Bella egyedülálló anyuka, párja viszont a gyerekét mintha nem akarná figyelembe venni a közös életük tervezésében.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Bella történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

39 éves éves nő vagyok, és van egy gyerekem. A párommal idén ismerkedtünk meg, és az ismerkedési szakaszban úgy vettem le, hogy nem zavarja a 8 éves gyerekem, sőt, még az is kilátásban volt, hogy jól fognak később kijönni, semmi jelét nem adta, hogy kifogásolná a helyzetet. Nem várom el egyetlen szituációban sem, hogy csak nekem lehet igazam, de azt se, hogy csak neki. Ha mást szeretne, vagy máshogy, mondja meg. De ő csak arról beszél, hogy szeretne velem kettesben utazgatni, világot látni, ő úgy van most vele, hogy megteheti, és szándékában is áll, mert korábban erre nem volt lehetősége.
De a gyerekemet egyetlen alkalommal sem említi, mint lehetséges és szívesen látott résztvevőt... Közös programunk még sosem volt hármasban, mondjuk főleg csak késő délután, vagy este találkozunk, ami ugye nem kicsinek való időszak és a helyszín sem mindig gyerekbarát. Azt viszont kifogásolja, ha nem tudom valakire gyorsan rábízni a gyereket, míg találkoznánk, és inkább lemondom.

Hiába hangoztatom, hogy mennék én vele, amennyit csak tudnék, de nem ilyen egyszerű!
Neki nincs gyereke, ezt a szintet így nem értheti, és nem is várom el. Függetlenül attól, hogy én mit szeretnék, ebbe neki is van beleszólása.
Szerintem az ebből fakadó viták miatt már azon is gondolkozott, hogy elhagy. De ha tényleg szerettek valakit, nem hazudnátok neki, hogy mindez nem baj.
Ha most úgy gondolja, "egy darabig jó leszel, míg nem találok jobbat", az is nagyon megalázó... Egyszer megjegyezte, hogy ha szakítanánk is, az én érdekemben engedne el...- ez még így is elég átlátszóan hangzik.
Túlreagálom, vagy épp sokat várok el? Ha nem hagy más választást, a szakítás lenne a legjobb megoldás? Férfiak válasza is érdekelne.