A társkeresésnek nyilván léteznek mindenkire érvényes szabályai, minden ismerkedést jellemeznek bizonyos fázisok, amelyek olyan nagy változatosságot nem mutatnak: ha offline kezdünk egymáshoz közeledni, akkor persze az eleje lehet sokféle, de ha online, az nagy vonalakban hasonló forgatókönyv szerint zajlik.

De ezen túl azért az élethelyzetek nagyon meghatározóak tudnak lenni abban a tekintetben, hogy mi minden fordul meg az emberek fejében, illetve melyek a tisztázandó kérdések és mennyire behatároltak a lehetőségeink.

Ha elértünk odáig, hogy ez egyáltalán felmerül, akkor talán már rengeteg ismerkedésen, randizáson, fellelkesülésen és csalódáson vagyunk túl. Főleg, ha online forrásból teszünk szert ismeretségekre és nincs akkora szerencsénk, hogy véletlenül fussunk bele valakibe, aki rögtön nagyon tetszik.

Ha viszont már megégettük magunkat a randipiacon, láttuk, mennyiszer kell szembesülnünk azzal, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, akkor valószínűleg kialakul bennünk egyfajta óvatosság (jó esetben): nagyon sok időnek kell ahhoz eltelnie, hogy egyáltalán mi magunk elhiggyük, egy kapcsolat elég stabil ahhoz, hogy kapcsolatnak nevezzük.

Ahhoz, hogy elég stabil legyen, minimum hat hónapnak el kell telnie, és ez tényleg a minimum. Nem mindegy, hogy az eltelt hat hónapban hogyan éreztük magunkat és mit tapasztaltunk. Sokféle olyan partner létezhet, aki a magunk számára megfelelő egy bizonyos szintig, de semmi szükség rá, hogy a gyerekeink is megismerjék. Akit nekik is bemutatunk, annak tényleg különlegesnek kell lennie.

Az első randik gyakorlatilag garantáltan kínosak, és ezek sajnos nem lehet segíteni. Mindig lesznek olyan pillanatok, amelyekben legszívesebben másutt lennél, elsüllyednél vagy örülnél, ha valami, bármi elterelné mindkettőtök figyelmét egymásról.

Ez még akkor is így van, ha egyébként jól alakul a találka és egyértelműen tetszetek egymásnak. De attól még a kínos pillanatok menetrendszerűen megérkeznek. Vagyis ezen a tényen legfeljebb enyhíteni tudunk, teljesen kiküszöbölni nem lesz lehetséges.

Petra összegabalyodott egy nemrég elvált barátjával, de ami a barátságban működött az a szerelemben inkább tehernek tűnik.

Nem mindenkinek könnyű válás vagy szakítás után átállni arra, hogy mostantól egyedülállóak és újra szabadon kereshetnek partnert. Persze vannak olyanok, akik már jóval a válás kimondása előtt szingli módon éltek és maga a válás csak formaság, tehát inkább fogalmazzunk úgy: a szakítás hivatalossá és véglegessé válása új helyzetet teremt, amihez egyesek könnyebben, mások nehezebben szoknak hozzá.

Minél elkötelezettebbek voltak a kapcsolatukban és minél kevésbé akarták, hogy vége szakadjon, annál nehezebb lesz átállítaniuk magukat. Milyen tipikus csapdákra érdemes ilyenkor számítani és hogyan kerülhetjük el őket? 

A mozaikcsalád, vagyis az olyan család, ahol a két szülő már korábbi kapcsolatából vagy kapcsolataiból származó gyerekeit magával hozza a háztartásba, nem modern fejlemény, mindig is létezett, csak általában nem válás, hanem megözvegyülés útján jött létre. Rengeteg népmese szól mozaikcsaládról, bár általában nem valami pozitív hangvétellel. A Hamupipőke például kifejezetten szörnyű sorsot szán a címszereplőnek, akit igazából csak a csoda menthet meg mostohaanyja ás mostohanővérei gonoszságától.

Olykor elkerülhetetlen, hogy állandóan szembesüljünk az exünk új barátjával, barátnőjével vagy akár házastársával. Van, akit ez egyáltalán nem visel meg, például, mert olyan békés volt a válása, hogy csak jót kíván az exének, vagy neki magának hamarabb is volt új partnere, tehát semmiféle rossz érzése nincs ezzel kapcsolatban. De sok ember számára nehéz szembesülni a ténnyel, hogy már valaki mással jár vagy él az, akivel egykor az egész életüket le szerették volna élni.

A válás vagy maga a szétköltözés, szakítás mindig meglehetősen bonyolult és nehéz folyamat, legtöbbször fájdalmas, sőt kiborító is. Még ha mindkét fél (amennyiben csak ketten vannak a folyamatban) teljesen civilizáltan viselkedik is, ami ritka, lesznek olyan csapdák, amelyekbe belelépve egyszerűen nem akarjuk elhinni, hogy mindez velünk történik.

Minden tartós kapcsolatnak van eredettörténete. Ki ne látott volna olyan filmet, amelyben két ember csak színlelte, hogy egy párt alkot és azon buktak le vagy váltak nagyon gyanússá, hogy nem egyezett a történet, amelyet a családnak vagy a barátoknak meséltek arról, hogy miként ismerkedtek meg… Hiszen nem voltak egy pár, így eredettörténetük sem volt. Az pedig kell…

Elemér új barátnője egy egyedülálló anyuka, aki még mindig az előző kapcsolata szabályai szerint akarja alakítani jelenlegi kapcsolatát.