Sokunk megkönnyebbülésére elmúlt a vakáció és végre megint kezdődnek a munkás hétköznapok. Persze ez a tanév semmiképp nem ígérkezik szokványosnak: a sztrájkok és az esetleges fűtési szünetek lehetősége máris borzolja a kedélyeket. Ennek ellenére valahogy mégiscsak meg kell terveznünk a tanévet, és ha az exünk is részt vesz a közös gyerek(ek) életében, akkor érdemes ezt őt bevonva megtenni.

Nemrégiben írtam arról, milyen a tipikus válás utáni első kapcsolat. Jellemzően nagyon rövid, pár hónapos. De milyen érzés újra szakítani, mikor talán nem is olyan rég csináltunk végig egy sokkal komolyabb szakítási folyamatot? Vajon tanultunk a korábbi tapasztalatainkból és emiatt könnyebb, vagy csak újraéljük a traumáinkat?

Mit lehet tenni, ha az exnek fontosabb az új barátnője és annak gyerekei, mint a saját vérszerinti gyermeke?

Tegyük fel, randiztok már pár hónapja, voltatok párszor ebédelni, vacsorázni, múzeumban, kirándultatok, és már intim viszonyba is kerültetek egymással. Itt a nyár, és adódik a kérdés: legyen-e közös nyaralás? És ha igen (miért is ne?), akkor gyerekekkel, vagy nélkülük?

Nem élünk már egy fedél alatt, de nem szakíthatjuk meg a kapcsolatot végérvényesen, mert a gyerekeink örökre összekötnek minket... Lehet, hogy borzasztó sok okunk van haragudni és nagyon rossz emlékeket őrzünk az exünkkel kapcsolatban, és lehet, hogy inkább ő neheztel ránk... Attól még valahogyan kezelnünk kell a helyzetet legalább addig, amíg a gyerekeink nagykorúvá nem válnak... De legtöbbször később is.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a konfliktusokat, és minél kevesebbet füstölögjünk magunkban, illetve szidjuk a másikat a gyerekek előtt?

Válás vagy szakítás után sokan hagynak fel egy ideig az ismerkedéssel... Mások azonnal belevetik magukat a sűrűjébe, bár érzelmileg valószínűleg nincsenek felkészülve arra, ami ott várja őket. Mivel nincs két egyforma ember, nem lehet tudni, kinek mi tesz igazán jót. Olykor nem árt egy kicsit kitombolni magunkat, még ha közben újabb sebeket szerzünk is. Csak legyünk rá felkészülve, hogy nem lesz egyszerű azokat sem feldolgozni.

Tomi 44 éves egyedülálló apuka, aki tinédzser gyerekével él. Szeretne ismerkedni, de a féltékenység, a korábbi tapasztalatai miatt sűrűn megmérgezi a kapcsolatait a kényszeres aggódás és túlgondolások miatt. 

Sok nő fejében létezik az a fajta tündérmese, amely arról szól, hogy ő megtalálja az igazit és a férfi számára attól fogva ő lesz az első helyen, semmi nem veheti el tőle ezt a pozíciót. Sokan úgy gondolják, hogy egy párkapcsolatban ennek így kell lennie, és kevesebbel nem érheti be az, aki ad magára – bármit is jelentsen az, hogy valaki ad magára. Mindenesetre sokan hajlamosak presztízskérdést csinálni abból, hogy ők legyenek az elsők...

Ritkán kerül szóba szempontként egy ismerkedésnél, hogy a lehetséges partnernek vannak-e barátai és azokkal milyen a viszonya, milyen régen tartanak ezek a barátságok, egyáltalán fontosak-e a számára. Pedig rengeteg érdekes dolgot meg lehet tudni abból, hogy egy férfinak milyen a kapcsolati hálója, mennyire lojális, mennyire segítőkész, milyen programokban vesz részt a haverjaival.

Noha Tolsztoj szerint minden boldog család egyforma, a boldogtalan családok viszont más és más módon boldogtalanok, a valóság az, hogy nincsenek egyforma családok se a boldogok, se a boldogtalanok között és az egyszülős családok is nagyon sokfélék lehetnek. De így is van egy elég jelentős törésvonal az igazi egyszülős család és a különélő kétszülős család között: előbbiben tényleg minden teher egyetlen emberre hárul. Most róluk lesz szó.