Ha valakinek tönkrement egy hosszú, elkötelezett kapcsolata, akár házassága, az levonhatja azt a következtetést magának, hogy a szerelem, az elköteleződés nem neki való, túl fájdalmas, túl kockázatos, nem éri meg az energiabefektetést, jobb átállni az alkalmi kalandokra. Mások viszont juthatnak arra…

Őszintén szólva én is azok közé tartozom, akik túl sok évet töltöttek a gyerekek miatt boldogtalan házasságban, de nem meggyőződésből, hanem azért, mert nem lehetett másképp megoldani. Sok szülőpár marad túl sokáig együtt annak ellenére, hogy mindkét fél látja, mennyire nem működnek a dolgok és még…

Ha megkérdeznének bennünket, vajon mi a fontosabb számunkra, a saját vagy a családunk boldogsága, vajon mit válaszolnánk? Lenne-e bárkinek bátorsága azt mondani, hogy a sajátja? És vajon mennyire reális ezt a két dolgot szembeállítani egymással? Mit értünk egyéni és mit családi boldogság alatt?