Bemutatni egy új partnert a családunk különböző tagjainak mindig nehéz, hiszen addig csak kettesben voltunk, nem kellett más szerepben látnunk egymást, csak férfiként és nőként. De vannak kapcsolatok, amelyekben elérkezik az a pont, hogy a számunkra fontos embereknek bemutassuk az új partnert.
Nem minden kapcsolat ilyen. Főleg válás után lehet több olyan barátkozásunk, együttjárásunk is, amely nem jut el abba a fázisba, hogy összekössük az illetőt a családunkkal. Vagy választhatjuk azt, hogy soha nem kötjük őket össze – attól a kapcsolat még nem ér kevesebbet, csak más jellegű lesz.
Noha nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy hosszan próbálkozunk, több partnerünk van egymás után, ezt nem feltétlenül kell a gyerekeinknek is tudniuk. Elég, ha annyit mondunk, hogy randizunk, felesleges részletezni, mikor, hol és kivel.
Ha érdekli őket, elmagyarázhatjuk, hogy miért és hogy ennek milyen lehetséges következményei lehetnek rájuk nézve, de sose borítsuk rájuk a magánéletünk ezen részének kitárgyalását. Hagyjuk meg ezt a barátnőknek vagy barátoknak, ha feltétlen igényeljük, hogy megbeszélhessük valakivel (a nők nagyon szokták igényelni, olykor a férfiak is.)
Csakis akkor ismertessük össze az új partnert a gyerekeinkkel, ha már biztosak vagyunk abban, hogy hosszú távon is beválik és azt is tudjuk, hogy felőle rendben van a dolog, ő is szívesen ismeretséget köt velük.
Nem szerencsés átjáróházat csinálni az otthonunkból, ahol a gyerek sose tudhatja, kivel fut össze a konyhában, kivel találkozhat a közös vacsoránál. Mielőtt még hazavinnénk valakit, próbáljuk más módon összeismertetni az érintetteket.
Ha viszont nem akarjuk ezt megfontoltan, átgondoltan csinálni, akkor ne vigyük haza az illetőt. Oldjuk meg a találkákat másképp. Az otthonunk legyen biztonságos terep a gyerek számára. Persze meghívhatunk barátokat, de az teljesen más, mint random nőkkel vagy pasikkal találkozni félálomban az előszobában, ha éppen zuhanyozni szeretnénk.
Mindig gondoljuk át, melyik gyerekhez milyen ismerkedési mód illik: az első találkozás történjen semleges terepen és ne mondjuk el rögtön, hogy az illető kicsodánk, sőt, talán az a legjobb, ha úgy teszünk, mintha véletlenül futottunk volna össze az illetővel. Így megfigyelhetjük, hogyan reagálnak egymásra, van-e nyitottság, szimpátia, vagy egyáltalán nem működik a dolog. Sokkal őszintébb reakciókat kaphatunk, ha a gyerek nincs tudatában a találkozás jelentőségének, mint akkor, ha előre közöljük vele, hogy most az új partnerünket fogjuk neki bemutatni és elvárjuk tőle, hogy viselkedjen.
Kisebb gyerek esetében egy parkbéli séta, egy játszóterezés jó alkalom lehet, a nagyobb gyerekek már keményebb diót jelenthetnek, valószínűbb is, hogy átlátnak a szitán, de ha például szoktunk bulikat, kertipartikat rendezni, ahová barátokat hívunk, akkor egy vagy több ilyen alkalom is nagyszerűen megfelelhet az új partner bevezetésére.
Figyeljük meg, hogy a gyerekeink és az új partner mennyire találják a közös hangot: ha egyáltalán nem, akkor ne erőltessük a folytatást. Lehet, hogy mi teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy a nagy őt találtuk meg, de ha a gyerekünk nem szimpatizál vele, akkor ne legyen neki kötelező közelebbről megismerkedni az illetővel. Persze még így is rájöhet véletlenül, hogy xy nem szimpla ismerősünk, hanem együtt járunk vele, de ezt a helyzetet is lehet kezelni. Sokkal jobb, ha nem várjuk el egyik féltől sem, hogy feltétlen kijöjjenek egymással.
Ha olyan szerencsénk van, hogy rokonszenveznek egymással, akkor később egyértelművé tehetjük a kapcsolatunk jellegét. De bőven ráérünk ezzel, nem kell elsietni. Hagyjuk, hogy legyen idejük egymáshoz szokni és győződjünk meg róla, hogy tényleg értékelik egymás társaságát.
Van, hogy a kisebb gyerekek sokkal gyorsabban elfogadják az új partnert, mint a nagyobbak, akkor hagyjuk, hogy a nagy eméssze a dolgot és ne próbáljuk közös programokra kényszeríteni csak azért, mert boldog családot szeretnénk játszani. Sok nagyobb gyerek árulásnak érezheti, ha megkedveli a másik szülő utódát és ettől lehet, hogy undok lesz annak ellenére is, ha alapvetően nincs az illető ellen kifogása. Jó, ha ilyenkor ezt is meg tudjuk vele beszélni.
Fontos tisztázni, hogy az új partner nem a másik szülő helyét akarja bitorolni. Bár olyan esetek is akadnak, hogy a gyerekek egyáltalán nem ragaszkodnak a másik szülőhöz és szívesen veszik, ha valaki be akarja tölteni az általa hagyott űrt.
Ahány gyerek, annyi eset, annyi hozzáállás és olyan komplex érzelmek: mindig vegyük figyelembe, hogy ők mit szeretnének és nekik mi jó az adott pillanatban. De fals reményeket se keltsünk bennük, ha a partner nem az a fajta, aki szívesen jár közös programokra és foglalja el a pótanya/ pótapa szerepét. Akkor működik jól az ilyesmi, ha senki nem érzi úgy, hogy belekényszerítették egy szerepbe, amelyre nem vágyott.
