Gitta megismert egy vonzó férfit, de egyedülálló anyaként nehezen tudja összeegyeztetni életét új párjával, akinek nincs gyermeke. Mit lehet tenni ilyenkor?

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Gitta történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Röviden rólam: 31 éves, elvált nő vagyok, van egy gyermekem is. Tavaly nyáron ismertem meg a barátomat (33) akivel egész szépen alakultak a dolgaink. Az elején még toleráns volt, tudta, hogy ha egy gyerek még kicsi, akkor ő az első, és a láthatástól kezdve az egyéb, vele kapcsolatos dolgokig, orvos, fogorvos (hadd ne soroljam) hozni-vinni kell – nekem. Ő is felajánlotta, hogy segít ebben, de én mondtam, hogy ne fáradjon, én is meg tudom oldani.

A lényeg, hogy nem olyan könnyű előre eltervezni programokat, utazást pláne, mozi, színház talán belefér, talán még az is, hogy én menjek fel hozzá, vagy ő jöjjön át, és hosszabb időt legyünk együtt. De ez is tervezésigényes, sőt, esetleg lemondás is előfordulhat. Nem akarom, hogy úgy érezze, ezzel büntetem. Azért mondom, mert tudom, hogy ő szereti a kiszámíthatóságot, és nehezen bírja, ha bármi felborul, amit eltervezett. Én az elején mondtam, hogy nem várok el tőle semmit, és azokat is elmondtam, amiket az előbb leírtam, hogy nem tudok olyan szabadon mozogni. Neki nincs gyereke, nem tudja átélni ezt. De kedveli az én gyerekem, nem viszolyog tőle (sajnos volt olyan ember is az életemben - igaz, nem sokáig -, aki rá se bírt nézni, noha neki meg volt gyereke, és amikor átjött, nem is köszönt neki, holott az én gyerekem köszönt, ...az a vicces, hogy ez általában fordítva szokott lenni, hogy egy gyerekre szoktak rászólni, hogy köszönjön valakinek : ) és amikor megjelent a lányom pl. a konyhában, ő felállt és azonnal kiment. Szörnyű volt nézni). Szóval, valamit valamiért. És a lányom is kedveli őt, nem akarnám, hogy ez a viszony felboruljon.

Tudom, hogy ő nálam jobb kategória, és bár nők nem sűrűn szoktak ilyet mondani, de simán találhatna nálam szebbet, vékonyabbat, hajlandóbbat, időbeosztásban rugalmasabbat, és emiatt fennáll annak a veszélye, hogy valamikor megelégeli ezt és lelép. Hogyan és mivel tudnám megtartani őt hosszú távon úgy, hogy az én dolgaimra is kellő idő legyen fordítva? Olyan megoldás érdekelne, ami mindkettőnknek jó lehet, anélkül, hogy bárki is elhanyagolva érezné magát.

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.