Egy újabb olvasói levél futott be hozzánk. Vili egyedülálló apa, és úgy érzi néha érthető miért esnek a nők általánosításba a férfiakkal szemben, de hiába van akár a kiszemelt hölgynek is gyereke, valamiért mégis kihátrálnak az ismerkedésből.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Vili történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Az alábbiakban olvashatjátok Vili történetét.

Bizonyos fokig megértem azokat az anyukákat, akik elzárkóznak pár próbálkozás után, de néhány csalódást követően minden férfira azt hinni, hogy ugyanolyan, mint az előző, az egy szélsőséges általánosítás.
Negyvenes férfi vagyok, én is csalódtam már. Egyedül nevelek kettő gyereket, és mindig olyan kapcsolatot keresek, ahol ez nem probléma (néhány esetben az, tapasztalataim szerint, kivéve, ha a másiknak is van már gyereke. Akkor jóval megértőbb, még akkor is, ha esetleg nem lesz semmi a dologból.)
Nem hagytam el magam, adok a külsőmre, odafigyelek arra, mit eszem, kulturált alkoholfogyasztó vagyok, de nem bagózom.

Leveleztem egy hölggyel és hamarosan meg is volt a első találkozó. A leírása alapján úgy véltem, hogy a visszafogottságának és a tétovázásnak az a háttere, hogy nem érzi igazán nőnek magát, csak anyának. De el tudtam érni nála, hogy kicsit kivirágozzon arra a pár órára. Csinos volt és szellemes.
Mindkettőnknek megvan a privát élete, és a közös téma is adott. Egy igazi, felelősségteljes anyát (és nőt) ismertem meg benne, aki nem hagyta el magát és nem mondott le még az álmairól. Nem olyan volt vele találkozni, hogy azt éreztem volna rajta: „na, ez is letudva legalább” hanem nagyon sokáig beszélgettünk, nem volt erőltetett, még utána is ráhúztunk 1 órát, amikor már kétszer szólt, hogy lassan mennie kell.
Aztán felvetettem, hogy jöjjön el hozzám valamikor, főznék neki, és akkor mintha megtorpantak volna az addig sűrű beszélgetéseink. Gyors voltam? Vagy valami megváltozott benne?

Tudom, hogy nem könnyű ismerkedni gyerek mellett, de egy embernek nem csak a gyereke jövőjére, de a sajátjára is gondolnia kell. Ez van.  Én így látom. És mindig vannak erre opciók. Lehet, hogy úgy érzi, a gyerek mellé mégsem tud plusz egy főt bevállalni, amikor különben is annyi minden van a nyakában? Érzem, hogy sokat rágódik most, pedig világosan éreztettem vele, hogy nem csak szexkapcsolatban gondolkodom.
Értem, hogy nem akar mindjárt beavatni az életébe, és azt is, hogy nem akar azonnal átjáróházat csinálni az otthonából, ahova most betoppanhat egy idegen, a jól megszokott otthoni miliőbe. Tudom, milyen ez, ismerem az érzést, de ezen én nem dilemmázom. Nem sok mélyebb dolgot tudok róla, de azt elmesélte, hogy az exe néha ott alszik nála, ha úgy alakul, hogy a gyerekkel időt töltsön el. Ez annyira nem tetszik, de ha egyszer szétmentek, akkor nyilván intimitásról már szó nincs. 
Én szeretnék mihamarabb előre lépni. Milyen lehetőségeim vannak komoly kapcsolatra vele, közös családra, életre? Igazi társra, aki hozzám hasonlóan túl van már pár dolgon?

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.