Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Anett történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

"Sokan szeretik felhozni azt a mondást, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, csakhogy a folytatást már lefelejtik: „és minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi árulása.” Hát én ezt átéltem. Van egy kiskorú gyerekem és egy vállalkozásom, ami viszonylag jól megy, bár 3 évvel ezelőtt valamivel jobban ment, de még így is elmondhatom, hogy szerencsére az anyagi helyzetem stabilnak mondható, nem kell spórolnom semmin. A volt férjem lelépett az életünkből, még a vállalkozásunkat is kifosztotta volna, amit együtt építettünk, de én fejlesztettem fel, ő a végén már nem foglalkozott vele, sőt inkább szabadulni akart volna tőle, és kiszedni belőle a magáét - ez hellyel-közzel sikerült is neki.
Így se könnyű, mivel egymagam vagyok, vagyis ketten a fiammal. Régóta keresek valakit, akivel megoszthatnám az életem, becsületes, és nem akar kihasználni, ám az információgyűjtés sajnos csak a gyakorlatban valósulhat meg, az érzelmek terepén. Próbálok tiszta fejjel gondolkodni, még akkor is, ha a szerelem elvakít. Bár az utóbbi időben erre nem került sor.

Társat szeretnék, nem csak partnert. A „partner” szó nekem mást jelent, inkább valamilyen kötött üzleti formát idéz. Egy partner, akivel mindössze érdek és szerződés köt össze, akibe nem csak úgy belebotlottam, nem csak egymásra találtunk, hanem szögmérővel és vonalzóval, előzetes kockázatelemzéssel terveztük meg a dolgot.
Engem mindenesetre sokan megtaláltak már eddig is, úgymint a bazsajgós, házas apuka (aki azon töri a fejecskéjét, hogy miként léphetne félre anélkül, hogy az a kényelmes, sütiszagú családi élete rovására menne) vagy a 30as nők tapasztaltságára kíváncsi 19 éves. Az is kiderült számomra, hogy a társkeresőt másra használja egy 30as férfi, és másra egy 30as nő, vagy egy 20 éves, vagy egy 50 éves.
Olyan se vagyok, aki mindent megoszt magáról a közösségin, viszont olyan már inkább, aki más kárán is tanul: egyik kollégám hasonló cipőben jár, mint én, bevállalt egy nála jóval fiatalabb pasit, aki hozzá is költözött rövid időn belül. De csak mert fiatalabb, nem kell tűrnie, hogy megcsalja, ha nála is lakik, főleg, ez már extra pofátlanság. Aztán lassan kirakta a szűrét. Ha nálam kihasználás irányába mozdulnak a dolgok, észre szoktam venni, még ha későn is. Hiszek az egyensúlyban és az arányokban, egyik kedvenc mondásom, hogy a leves sót kíván, a sütemény pedig cukrot – de ha fordítva használjuk őket, mindkettőt elrontjuk, ha pedig teljesen kihagyjuk őket, mindkettő ízetlen marad.

Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, sem könnyű eset. Két fiú testvérem van, és a családomban mindig az volt, hogy a férfiak többet érnek, ami engem inkább motivált az életben. És nem csak többet érnek, de mindenhez joguk van, mindent megengednek maguknak, részükről sosem volt elsődleges a hűség eddigi kapcsolataik során, apám is csalta anyámat, nem is nagyon titkolta. Tehát jó példát nem láttak, de ettől még nem áldozatok, és igenis van felelősségük. Minderről nem volt szabad beszélni, inkább a szőnyeg alá sepertük. De attól az még ott van, nem tűnik el.

Szóval, mindezzel a csomaggal és paraméterekkel, tanulsággal és tapasztalatokkal, lehet még esélyem szerintetek a boldogságra?"

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.