Gyakran tűnik úgy, mintha az emberek többsége képtelen lenne felvállalná az érzelmeit: tele vagyunk elfojtásokkal, szégyenérzettel, sértett büszkeséggel, és igyekszünk ezeket a problémákat alaposan szőnyeg alá söpörni, mintha attól bármi jobb lenne… Ugyanakkor az ilyen elakadásokkal küzdő emberek is vágynak kapcsolatra, vagyis ott hemzsegnek a társkeresők között. Ergo: nem eggyel össze is fogunk futni, ha randizni kezdünk. Sőt, lehet, hogy mi magunk is ilyen nehézségekkel nézünk szembe.

Ezek a gondok nem a semmiből jönnek, hanem a gyerekkor termékei: ha valaki gyerekkorában nem kapta meg azt a szeretetet, megértést, odafordulást, amit meg kellett volna kapnia, akkor zsigeri meggyőződésévé válik, hogy az érzelem megélése a gyengeség jele, hogy jobb, ha a háttérbe húzódva figyel másokat és megúszásra játszik. Mivel hajlamos háttérbe szorítani önmagát és az őt körülvevő emberek szolgálatába állni, azok számára, aki elsősorban a saját érvényesülésüket tartják szem előtt, ideális partnernek tűnhet. De képtelen lesz kiegyensúlyozott kapcsolatra, amíg meg nem oldja saját problémáit.

Nézzük, milyen alapvető jelekből ismerhetjük fel azokat az embereket, ha valaki felnőttként is az őket ért gyermekkori érzelmi elhanyagolás miatt szenvednek?

1. Alig beszélnek saját magáról, ha valaki érdeklődik irántuk, akkor kényelmetlenül érzik magukat, másra tereli a szót, attól félnek, hogy az ő dolgaik csak untatni fogják a beszélgetőpartnert.
   
   
2. Nem akarnak semmilyen segítséget elfogadni, meggyőződésük, hogy mindennel egyedül kell megküzdeniük.
   
   
3. Nem képesek az érzelmeikről beszélni, kényelmetlen számukra, ha ilyesmi kerül szóba, és arra is csak ritkán vetemednek, hogy kimutassák, mit éreznek. (Noha attól még nagyon mélyen is érezhetnek, sőt.)
   
   
4. Nem beszélnek arról, mit szeretnek és mit nem, mihez van kedvük, milyen vágyaik vannak. Teljesen alárendelik magukat a környezetüknek. Ezzel egyszer megdöbbenve szembesültem, mikor egy ismerősömtől azt az egyszerű dolgot szerettem volna megtudni, hogy milyen filmeket szeret. Perceken keresztül csak arról tudott beszélni. hogy a férje, illetve a gyerekei milyen filmeket néznek szívesen, képtelen volt állást foglalni abban, hogy neki mi tetszik.
   
   
5. Maximálisan konfliktuskerülők, rettegnek attól, hogy ellentmondjanak valakinek és kiálljanak az igazukért, ezért nagyon könnyű visszaélni a jóindulatukkal.
   
   
6. Ha a környezetükben valaki nyíltan beszél az érzelmeiről, az nagyon kellemetlenül érinti őket, megpróbálnak elmenekülni a helyzetből.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen emberrel rendkívül nehéz randizni, és nem véletlen, hogy azok mellett szoktak kikötni, akiket nem zavar, hogy a háttérbe szorítják magukat, és hogy semmi szín alatt nem szállnak velük szembe. Mivel ráadásul az ilyen ember meggyőződése, hogy ő kevesebbet ér, mint a többiek, egy narcisztikus valaki tökéletes áldozatot talál benne.

De tegyük fel, hogy nem vagyunk narcisztikusok, és valami miatt megszerettük ezt a lelkileg sérült embert. Mit kezdhetünk vele, az elakadásaival, ha már összekerültünk? Mi vágynánk arra, hogy ne csak maximálisan a segítségünkre legyen és gesztusokkal fejezze ki a szeretetét, hanem arra is, hogy egyenrangú félként legyen jelen a kapcsolatban és megkapjuk tőle azt az érzelmi biztonságot, amit ő maga soha nem kapott meg?

Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen az illető még azt se hajlandó elárulni, hogy mit szeret, mit csinálna szívesen, mindent ránk hagy. Kényelmesebbnek tűnik számára, hogy mi döntsünk helyette, nehogy megharagítson és veszekedés legyen a dologból.

Tehát hogyan tegyünk a kedvére valakinek, aki bezárkózik és nem hajlandó megmutatni, mi esik neki jól?

1. Legyünk türelmesek és kitartóak, mikor arról van szó, hogy mondja el végül, mit szeret. Ha nem tudja, derítse ki. (Emlékszik még valaki Julia Robertsre, aki az Oltári nő című filmben a sokadik pasija után se tudta eldönteni, hogy szereti a tojást?)
   
   
2. Bátorítsuk arra, hogy nyugodtan mondjon nekünk ellent, teremtsünk biztonságos környezetet, amelyben elmondhatja a tőlünk eltérő véleményét is.
   
   
3. Lassan és óvatosan derítsük ki, mi áll az érzelmi elakadás hátterében, hogy lehet-e erről beszélni vele. Illetve az azt okozó szereplők (általában szülők, nagyszülők) a jelenben milyen hatást gyakorolnak még az illetőre. Előfordul, hogy a családtagok még mindig olyan mérgező viselkedéssel traumatizálják, hogy nem tud előbbre lépni. Adott esetben a kapcsolat megszakítása lehet a megoldás, de ezt a döntést az érintettnek kell meghoznia.
   
   
4. Ne próbáljuk megmondani neki, hogy mit kéne csinálnia. Ne döntsünk helyette, ugyanis ezzel éppen azt az irányt erősítjük, amelyet gyengíteni szeretnénk.
   
   
5. Nyomatékosan adjuk tudtára, hogy mi értékesnek tartjuk, érdekel a véleménye, az ízlése, kíváncsiak vagyunk a gondolataira, bátran előbújhat a csigaházából.
   
   
6. Legyünk tisztában azzal, hogy talán soha nem járunk sikerrel és lehet, hogy egész kapcsolatunk alatt nélkülöznünk kell a spontán érzelmi megnyilvánulásokat. Kifejezheti ő másképp a szeretetét, tipikusan szívességekkel, ajándékokkal, odafigyeléssel. De ha nekünk romantikus szerelmi vallomások kellenek, akkor egy ilyen partnertől soha nem fogjuk megkapni.

Döntsük el, hogy ilyen feltételek mellett is megéri-e vele randizni.