, amire pedig az érzelmeiket felvállaló férfiak sokkal hajlamosabbak. A sok hébe-hóba jelentkező, azonnal randizni akaró pasi mellett egy minden nap jó reggelt kívánó társ még akkor is nagyon vonzó, ha a kapcsolatunk nem nagyon akar kimozdulni a holtpontról.

Mi ebből a tanulság?

Durva lenne azt mondani, hogy húzódjunk vissza, ha valaki túl sokat beszél az exéről, de tényleg nem jó jel… Ugyanakkor lehet, hogy valóban nem volt senki, akivel kibeszélhette volna. De jelezzük, ha ez már túl nyomasztóvá válik. És persze figyeljünk arra, hogy mi magunk se beszéljünk túl sokat az exünkről, ne minden második mondatunk szóljon róla.

Leghatékonyabban úgy tudunk ez ellen hatni, ha a találkozásaink során olyan új, pozitív élményeket szerzünk, amelyekről érdekesebb lesz beszélni, mint a múlton merengeni. De tény, hogy nem kevés esetben még nem vagyunk felkészülve az új kapcsolatra, csak ezzel mi magunk sem vagyunk tisztában. Talán csak akkor jövünk rá, amikor már elég sok időt és érzelmet fektettünk be az ismerkedésbe…

Figyeljünk a jelekre és ha nagyon úgy tűnik, hogy egy ex még túlságosan beárnyékolja az új kapcsolat lehetőségét, ne menjünk bele túl mélyen!