Gyakran elhangzik nők szájából, hogy a férfiak nem értik: ők nem azért mesélnek el egy problémát, mert azt várják, hogy a pasi megoldja, hanem azért, mert jobban érzik magukat, ha kiönthetik a szívüket valakinek, aki meghallgatja őket és érzelmi támaszt nyújt.

Sok elvált férfi se tanulta meg ezt a leckét: lehet, hogy a házasságában egy ideig igyekezett megoldani az épp felmerülő problémákat – már azokat, amelyeket testhezállónak érzett --, aztán úgy tapasztalta, hogy ezzel nem arat osztatlan elismerést, nem is értékelik az erőfeszítéseit, sőt, inkább csak letolást kap, amiért mindent jobban akar tudni…

Persze az is gyakran előfordul, hogy valaki már semmilyen problémát nem akar otthon megoldani, vagy, mert túl fáradt, vagy, mert eleve nem is ért hozzá… De okoskodni szinte bárki tud, főleg olyasmiben, amit igazából nem is neki kell megoldania. Ha már itt tartunk: elvált apáknak is vannak ilyen mániái: távolról akarják megmondani, mit hogyan kéne intézni, de valójában nem intézik el…

Mit tanulhatunk a korábbi kudarcainkból, ami egy új kapcsolatban igenis használható lesz? Például ezt: miként reagáljunk jól arra, ha egy nő, a partnerünk, vagy akinek udvarolunk, panaszkodik a nehézségeire? Ezek a nehézségek lehetnek emberi kapcsolatokra vonatkozók: főnök, szülők, expasi, gyerekek, barátnők, lehetnek elintéznivalók, lehetnek anyagiak, műszakiak, egészségügyiek…

Az emberi kapcsolatokban felmerülő problémák kapcsán valószínűleg kevés hasznos tanácsot tud adni egy férfi (kivéve, ha kifejezetten ilyen a szakmája, de akkor meg azért kell vigyáznia, hogy ne szakemberként közelítsen a témához): ilyenkor a legjobb, ha meghallgatjuk a párunkat és megértően hümmögünk, itt-ott belekérdezünk, átöleljük… Ha hozzá közelálló emberekre panaszkodik, mint szülők, testvérek, gyerekek és barátok, nagyon csínján bánjunk mind azzal, hogy társulunk a szidalmazáshoz, mind azzal, hogy őt kezdjük felelősségre vonni, amiért nem elég határozott, következetes stb.

Lehet, hogy igazunk van, de attól még nem valószínű, hogy pont tőlünk kell ezt hallania, illetve ne feledjük: bizonyos személyes szentek és sérthetetlenek a szemében, ő szidhatja őket, de mi nem.

Más a helyzet, ha a probléma olyan természetű, amihez értünk, és amiben tudunk konkrétan segíteni. Ha pl. valamit meg kell szerelni és értünk hozzá, nem valószínű, hogy rossz néven venné, ha felajánljuk a segítségünket, de csakis akkor tegyük, ha komolyan gondoljuk, tényleg értünk hozzá és van rá időnk, energiánk, vannak szerszámaink. Borzasztó kínos tud lenni, ha egy pasi megígér valami ilyet, majd azonnal el is felejti, a nő meg nem tudja, hogy szóba hozza-e, számítson-e rá, vagy inkább hívja az exét, a szerelőt, egy haverját… És a probléma sokkal tovább marad megoldatlan, mint akkor, ha a pasi fel se ajánlotta volna, hogy segít.

Anyagi természetű ügyek: nagyon kényes kérdés, főleg, ha a kapcsolat még friss. Vannak férfiak, akik azonnal úgy érzik, hogy fel kell ajánlaniuk a segítségüket, ha a barátnőjük megszorul, van, aki már a probléma említésénél is gyanakodni kezd, hogy a nő eleve csak a pénzére hajt, és ettől befeszül. Egyes nők hajlamosak inkább eltitkolni, ha nehézségeik vannak, csak, hogy ne legyen az, hogy a férfi úgy érezze, neki ezzel tennie kell valamit…

Ha egy nő elutasít egy anyagi segítséget, férfiként ne érezzük úgy, mintha minket utasított volna vissza: valószínűleg büszke a függetlenségére, emiatt nem fogadja el, amit ajánlunk. Ha túlságosan könnyen elfogadja, akkor meg tényleg lehet, hogy jobb, ha gyanakszunk…

Minden problémás helyzet egyfajta teszt is, amelyben a nő automatikusan értékel: odafigyel rám a pasim? Lekezelően hessegeti el a nehézségeimet vagy megértő? Kéretlen tanácsokat osztogat, ha pedig elmondom, hogy azok miért nem működnek, akkor nem erőlteti, vagy csakazértis mondja a magáét? Kis hülyének érzem magam mellette vagy tiszeletben tartja a személyiségemet, egyenrangú partnerként kezel?

Ha megígér valamit, azt teljesíti? Akkor is számíthatok rá, ha a feladat kellemetlen, konfliktussal jár, vagy nem testhezálló? Ha ő magam nem tudom megoldani, képes megfelelő embert keríteni hozzá, vagy felteszi a két kezét és hagyja az egészet a fenébe?

Persze férfiként elvárhatjuk, hogy a nők világos instrukciókkal lássanak el: ebben az esetben csak érzelmi támaszt várok, ebben konkrét tanácsot, ebben azt, hogy fogd magad és oldd meg… De nagyon nehezükre esik ennyire konkrétnak lenni, főleg úgy, hogy közben ne helyezkedjenek az anya vagy a főnök, esetleg a bajbajutott királykisasszony szerepébe.