Mikor az ember regisztrál egy társkeresőre, talán kissé idealisztikusak az elképzelései azt illetően, milyen partnert szeretne. Jó esetben ebből hamar magához tér és józanabbul kezdi szemlélni a lehetőségeket.
Gyakori hiba szokott lenni például, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen ligában játszunk, és milyen partner elérhető számunkra. A legsikeresebbek azok, akik ismerik saját előnyeiket és hátrányaikat és olyan partnert keresnek, aki kompatibilis ezekkel.
Nem vetemednék arra, hogy egy embert 1-től 10-e skálán értékeljek, mint az az USA-ban szokás, hiszen aki fizikailag 10-es, az lehet emberileg 2-es, intellektuálisan 5-ös és anyagilag 3-as… Akkor vonjunk ebből átlagot vagy inkább osztályozzuk a különböző kategóriákat?
A pusztán külső alapú osztályzást eleve ostobaságnak tartom, hiszen egy komoly kapcsolat sikeressége nem azon múlik, ki mennyire előnyös külsejű partnert bír leakasztani. Mikor azt mondom, hogy játsszunk a saját ligánkban, akkor az általánosságban véve minden tulajdonság figyelembevételével kialakuló saját liga: se a fizikumot, se a műveltséget, se az anyagi helyzetet illető nagy eltérések nem szoktak harmóniához vezetni, és akkor az alapvető emberi értékekről még nem is beszéltünk.
De kétségtelen, hogy mindig akadnak emberek, akik felfelé szeretnének randizni, vagyis valamilyen kategóriából tőlük nagyon eltérő, sokkal magasabb helyezésű emberekkel próbálkoznak. Van, aki ezt csupán önmagáért teszi, de olyan is akad, aki a gyereke jövőjének biztosítása érdekében próbálkozik vele, mert úgy érzi, hogy ő maga nem képes olyan körülményeket teremteni számára, amilyeneket szeretne.
Főleg nagyon szép, de nehéz sorsú nők tudják ezt megtenni: mivel a gazdag férfiak előjoguknak tartják, hogy önmaguknál sokkal előnyösebb külsejű női partnert szerezzenek, ez a próbálkozás sokszor gyümölcsöző is… A kérdés csak az, hogy ha valaki így feláldozza magát a gyerekéért (mivel a férfi pénze és nem egyéb értékei vonzzák, ez valóban áldozat), azzal jót tesz-e bárkinek… Főleg a gyerekének, illetve önmagának.
Hogy filmes példát említsek, a népszerű Cobra Kay sorozat egyik főszereplője, Johnny nő fel így, de a sztori szerint, noha a kamasz Johnny számos előnyét élvezhette nevelőapja gazdagságának, valójában édesanyjával együtt boldogtalan és megalázott maradt, és ez a felnőttkorára is kihatott.
A sorozatban hatalmas a kontraszt a pár két tagja között: a férfi kifejezetten visszataszító, nem csak külsőleg, hanem természetében is, de persze nem kötelező, hogy egy ilyen kapcsolat ennyire szörnyű legyen.
Viszont maga a tény, hogy egy anya a gyereke miatt megy hozzá egy jómódú férfihoz és ez többé-kevésbé minden érintett számára nyilvánvaló, aligha lehet egészséges kapcsolat és családi élet alapja. Noha a gyerek anyagi és státusz szempontjából előnyöket élvez, a gazdag barátok pontosan tisztában lesznek azzal, hogy ő nem beleszületett ebbe a helyzetbe, hanem ejtőernyősként csöppent oda. Az, hogy a gazdag férfi nem a valódi apja, így a fiatal státuszát is bizonytalanná teszi: leginkább azzal fogja tölteni az ifjúságát, hogy megpróbálja bizonyítani, mennyire oda tartozik, és ennek érdekében esetleg nagy örökségekre is hajlamos lesz, csak, hogy beilleszkedjen.
Maga az anya el fog sorvadni egy ilyen érdekkapcsolatban, hacsak nem sikerül megszeretnie a férfit, de ha a férfi biztos abban, hogy a nő nem szerelemből van vele, akkor ez előbb-utóbb keserűvé teszi, még akkor is, ha egyébként kihasználja a szép feleség adta előnyöket.
Nem biztos, hogy egy anyagilag gondtalan gyerekkor akkora fórt jelent, mint ahogy azt sokan gondolják. Persze, ha az alternatíva a mélyszegénység, a kilátástalanság, akkor elhiszem, hogy sok áldozatot képes meghozni egy szülő a gyereke érdekében. De ha ennyire nem súlyos a helyzet, akkor alaposan érdemes megfontolni, hogy belemegyünk-e egy ilyen történetbe.
Kifogni egy jóval gazdagabb pasit lehet jó dolog, de túlságosan sok a kérdőjel és elválni is sokkal nehezebb, mint akkor, ha a saját ligánkban keresgélünk és találunk partnert.
