Egyedülálló Szülők


Özvegyember tini lányával (Utálatos karácsony 2. évad)

2024. január 11. - SingleParent

Viszonylag ritkán kerülnek szóba azok a „szingli” szülők, akik nem azért vannak egyedül, mert elváltak vagy eleve egyedül vállaltak gyereket, hanem megözvegyültek. Az, hogy ők ritkán állnak a középpontban, természetesen abból is fakad, hogy jóval kevesebben vannak, mint az első két csoport tagjai,…

Tovább

Felnőttek a gyerekek, most már elválhatunk…

Növekszik az 50 fölött kezdeményezett válások aránya. Ezt sokan nyugtalanítónak, borzalmasnak tartják… Hát az emberek már egyáltalán nem tartanak ki egymás mellett? Bezzeg régen… Akkor még volt bennük becsület, lehetett rájuk számítani, szépen öregedtek meg, és így tovább. Most meg még élni akarnak.…

Tovább

Új partnerünk exe(i)

Van egy ügyvédes bűnügyi sorozat a Netflixen (Az igazság ára), amely jól példázza a több exfeleséggel is rendelkező férfiak esetét: az adott ügyvédnek a telefonjában Exfeleség 1-ként és Exfeleség 2-ként feltüntetett mindkét asszony nagyon is eleven kapcsolatot ápol a volt férjével. Az első nejétől…

Tovább

Mennyi közünk van az exünk új partneréhez? És neki a miénkhez?

Még ha olyanok szakítanak vagy válnak el, akiknek nincsenek gyerekeik, akkor sem mindig egyszerű kezelni az exek új partnerei által generált problémákat, hiszen lehet közös lakásunk, kocsink, hitelünk, háziállatunk, baráti körünk, cégünk, és még sorolhatnánk.

Tovább

Elvált szülők nyara – gyerekekkel és nélkülük

Az elvált szülők számára minden nyár és vakáció extra kihívást jelent, hiszen vagy hosszabb időt kell tölteni a gyerekek nélkül, noha általában nálunk vannak, vagy hosszabb időt kell tölteni velük, noha általában nincsenek nálunk, vagy egyedül kell megoldanunk az egész nyarat, vagy kénytelenek…

Tovább

Randi helyett kórházba visszük a gyereket

Melyik egyedülálló szülő ne ismerné a helyzetet, mikor a szépen eltervezett napja romba dől attól a pár szótól, hogy „Anya / apa, beteg vagyok…”? Nem merném még csak megbecsülni sem, hányszor történt meg velem, hogy emiatt aztán mégse találkoztam az aktuális partneremmel.

Tovább

Mit érdemes átgondolnunk, mielőtt bemutatnánk új partnerünket a gyerekeinknek?

Ha elértünk odáig, hogy ez egyáltalán felmerül, akkor talán már rengeteg ismerkedésen, randizáson, fellelkesülésen és csalódáson vagyunk túl. Főleg, ha online forrásból teszünk szert ismeretségekre és nincs akkora szerencsénk, hogy véletlenül fussunk bele valakibe, aki rögtön nagyon tetszik. Ha…

Tovább

Mitől lehet kevésbé kínos egy első randi válás után (vagy bármikor)?

Az első randik gyakorlatilag garantáltan kínosak, és ezek sajnos nem lehet segíteni. Mindig lesznek olyan pillanatok, amelyekben legszívesebben másutt lennél, elsüllyednél vagy örülnél, ha valami, bármi elterelné mindkettőtök figyelmét egymásról. Ez még akkor is így van, ha egyébként jól alakul a…

Tovább

Muszáj jóban lennünk az exünk új partnerével?

Olykor elkerülhetetlen, hogy állandóan szembesüljünk az exünk új barátjával, barátnőjével vagy akár házastársával. Van, akit ez egyáltalán nem visel meg, például, mert olyan békés volt a válása, hogy csak jót kíván az exének, vagy neki magának hamarabb is volt új partnere, tehát semmiféle rossz…

Tovább
süti beállítások módosítása