Örök kérdés, vajon lehet-e igazi barátság azok között, akik valaha szerelmespárt alkottak. És ha igen, milyen feltételekkel? Mikor érdemes erre törekedni és mikor nem szabad erőltetni? Mit lehet kezdeni az olyan helyzetekkel, amelyekben az exszel kénytelenek vagyunk kapcsolatot tartani, bár nem szeretnénk vagy nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez jót tesz nekünk?
Ha közös gyerekünk van egy exünkkel, akkor vele szinte biztosan egész életünkben kapcsolatban maradunk, kivéve, ha bántalmazó volt vagy egyszerűen elhagyott és nem is tudjuk elérni… De a legtöbb esetben, normális szétválás esetén valahogy viszonyulunk kell a volt partnerünkhöz, főleg, amíg a gyerekeink még kiskorúak.
A barátság azonban egészen más eset: nem biztos, hogy képesek leszünk barátok maradni vagy azzá válni. Mikor veszélyes ezzel próbálkozni?
- Ha egyikünk még nem fogadta el a szétválást és erős érzelmei vannak az exe iránt
Ilyen esetben az elfogadásban és a továbblépésben az segít, ha keveset vagyunk együtt vagy egyáltalán nem találkozunk. Vagy legfeljebb akkor, ha nagyon muszáj, gyakorlati dolgokat kell megbeszélni és nem maradunk kettesben. Az nem segíti a leválást, ha újra és újra kísértésbe esünk, hogy még egyszer ágyba bújjunk például, noha valójában nem működik a kapcsolatunk.
- Ha neheztelünk egymásra vagy minden találkozásunk veszekedésbe torkollik
Szakítás, válás után rengeteg negatív érzés lehet bennünk, de meggyőzhetjük magunkat arról, hogy a gyerek érdekében majd uralkodni fogunk magunkon, meg mi olyan civilizáltak vagyunk, hogy ezt is megoldjuk… Nem biztos, hogy lelkileg fel vagyunk erre készülve. Ha még túl erősek a negatív érzéseink, ne erőltessük a szükségesnél gyakoribb és mélyebb kapcsolattartást.
- Ha egyikünk vagy másikunk új kapcsolatát nagyon zavarja a barátságunk
Lehet, hogy köztünk minden remekül alakul és valóban barátokként viselkedünk, sőt: túlságosan is jóban vagyunk, ami belezavar az új kapcsolatunkba. Vannak, akik derűsen viselik, ha az új kedvesük remek kapcsolatot ápol az exével és szívesen veszik akár a közös programokat is, de ezzel nem mindenki van így. Azért azt ne engedjük meg egy új partnernek, hogy basáskodjon fölöttünk és eltiltson az exünktől meg esetleg még a felnőtt gyerekeinktől is, mert sajnos ilyenekre is van példa. De legyünk rá tekintettel, ha úgy érzi, hogy háttérbe szorul.
Más esetekben, ha egyébként minden világos közöttünk és nem konfliktusos a viszonyunk, de nem is olyan, hogy az egyikünk még nagyon reménykedik az újrakezdésben, semmi akadálya, hogy jóban legyünk. Csak azért figyeljünk oda arra, hogy például a gyerekekben ne keltsünk hiú reményeket, illetve az exünkkel töltött sok idő alapján ne alakuljon ki potenciális új partnerekben az a benyomás, hogy nincs szükségünk senkire, nem akarunk randizni, még nem váltunk le az exünkről.
Van az úgy, hogy mi azt hisszük, már vége, tényleg nem ácsingózunk utána többet, és összejövünk valakivel, aztán ő ébreszt rá, hogy tulajdonképpen még mindig az előző partnerünkbe vagyunk szerelmesek, csak nem is akarunk róla tudomást venni. Ha nehezünkre esik leválni, akkor kérjünk segítséget, dolgozzunk ki valamilyen módszert, szabályrendszert, amely megkönnyíti a leválást.
A távolságtartás akkor igazán nehéz, ha már a párkapcsolat előtt is baráti viszonyban voltunk, vagyis hozzászoktunk ahhoz, hogy kikérjük egymás véleményét, a bajban egymáshoz fordulunk. Erről nagyon nehéz leszokni, olykor nehezebb, mint a kapcsolat romantikus oldaláról – mert lehet, hogy az csak átmeneti fázis volt, de a barátság sokkal szilárdabb alapokon állt.
Ha valamilyen okból kedvünk ellenére kénytelenek vagyunk távolságot tartani, az sem kell örökre szóljon, csak, amíg a fennálló probléma meg nem oldódik. Ha már valóban eltelt annyi idő, hogy mindketten megértettük: nincs visszatérés a korábbi állapothoz, illetve már nem veszekszünk minden apróságon, az új partnerünk is kevésbé féltékeny, vagy már egyáltalán nem az, akkor a barátságunkat új alapra helyezhetjük.
