Gabi párjának exfelesége tud arról, hogy gyermekei apjának új barátnője van, olyannyira, hogy zsigerből utálja is.
Gabi párjának exfelesége tud arról, hogy gyermekei apjának új barátnője van, olyannyira, hogy zsigerből utálja is.
Ritka az olyan ember, akinek ne fájna a szíve valamely volt partnere után, főleg, ha nem ő döntött a szakítás mellett. Nem feltétlen a volt férje/ felesége után bánkódik, sokszor találkozhatunk olyanokkal, akik a váláson már rég túljutottak, de mióta újra elkezdtek randizni, ismerkedni, találkoztak olyannal, akit nem tudnak elfelejteni.
Rengetegszer hallottam már emberektől, hogy egyszerűen nincs idejük ismerkedni, nincs idejük párkapcsolatra, ezért halogatják… Főleg az egyedülálló szülők érezhetik úgy, akár hosszú éveken át, hogy nincs idejük erre, majd valamikor később kezdik el, de most kisebb gondjuk is nagyobb az ismerkedésnél, hagyják őket békén.
Meglepően nagy a választék most magyar filmekben, és valamiért a Futni a legfelkapottabb, pedig nincs benne semmi, ami kiemelné a hasonló romkomok közül. A Véletlenül írtam egy könyvet viszont igazán figyelemreméltó, nekem legalábbis sokkal jobban tetszett. De mivel a szétszakadt család, az egyedülálló apa és az anyát kereső kislány motívuma mindkét filmben hangsúlyos, ez a poszt mindkettőre reflektál.
Forrás: JUNO11 Pictures / Vertigo Media Kft.
Nagyon változó, ki milyen előzetes elképzelésekkel indul neki egy-egy ismerkedésnek. Vannak olyan emberek, akik mindent előre el akarnak dönteni, és a saját forgatókönyvükhöz keresnek partnert: pont olyat, aki azt a szerepet, amit számára kigondoltak, tökéletesen el tudja és el is akarja játszani. És vannak olyanok, akik teljesen másképp állnak hozzá: ők az ismerkedés kedvéért ismerkednek és mindenfélére nyitottak, a teljesen súlytalan kalandra, a barátságra, a heti egyszeri találkozás alapú kapcsolatra vagy a komoly elköteleződésre egyaránt.
Ezúttal nem a válás utáni újrakezdésről szeretnék szólni, hanem arról, mi történik, ha intenzíven randizó nőként vagy férfiként csalódunk egy ígéretes partnerben, esetleg simán elhagynak minket, majd nemsokára már egy új szerelemben találjuk magunkat… És ez annyira erős élmény, hogy még ha akarnánk, se tudnánk elrejteni a gyerekeink elől.
Korábban írtam a ghostingról és annak pusztító hatásaitól. De mi van, ha valaki képtelen felfogni, hogy nem akarjuk vele folytatni az ismerkedést? Hiába próbáljuk tisztességesen lezárni, ő csak nyomul és nem hajlandó felfogni, hogy vége, nem érzünk már kedvet a továbbiakra?
Gyula megismerkedett egy egyedülálló anyukával, és kíváncsi, a többi anyuka hogyan csinálja, hogy minden teljes legyen.
Biztosan sokan első randiztak a téli szünet alatt vagy közvetlenül utána. Van, aki azt használta ki, hogy a gyerekek a másik szülőnél időznek, mások meg az oviba, suliba való visszatérést ünnepelték meg egy találkával. A téli szünet arra is jó volt, hogy nyugodtabb tempóban levelezzünk, cseteljünk, és kiderítsük, egyáltalán kinek van elég türelme komolyabb, mélyebb kapcsolatra.