Egyedülálló anyaként nem egyszer találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy a kapcsolat elején, amikor a férfiak még nagyon lelkesek (esetleg még az udvarlási fázis zajlik) tényleg képesek a legmeglepőbb dolgokban felajánlani a segítségüket. Szívesen befizetnek valamire, mikor egyedül nyaralsz a gyerekeiddel, csak, hogy örömet szerezzenek… Lemossák az ablakaidat. Felszerelik a polcot. Megjavítják a csapot. Felfújják a biciklikereked. És így tovább, kinek mire van szüksége.

A kérdés csak az, hogy nőként ezt elfogadhatjuk-e, illetve mi az, amit nyugodtan elfogadhatunk, és mi az, amivel inkább várjunk, mert vagy nem őszinte felajánlás, vagy később, ha mégsem úgy alakul a kapcsolat, ahogy a férfi szeretné, még a szemünkre vetik, hogy bezzeg ők mindent megtettek és mi milyen hálátlanok vagyunk…

Alapjában véve persze nagyon pozitív, ha egy férfi nagylelkű, segítőkész, szívesen támogat mindenben. Főleg olyan helyzetben lévő nőként, aki nem számíthat a gyerekei apjára vagy más férfirokonra és ő maga nem képes bizonyos feladatok elvégzésére (vagy csak pénzért tud rá embert szerezni) nagy a kísértés, hogy elfogadjunk ezt-azt. De a legtöbb esetben ezek a szívességek nem olyan önzetlenek: ha elfogadjuk, azzal kvázi jelezzük a férfinak, hogy érdekel bennünket és számíthat ránk a kedveseként.

Persze nem minden szívesség egyforma jelentőségű: egy biciklikerék felfújása még simán belefér bármilyen haveri kapcsolatba is. Vagy valami kisebb jelentőségű szerelés a lakásban. 5-10 perces munka, mondjuk. De több órás segítség már nem, az már tényleg akkor „jár” csak, ha romantikus/erotikus szándékaink vannak az illetővel. (Itt most kifejezetten nem arról beszélek, ha régi barátok vagyunk.)

Az ennél komolyabb szívességek elfogadásával várjuk meg, hogy a kapcsolatunk megszilárdul-e. És persze gondoljunk bele: ha egy férfi ilyesmikre hajlandó értünk, akkor úgy illik, hogy valamivel mi is viszonozzuk. Ha a hagyományos szereposztásban hisz, akkor elképzelhető, hogy azt várja: főzzünk neki, stoppoljuk meg a zokniját vagy korrepetáljuk a gyerekét. Mi van, ha mi ezekben a dolgokban kicsit sem vagyunk tehetségesek? Ha mi semmit nem tudunk nyújtani a másiknak, csak elfogadunk, akkor az is kínossá válhat.

Olykor a segítség felajánlása valójában azt célozza, hogy az illető közelebb kerüljön hozzánk, a lakásunkba bejutva már bármi is történhet. Nem kifejezetten erőszakos közeledésre gondolok, bár az sem kizárt: akadnak olyanok, akik úgy dekódolják, ha hagyjuk, hogy megszereljenek valamit, hogy ők már akkor birtokon belül vannak és a szívességért cserébe kvázi elvárt, hogy intim kapcsolatba kerüljünk.

A dolog következő aspektusa: ha már x-et hagytuk, hogy ilyesfajta szívességet tegyen, akkor nagyon rosszul esik neki, ha kiderül, hogy y-t is beengedtük, ő is segített valamiben: még ha egyikükkel sem történt semmi konkrét, csak „barátkozunk”, sok férfi agyában ez úgy áll össze, hogy amikor a nőnek segít, akkor már úgymond a saját nőjének segít, birtokon belül van. Tehát oda más férfi ne tegye be a lábát. (Maximum is a gyerekek apja, bár még annak se örül mindenki.)

Mivel pedig úgy gondolja, hogy birtokon belül van, azon is megsértődhet, ha a nő valaki mástól is segítséget vagy tanácsot kér. Nyilván nem bánjuk, ha az „udvarlónk” kompetens, egy csomó mindenhez ért és szívesen segít, sokkal rosszabb, ha semmihez nem konyít és még lusta is. Semmiképp nem akarom alábecsülni a problémamegoldó férfiakat. Nagyon is pozitív, ha ilyennel találkozunk.

Ugyanakkor jobb, ha tudatosítjuk magunkban, hogy amennyiben elfogadunk bizonyos dolgokat, lehet (nem biztos, de elég valószínű), hogy ezzel már elköteleződést jelzünk anélkül, hogy döntést hoztunk volna az ügyben.

Ha a kapcsolat tartós és erős lesz, a segítőkészség később sem fog megszűnni, akkor már nyugodtan elfogadhatjuk (persze akkor se éljünk vissza vele), de ha csak a beetetési fázisra jellemző, ha az első pár hétben nyilvánul meg, aztán elenyészik, akkor utólag mégiscsak jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem fogadtunk el mindent, ami szóba került.

Főleg a gyerekeinkkel kapcsolatos szívességek olyanok, amelyeket általában túl könnyedén ajánlják fel és legtöbbször nem valósulnak meg. Nem érdemes ilyenkor számonkérni a dolgot, sőt, a legjobb, ha a gyerekeknek ezekről említést se teszünk… A kezdetben lelkes pasi nagyon könnyen csalódást okozhat nekik.

Férfiként is érdemes átgondolni, hogy mennyire hagyjuk magunkat elragadtatni: bármennyire is úgy érezzük, hogy akármit megtennénk a nőért, ne hozzuk kellemetlen helyzetbe és főleg ne ígérgessünk felelőtlenül.