Amint megszületik az első gyerekünk, a szexuális életünk radikálisan megváltozik. És nem csak azért, mert az első 2-3 évben (de van, aki inkább hatot mond) sokkal kevesebbet alszunk (ha több gyerekünk van, ez az időszak kitolódik), hanem azért is, mert kevesebb alkalmunk van kettesben, azaz teljesen gyerekek nélkül minőségi időt töltenünk egymással.
És ha mégis lenne időnk, túl fáradtak, idegesek és stresszesek vagyunk, ráadásul a nők nagy része idegenül érzi magát új testében, amely olyan változásokon ment és megy keresztül, amelyek az önmagunkról alkotott képünket is alapvetően befolyásolják. Nemrég például egy kisgyermekes párral készült interjút láttam, amelyben a feleség kijelentette, hogy noha a férje kifejezetten kívánja és még tetszik is neki, hogy most nagyobb a melle, mint korábban, ő ezzel nem tud kibékülni, sőt, szinte nehezményezi, hogy a férjnek ez mennyire tetszik.
Az első időszakban tehát sok pár nehezen jut el a szexig, és főleg nehezen jut el addig, hogy nyugodt körülmények között, sietség, idegeskedés nélkül, az élményben feloldódva tudja megélni az intimitást. Később a gyerekek nőnek, már kevésbé vagyunk fáradtak, de abban a tudatban, hogy a szomszéd szobából hallhatják, milyen hangokat adunk ki, illetve, hogy bármikor megzavarhatnak (még ha szex idejére kulcsra is zárnánk az ajtót, amit sokan nem tesznek meg), ugyancsak nagyon nehéz (vagy éppen lehetetlen) elengedetten, jólesően szeretkezni.
De mi van, amikor válás után egy újabb partnerrel szeretnénk kettesben maradni, csakhogy valamelyikünk gyereke vagy gyerekei mindig bezavarnak?
A helyzet egyáltalán nem egyszerű. Hiszen egészen más úgy visszatérni a szexhez, hogy korábban (a gyerekek előtt) már átéltünk egy sokkal nyugisabb, szabadabb időszakot és van mire emlékeznünk, mint úgy kialakítani egy új erotikus összeszokást, hogy szinte soha nem lehetünk kettesben és állandóan attól kell tartanunk, hogy megzavarnak.
Ha két olyan ember kerül össze, aki nappal, iskolaidőben dolgozik és csak este, hulla fáradtan és azzal a tudattal tud összebújni, hogy bármikor megzavarhatják és ráadásul a saját gyerekei is idegent látnak a partnerében, meg a partnere gyerekei is benne, akkor az rendkívül nehézzé teszi a harmónia kialakulását és kibeszéletlenül frusztrációkhoz vezet.
Ilyen esetben sokkal tudatosabbnak kell lennünk, mint amilyen a párok többsége. Alkalmat kell teremtenünk a zavartalan együttlétekre, nem pedig arra várni, hogy majd valahogy adódik… Sokan egyszerűen nem merik felvállalni, hogy az együttlét, a különvonulás fontos és hogy az nem önzés, ha a gyerekeket a másik szülőre, nagyszülőre vagy bébiszitterre bízzuk, amíg mi élvezzük a kettesben töltött időt. Ha pedig végre sikerült megszerveznünk a különvonulást, akkor ne halasztgassuk a szexet addig, amíg hulla fáradtak nem leszünk. Inkább kezdjük azzal és minden mást tegyünk el későbbre!
Persze, lakhatási viszonyoktól, időbeosztástól és a gyerekek életkorától, hozzáállásától is függ, mi mindenre nyílik lehetőségünk. Egy nagy házban sokkal könnyebb elvonulni, olyan messze összebújni, hogy senki ne hallja, mit teszünk, de még akkor se biztos, hogy el tudjuk engedni magunkat, főleg, ha nem a 2-3 perces együttlétek jellemzőek ránk, amelyeket különösebb felhajtás nélkül le lehet bonyolítani. Egy kisebb alapterületű, papírvékony falakkal rendelkező lakásban nem igazán van lehetőség szexuális életet élni, ha otthon van bármelyik gyerek. (És a kamaszok is nehezen fognak tudni elvonulni egy ilyen lakásban, ha ott vannak a szülők, szülők partnerei, testvérek, nagyszülők.)
Bárhonnan is nézzük, egy „idegent” befektetni az ágyunkba és úgy szeretkezni, hogy állandóan arra kell figyelnünk, nem ébrednek-e fel a kölykök, csak kevesek számára teremt megfelelő hangulatot, bár ismerek olyan nőt, aki így randizik…
A legjobb az, ha rendszeresen szervezünk magunknak olyan alkalmakat, amelyek teljes elvonulást tesznek lehetővé, még akkor is, ha erre anyagilag áldoznunk kell. Ha ezen spórolunk, akkor az hosszú távon megbosszulja magát.
