Növekszik az 50 fölött kezdeményezett válások aránya. Ezt sokan nyugtalanítónak, borzalmasnak tartják… Hát az emberek már egyáltalán nem tartanak ki egymás mellett? Bezzeg régen… Akkor még volt bennük becsület, lehetett rájuk számítani, szépen öregedtek meg, és így tovább. Most meg még élni akarnak. Nem unokázni, palacsintát sütni és kertészkedni, hanem önállóskodni.

Vajon tényleg akkora baj, hogy sok olyan ember van, aki nem akar még 20-30 évet eltölteni valakivel, akivel nem érzi jól magát?

Mert a sajnálkozók, siránkozók tulajdonképpen azon lamentálnak, hogy a mai ötvenesek, hatvanasok már nem szeretnének boldogtalanul élni és feláldozni ambícióikat, életkedvüket valami magasabb rendű dolog (vajon mi lenne az pontosan?) nevében.

Ha valaki akkor válik, amikor kicsi a gyereke, akkor az a baj. Hát, igazán megvárhatta volna, míg nagyobb lesz. Ha akkor, amikor már serdül, az a baj. Pont ebben az érzékeny korban? Nemár! Ha pedig akkor, ha már leélt 20-30 évet a partnere mellett, akkor miért nem bírja ki már a maradékot a halálig? Annyira viccesek ezek a fanyalgók…

A válás nem tragédia, még csak nem is biztos, hogy kudarc. A boldogtalanság, a társas magány, a kiüresedett kapcsolat, na, az kudarc. Az, ha változtatok a helyzetemen és jobb életet biztosítok magamnak, bizony hatalmas siker.

Ha valaki úgy gondolja, hogy előbb fölneveli a gyerekeit és csak azt követően lép, ugyanolyan jól gondolja, mint az, aki már korábban kilép a házasságából, mert számára akkor érett meg a helyzet. Senki nem ítélhet a másik ügyében. Vannak pro és kontra érvek, persze. 50 pluszosan elválni és akkor elkezdeni keresgéli biztos nehezebb, mint korábban nekiindulni. De nem lehetetlen, főleg, ha egyre többen döntenek úgy, hogy a gyerekek távozásával már nincs miért kitartani valami mellett, ami addig se működött.

Miért is növekszik ezeknek a válásoknak a száma?

Leginkább azért, mert a nők már nincsenek úgy kiszolgáltatva anyagilag a férjüknek, mint régen, így megengedhetik maguknak a válást. (A nők nagyobb arányban akarnak véget vetni a kapcsolataiknak, mint a férfiak.) Főleg azokban a társadalmakban, amelyekben nem esnek ki a munkaerőpiacról vagy viszonylag hamar visszatérnek. Minél több időt töltenek azon kívül, annál kevésbé önállóak és annál hajlamosabbak ragaszkodni a status quo-hoz, még boldogtalanul is.

Másodszor, mert tovább élünk, tovább vagyunk egészségesek és már nem hisszük azt, hogy a szerelem és az erotika csak a fiataloké. Még ebben a korban is lehetünk remek formában és vágyhatunk új élményekre. Ugyanakkor annak tudatában, hogy még sok jó év áll előttünk, nem zárkózunk be, nem akarunk egy negatív állapotot konzerválni.

Harmadszor: a társadalom sem viszonyul olyan elítélő módon a váláshoz, mint korábban. Nem tekinti az ötven feletti embereket (főleg a nőket) láthatatlannak, noha olykor még be-becsúsznak ilyen írások, egyre több az a testpozitív megnyilvánulás, amely azt sugallja, hogy igenis van értelme úgy élni az életünket, ahogy szeretnénk.

Negyedszer: a nők nem akarják a házi rabszolga szerepét játszani, főleg, ha már nem éreznek semmit a férjük iránt. Ha valaki leélt 20-30 évet egy pasi mellett, aki elvárta, hogy kiszolgálják, akkor lehet, hogy megunja. Még akkor is távozik inkább a kapcsolatból, ha nem vágyik újabb partnerre, egyszerűen csak többet akar pihenni, programokra járni, önállóan akar dönteni arról, hogy miként töltse el az idejét.

Ötödször: a gyerekek távozása után derül ki csak igazán, hogy a partnerek mennyire nem tudnak mit kezdeni egymással. Van, akit ez annyira zavar, hogy inkább külön költözik, csak ne kelljen egy idegen képét bámulnia minden reggel. Amíg családként élünk, könnyebb a szőnyeg alá söpörni a problémáinkat, mint amikor kettesben maradunk.

A döntés sosem könnyű, mert olybá tűnhet, mintha az egész életünket zárójelbe tennénk vagy megtagadnánk. De ha nem vagyunk boldogok, akkor miért kellene beleragadnunk abba a helyzetbe, amelyről már magunk sem tudjuk, hogyan alakult ki? Ráadásul egy újabb kapcsolatba sokkal bölcsebben kezdhetünk bele, és azzal a pozitív érzéssel, hogy immár elsősorban nem a küzdelmeken, hanem az élvezeten lehet a hangsúly.