Többször esett már szó arról, hogy a házasságok régebben se tartottak tovább, mint ma, csak nem válás, hanem valamelyik társ halála vetett nekik véget az esetek túlnyomó többségében. Az egészségügy fejlődésével és a hosszú békeidőszaknak köszönhetően mifelénk manapság azért viszonylag ritka, hogy valaki akkor özvegyül meg, amikor még felnevelendő gyerekei vannak, de azért sajnos előfordul. 

Ha csak az elmúlt másfél év történéseit vesszük alapul, több olyan eset is eszünkbe juthat, amelyben fiatal vagy középkorú emberek, férfiak és nők haltak meg hirtelen: köztük olyanok is, akik egy vagy több gyereket hagytak hátra. Akár újszülöttet is. Ilyen családi tragédia után az első sokkból felocsúdva az emberek egy része megpróbál egyedül megküzdeni a gyereknevelés és a mindennapok kihívásaival, mások hamar eljutnak oda, hogy új partner után nézzenek.

És ne legyenek illúzióink: nem mindegy, hogy a megözvegyült ember nő-e vagy férfi. Egy özvegyasszonyról még mindig sokkal többen gondolják, hogy egyedül is boldogul, bár anyagilag valószínűleg rosszabbul fog állni és kevesebb segítséget kap a családjától, mivel ő úgyis olyan ügyes, hogy megoldja... Az özvegyemberről meg azt szokták gondolni, hogy mihamarabb meg kellene nősülnie, hogy anyát adjon a gyerekeinek, mert ő egyedül úgyse tudja őket felnevelni. Nagyobb eséllyel kap segítséget is nőrokonoktól. Ha az özvegyasszonyt segítik is, azt nehezebben fogadják el tőle, ha randizni szeretne és emiatt kérné a rokonokat, hogy vigyázzanak a gyerekekre.

Az is valószínű, hogy egy jól szituált, társadalmi státusszal rendelkező özvegy férfinak még akkor se túl nehéz feleségnek valót találnia, ha több gyereke is van, hiszen mindig lesz jelentkező, aki a gyermektelen szingli státuszból szívesen vált a többgyermekes, megbecsült családanya és xy úr felesége státuszba. Lehet persze, hogy ez a váltás utóbb nem bizonyul annyira előnyösnek egyik vagy másik fél számára, de azoknak, akiknek a státusz mindennél fontosabb és még esetleg saját gyereket is szeretnének, egy ilyen vállalás előnyösnek tűnik.

Egy özvegyasszony ugyanakkor, még ha hasonlóan jó társadalmi helyzet is jellemzi, mint a fenti példában szereplő férfit, általában nem emel a férje státuszán, és a férfiak egyébként is sokkal kevésbé éreznek hajlandóságot arra, hogy más porontyát neveljék. (Illetve felneveljék, egészen a nagykorúságig.) Vagyis megözvegyülve egy nő inkább olyan partnerre számíthat, aki nem akar összeköltözni vele és többé-kevésbé távol tartja magát a feladatoktól. Természetesen vannak kivételek és olyan férfiak, akik vállalják, hogy együtt élnek egy több gyerekes anyával, de nem egy sztorit ismerek, amelyben ez az együttélés elég hamar szakításhoz vezetett. Nem feltétlen a gyerekek miatt, persze. 

A megözvegyült embernek mindenesetre sokszor kell kompromisszumokat kötnie és lehet, hogy nem annyira az érzelmek és az erotika fogja vezetni a választásban, mint egy elváltat, vagy egy szinglit. Az elváltnak általában nem kell teljesen egyedül megküzdnie mindennel (persze vannak kivételek, magukra hagyott nők és néha férfiak, akiknek nincs külső segítségük), ha pedig az első házassága épp azért ment tönkre, mert hiányzott belőle az erotika vagy az érzelem, esetleg mindkettő, akkor arra fog törekedni, hogy ezeket egy következő kapcsolatban bepótolja.

Az özvegyeknek sokszor talán még lelkifurdalást is okoz, ha túlságosan vonzódnak az új partnerhez és könnyebben belesimulnak egy olyan helyzetbe, ahol elsősorban a család jólétét tartják szem előtt, és csak másodsorban a saját boldogságukat. Ha a gyerekek igényeiről van szó, akkor talán teljesen más típusú partner a megfelelő, mint akkor, ha csupán a saját vágyaink vezérelnek Így kerülhet előtérbe valaki, akinek van pedagógiai érzéke, tud főzni, szívesen marad otthon és menedzseli a családot, bele tud simulni abba a rendszerbe, ami az első házastárs idejében kialakult... Vagyis aki világnézetileg és életmódban teljesen passzol. Lehet, hogy nincs nagy szerelem, nincs szellemi összhang, de ilyenkor nem is ez a legfontosabb.

Előfordulhat, hogy az így létrejött kapcsolat végül szerelemhez vezet, vagy legalább olyan szintre jut, amilyet a szerelemmel kezdődő kapcsolatok pár év után érnek el: barátság, kölcsönös megbecsülés, közös értékek, megszokás jellemzi őket, az erotikus izzás meg a többi együttélésből is kivész, szóval az elégedettségi szint közel azonos lehet, mint egy másképp induló kapcsolat esetében...

Ha nem alapvető igényünk a szenvedély (és sokak számára nem az), akkor ez teljesen jól működhet. De elsülhet visszafelé is. És az azért kemény, ha az ember évekig neveli más gyerekeit, majd kiderül, hogy őt nem szeretik és csak házvezetőnőnek kellett. Vagy olyan férjnek, aki mindent elintéz, míg a feleség más dolgokra koncentrálhat – hiszen ez is előfordul.

Egy már létező családot felvállalni mindig bonyolult, vagyis érdemes nagyon alaposan átgondolni, mibe vágunk bele.