Korábban írtam a ghostingról és annak pusztító hatásaitól. De mi van, ha valaki képtelen felfogni, hogy nem akarjuk vele folytatni az ismerkedést? Hiába próbáljuk tisztességesen lezárni, ő csak nyomul és nem hajlandó felfogni, hogy vége, nem érzünk már kedvet a továbbiakra?

Alapesetben a nők többsége és a szerencsésebb férfiak is több szálon futtatják az ismerkedést, hiszen sose lehet tudni, melyik kezdeményből lesz valami és melyik hal el. Nők esetében sokkal több a jelentkező, mint amennyit kezelni tudnának, tehát már kénytelenek a kezdet kezdetén szelektálni, ezért nem válaszolnak minden megkeresésre, nem bunkóságból.

Ha aztán több emberrel is párhuzamosan ismerkedünk, előbb-utóbb választanunk kell, melyikkel folytassuk, és melyiktől búcsúzzunk el. Nem biztos, hogy jól választunk, az se biztos, hogy igazságosak vagyunk, és aki kiesik a rostán lehet akár még értékesebb ember is, mint aki megmarad, sőt, az is lehet, hogy olyan marad meg, aki aztán pár hét múlva kísértetté válik, és bizony két szék között a pad alá esünk. Biztos, hogy a hanyagolt partner nem fogja magát jól érezni attól, hogy nem ő a szerencsés (kivéve, ha igazából ő se vonzódott annyira), de attól még ez az élet rendje. Ha megkapjuk az elbocsátó szép üzenetet, akkor illik elköszönni.

A legtöbben ezt tudomásul veszik és békében távoznak. Egyesek még megírják, hogy oké, de ha a másik ember nem válna be, nyugodtan jelentkezzünk újra. Volt már, hogy megtettem, de csak azért, mert emlékeztem, hogy kedves pasiról van szó, aki nem tűnt túl jó jelöltnek, de azért kellemesen elbeszélgettünk. Nem is lett belőle kapcsolat, másodszor is elbúcsúztunk, de mindvégig normálisan viselkedett és nem erőltetett olyasmit, amit én nem szerettem volna.

Vannak azonban, akik a nemet nem akarják elfogadni.

Úgy érzik, többet érdemelnek, ők igazán mindent megtettek, akkor miért nem őket választottuk? Lehet, még az se baj, hogy összejöttünk valakivel, de akkor se szakítsuk meg a kapcsolatot, legalább beszéljünk napi szinten továbbra is. De ha egyszer kifejtettük, hogy nem akarunk folytatást? Hogy nincs se időnk, se energiánk, de főleg kedvünk? Miért nem lehet ezt ilyenkor tiszteletben tartani és angolosan távozni?

Persze, le is tilthatjuk az illetőt, de ez annyira durva reakció, hogy csak nehezen veszem rá magam. Fiatalabbak minden további nélkül megteszik, sokkal impulzívabbak ebben… De ha valakivel hetekig vagy akár hónapokig tartottuk a kapcsolatot és értelmesen tudtunk beszélgetni, akkor azt várjuk, hogy búcsúzáskor is értelmesen viselkedjen. Mert ha tovább nyomul, akkor a maradék tiszteletünket is elveszíti.

Életem első ghostingjánál követtem el azt a hibát, hogy nem bírtam leállni, nem tudtam elengedni a dolgot. Persze én nem is kaptam búcsút meg magyarázatot, csak egy eltűnést… Éppen emiatt is tartom fontosnak, hogy legyen lezárás. De akármilyen is a lezárás, szép vagy csúnya, a másik nyakára járás nem vezet sehová. Nincs az ég világon semmi értelme. Szánalmassá tesz…

A párkapcsolat nem az a fajta kontextus, ahol bármit is érdemes lenne erőltetni, bár én ugyanezt gondolom a barátságokról is. Vagy a rokoni kapcsolatok fenntartásáról. Minden emberi nexus akkor tud csak jól működni, ha mindkét fél akarja. Nem hiszek abban, hogy meg lehetne küzdeni valakiért, vissza lehetne szeretni valakit, aki már nem akar velünk lenni. Nem hiszek a varázslásban és a zsarolásban sem.

Egyszerűen engedjük el a másikat. Vagy kérhetünk barátságot, de ha beleegyezik, ne járjunk napi szinten a nyakára és ne kérjük, hogy állandóan figyeljen ránk. Ha nagyon azt jelzi a kommunikációjával, hogy nem akarja fenntartani a kapcsolatot, csak éppen kimondani nem képes, akkor is hagyjuk békén. Értelmetlen erősködni, ettől csak egyre távolabb kerül tőlünk.

A gyerekeinknek is ezt a példát érdemes nyújtanunk. Ha szakítottak velünk vagy véget ért egy ismerkedés, legyen bennünk méltóság nagy levegőt venni és teljesen más irányba fordulni. Bőve léteznek más lehetőségek is. Ki tudja, a mostani visszautasítás miatt találjuk majd meg, akit igazán keresünk és aki igazán minket akar.