Egyedülálló Szülők

"Az kevés, hogy csak mi, felnőttek határozunk el dolgokat, hogy mit kéne szeretniük a gyerekeinknek."

2021. október 21. - SingleParent

Bella új párjának hasonló korú gyerekei vannak, mint neki, de a gyerekek összecsiszolódási folyamata megakadt. Hiába gondolják komolyan a szülők a kapcsolatot, mit lehet tenni, ha a gyerekek semlegesek vagy távolságtartóak maradnak egymással az új családban? Mi lehet a megoldás? 

olvasoilevel_noi.jpg

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Bella történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Íme Bella sztorija:

"Sziasztok! 36 éves nő vagyok. Megismerkedtem tavaly egy férfival, akinek szintén óvodás korú gyerekei vannak, mint nekem. Összejöttünk. A gyerekek kijönnek egymással, de nyilvánvalóan nem legjobb barátok, ezt látjuk. Megbeszéltünk idén egy kisebb nyaralást. Én + 2 gyerek. Ő + az ő két gyereke. Belföldi dolgot terveztünk, ami jól sikerült, eltekintve attól, hogy a gyerekeink nem nagyon vegyültek. Nem tudom ezt hogyan lehetne megoldani? Erőszakosan nyilván nem fogjuk kényszeríteni őket arra, hogy imádják egymást. Jóban  vannak, de csak annyira, hogy elfogadták a helyzetet. Udvariasak a maguk módján.

Szerettem volna, ha kvázi családként működünk, de rájöttem, hogy ez nem csak az én lelkesedésemen múlik. És ez a dolog egy pillanatra sem oldódik fel. Jól érezzük magunkat, de ott van ez a távolságtartás. Nálam nem kevésbé fontos a gyerekeim elégedettsége. Értük élek és mindent megteszek, hogy jó gyerekkoruk legyen.
A párom azzal biztat, hogy adjunk még nekik időt, de szerintem ami már kialakulhatott az már kialakult, mitől változna? Ilyen fiatal gyerekeknél még azt hittem, hogy a korukbeliekkel való barátkozás automatikus és mindenkire vonatkozik. Az lehet, hogy a párom gyerekei sokat locsognak a régebbi családi dolgaikról, az enyémeknek meg nincs ilyen mondanivalójuk.

Ahogy utánaolvastam, családként akkor fogunk működni, ha mindkettőnk gyerekei együtt élnek majd. De ez nálam megint egy rizikófaktor. És attól még nem vagyunk egy család, mert egy fedél alatt élünk. Az én gyerekeimnek már ki lehet kérni a véleményüket, de mindig semleges választ adnak, hogy nekik mindegy. És ez a passzív belenyugvás szerintem nem jó jel.
Manipulálni nem fogom őket, csakhogy nekem jó legyen. Nem ér annyit. Az kevés, hogy csak mi, felnőttek határozunk el dolgokat, hogy mit kéne szeretniük a gyerekeinknek. A szó szoros értelmében valóban nem vagyunk egy család, de bizonyos szinten mégiscsak összetartozunk. Ezek a programok éppen arra valók, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatunkat."

 Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre. 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr10016729874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása