Egyedülálló Szülők


Adjunk-e esélyt válás után egy régi barátnak? 6 átgondolandó tipp!

2024. március 28. - SingleParent

Miközben új partner után kutatunk, lehet, hogy észre sem vesszük azt a régi barátot, akit már ezer éve ismerünk és aki mindig is mellettünk állt? Vagy az évek során messzire sodródtunk tőle, de most újra elkezdünk érdeklődni egymás iránt? Lehet, hogy nekünk eszünkbe se jut, hogy más is lehetne…

Tovább

Válás után is egy fedél alatt

Másfél éve írtam a Parenting Marriage nevű jelenségről, amelynek az a lényege, hogy a szülők ugyan már nem alkotnak egy párt romantikus és szexuális értelemben, de a gyerekek miatt fenntartják a házasságot és együtt maradnak legalább addig, amíg úgy nem érzik, hogy már jobb, ha szétválnak. Vagy…

Tovább

Mikor hagyhatjuk egyedül a gyerekünket új partnerünkkel?

Egy elvált szülő életében az a lépés, hogy egy új partnerre bízza a gyerekét, meglehetősen kényes, hiszen rengeteg mindentől függ, hogy egy adott emberben mennyire bízhatunk meg, illetve ha éppen teljesen szerelmesek vagyunk, mennyire látjuk tisztán, hogy az illető megérdemli-e a bizalmat. Számos…

Tovább

Hogyan bújjunk össze egy új partnerrel, ha a gyerekeink mindig körülöttünk vannak?

Amint megszületik az első gyerekünk, a szexuális életünk radikálisan megváltozik. És nem csak azért, mert az első 2-3 évben (de van, aki inkább hatot mond) sokkal kevesebbet alszunk (ha több gyerekünk van, ez az időszak kitolódik), hanem azért is, mert kevesebb alkalmunk van kettesben, azaz teljesen…

Tovább

Attól, hogy van pasid, még szingli anya maradsz?

Sok olyan nőt ismerek, aki elvált és egyedül neveli vagy nevelte a gyerekeit, sőt, olykor annyira egyedül, hogy még az apa se nagyon van/ volt képben. Tehát mintha felszívódott volna, eltűnt a mindennapokból, minden nevelési, sőt sokszor akár anyagi gondot is a nőre hagyva. Ezt idehaza simán meg…

Tovább

Meg tudnál-e bízni valakiben, aki elhagyta a gyerekét?

Egy emberöltővel ezelőtt egy osztálytalálkozón, nem sokkal az érettségi után az egyik srác mindenkinek elmondta, hogy van egy gyereke, de már a fogantatás után szakított az anyával és úgy egyeztek meg, hogy soha többé nem keresi őket, nem lesz az életük része. A srác ezt úgy adta elő, mint a világ…

Tovább

Vasárnapi és karácsonyi apukák

Az ünnepi időszak végeztével sokan gondolják át a kapcsolataikat, hiszen ez a körülbelül két hét általában kihozza a legnagyobb nehézségeket, kirobbantja a feszültségeket, egyes esetekben szakítópróbához is vezet. Amit az utóbbi két hétben láttam, az a vasárnapi apukák különös viselkedéséhez…

Tovább

"...még mindig képben van a volt feleség. Nem tudom kikerülni, hogy találkozzunk."

Bea új párjának exneje szinte már túl kedvesen viselkedik. Gyanús a dolog vagy tényleg csak szeretne barátságos légkört kialakítani?

Tovább

Miért ne avassuk be túl korán a gyerekeinket abba, ha ismerkedünk valakivel?

Többször írtam már arról, hogyan lehet bemutatni egy új partnert a gyerekeknek, mennyire függ a gyerekek korától, milyen egyszerű lesz megbarátkozniuk, illetve milyen hatással van ez a másik szülőre, attól függően, hogy neki van-e már új partnere vagy nincs. De mindenképpen hangsúlyoztam, hogy ne…

Tovább

Nehezebb-e középkorúként szerelmet találni, mint fiatalon?

Noha a klasszikus szerelmi történetek szereplői egyre idősebbek lesznek, ahogy a pártalálás ideje kitolódik a tinédzser korról a harmincas évek elejére, a legtöbb sztori még mindig olyanokról szól, akik fiatalon, gyerektelen szingliként keresnek partnert. Pedig rengeteg ember keres válás után…

Tovább
süti beállítások módosítása