Minden sikeres ismerkedés történetében eljön az a pillanat, hogy már nem elég nyilvánosság előtt, házon kívül találkozni. Már szeretnénk úgy igazából kettesben lenni, zavaró tényezők nélkül, de ez nem egyszerű, ha az embernek gyerekei vannak. Főleg, ha mindkét félnek vannak gyerekei.

Gyakran tűnik úgy, mintha az emberek többsége képtelen lenne felvállalná az érzelmeit: tele vagyunk elfojtásokkal, szégyenérzettel, sértett büszkeséggel, és igyekszünk ezeket a problémákat alaposan szőnyeg alá söpörni, mintha attól bármi jobb lenne… Ugyanakkor az ilyen elakadásokkal küzdő emberek is…

Ha két éve írtam volna ezt a posztot ugyanerről a témáról, rengeteg ötletem lett volna, hogy enyhítsünk azon a hiányérzeten, amely akkor alakul ki bennünk, ha nélkülöznünk kell az érintést, amely olyan alapvető emberi szükséglet.