Sokszor elhangzik, és biztos van is benne igazság: a legtöbb gyerek titokban arra vágyik, hogy a szülei együtt legyenek, és ebben sokszor az sem zavarja különösebben, ha az adott szülők kapcsolata pocsék. Vagy ha csak boldogtalanok együtt. Számára a stabilitás a lényeg, meg az az ideálkép, amelyet már egész kicsi korban belevetítenek a fejébe, és amelyet évtizedekig csiszolgathat utána az élet, hogy valami reálisabb kerüljön a helyére.
De ha egy szülőpáros elvált, akkor általában ez a helyzet végleges és nincs esély visszarendeződésre. Kivéve, ha mégiscsak van, hiszen léteznek olyan szerelmek, amelyek némi idő elteltével újra fellobbannak, vagy az is lehet, hogy a vonzalom soha nem is múlt el, csak csúnyán összevesztek valamin, ez vezetett el a válásig.
Eljöhet tehát a pillanat, amikor a két szülő ismét romantikus kapcsolat felé kacsintgat, bár olyan is van, hogy a romantikát félretéve inkább csak pragmatikus okokból találnak egymásra, például épp nincs senkijük és biztonságosabbnak érzik, ha addig is egymással kavarnak, hiszen egymást már úgyis ismerik és legalább nincsenek félreértések. Persze dehogyis nincsenek, csak egy ideig hitegethetjük magunkat ezzel.
Ha a gyereknek tudomására jut, hogy a szülei újra összejöttek, akkor erre sokféleképpen reagálhat. Minél kisebb, annál jobban fog neki örülni. És minél nagyobb, minél jobban emlékszik arra, mennyire szörnyű volt az az időszak, amikor veszekedtek, szakítással fenyegetőztek, az egyik elköltözött, a másik sírt, végül döntést hoztak, annál jobban fog félni attól, hogy mindezt újra át kell élnie. Hiszen ha egyszer már odáig jutottak, hogy elváltak, ami nem megy két pillanat alatt, meglehetősen hosszú és bonyolult folyamat, akkor mi a garancia rá, hogy nem ugyanaz következik újra?
Főleg akkor válik ijesztővé a dolog, ha a szülők nem csak összejönnek, hanem újra együtt akarnak élni, sőt, házasságot is kötnek. Persze elképzelhető, hogy minden problémájukon túllendültek, hogy már teljesen megváltoztak, de ehhez nagyon sok időnek kellett eltelnie. Ha csak pár év telt el a válás óta, akkor nagyon nagy valószínűséggel azonnal előjönnek a régi problémák és nemsokára ugyanott fognak tartani, mint a válás előtt. Mivel pedig már nem járatlan út számukra a kapcsolat befejezése, könnyebben is fognak úgy dönteni, hogy megint szakítanak.
A gyerek pedig most már pár évvel idősebben, érettebben és tapasztaltabban lesz kénytelen végig asszisztálni az egész drámához, amelytől esetleg kezdettől fogva tartott. Mindent végig kell csinálnia újra, az egész trauma megismétlése pedig nagyon nem lesz egyszerű: a vele maradó, rá támaszkodó szülő számára ismét társpótlék lehet, mégpedig egy olyan fázis után, amelyben valószínűleg kicsit kirekesztették, hiszen a szerelem elég önző ahhoz, hogy akár a gyerekeket is eltaszítsa a közelből.
Most képzeljük el, hogy az adott szülők néhány év elteltével ismét elkezdenek egymáshoz közeledni, mert a régi szenvedély még mindig ott bujkál bennük és persze váltig állítják, hogy nem fogják ugyanazokat a hibákat elkövetni. De a gyerek nem szerelmes, őt nem vakítja el a szenvedély, viszont már két alkalommal végignézte, hogyan marják egymást az „ősei”: persze, hogy nem lesz boldog ettől a fejleménytől. Valószínűleg elborzad és megpróbál beavatkozni, megpróbálja rábeszélni a szüleit, hogy ne kezdjék elölről, mert nem bírják ki egymással.
Valóban nem tűnik ilyenkor sanszosnak, hogy egy harmadik nekifutásra minden remekül megy majd, vagyis a gyerek szkepticizmusa teljesen indokolt. De persze ha a szülők össze akarnak jönni, akkor ő hiába tiltakozik majd. Csak ne csodálkozzunk rajta, hogy kételyeit fejezi ki, sőt, megtagadja, hogy részt vegyen bármiféle szertartáson, esetleg még látni se akar bennünket.
Nem állítom, hogy a kudarc borítékolva lenne, de olyan nagyon sok illúzióval nem érdemes nekivágni. És a gyerek akkor is félni fog attól, hogy ez egy ördögi kör, ha sikerült megtörnünk az átkot.
Vagyis újrakezdeni az exszel, ha már egyszer, de főleg kétszer kitettük a gyerekünket a szakítási drámának, nem fogja őt boldoggá tenni, bármennyire is arra vágyna a szíve mélyén, hogy együtt lássa a szüleit. A kudarc lehetősége mindig ott fog lebegni a szeme előtt, és ez a saját párkapcsolataira is alapvető hatást gyakorol majd. Ha azt látja, hogy a szülei hol összevesznek, hol kibékülnek, nehezére fog esni például, hogy tudja, mikor van vége egy kapcsolatnak és mennyire kell komolyan venni a „soha többé” kitételt.
Persze olykor történhetnek csodák, ez sem kizárható, de ha ki akarjuk tenni a gyerekünket egy ilyen újbóli összemelegedésnek, ne siessük el a dolgot.
