Sanyi egyedülálló apukaként szeretne olyan társat találni, aki teljes mértékben szeretni tudja majd a gyermekét.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Sanyi történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

"Szerintetek elvárható egy mai nőtől, hogy a barátja gyerekét a sajátjaként szeresse? Úgy, hogy a párja nem a férje, nem is a vőlegénye, semmi ilyesmi kötöttebb státusz. Tulajdonképpen nem is lenne „jogszerűen” kérhető senkitől ilyesmi. Én úgy látom, hogy szeretni és elfogadni nem vérvonal függvénye. Törődni lehet a más gyerekével, olyan szinten, amennyire az egy nőtől őszintén és szívből jön. Megjátszás és erőltetés nélkül. Persze más, mint a saját, vér szerinti gyerek helyzetében. Nem arra gondolok, hogy ő nevelje, mert van anyja, rendszeresen látja, nincs elszakítva tőle, csak nem élünk együtt – ő akarta így. Annak idején, mintha ezt megéreztük volna előre, a házasságot egyikünk se akarta... De jó viszonyban maradtunk.

- Ez csak egy elméleti kérdés, egyelőre. Nem rég szántam rá magam, hogy keressek valakit magam mellé, eleget voltam egyedül, nem vagyok még negyven se, csak közelítek felé, és lennének még igényeim. De úgy választanék barátnőt, hogy bevonnám őt a teljes életembe. Ha nem így tennék, akkor csak üres időtöltés lenne és neki is nyilvánvaló lenne egy idő után, hogy csak egy célra használom, ami sokaknak megalázó. Ezt valahogy ésszel és körültekintően szeretném csinálni, úgy, hogy mindenkinek megfeleljen és jó legyen. Az érdekelne, hogy akik hasonló helyzetben vannak, mint én, milyen kapcsolatban élnek, párjuk hogyan viszonyul a gyermekükhöz? Mennyi minőségi időt töltötök együtt „családiasan” és működik-e?"

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.