Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.
Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Marcsi történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com
"Megismerkedtem egy férfival, aki azóta már a párom. Ő nagyon jó ember, elfogadta és sajátjaként szereti a kisfiam. Azért nem tökéletes minden, mivel ő is volt rövid ideig házas, és az exének van még felé pár követelése. Úgy mesélte el, hogy a házasságuk előtt 5 évig éltek zavartalanul a legnagyobb harmóniában, de a házasság után nem sokkal benne elcsúszott valami, és elkezdte börtönben érezni magát. Állítása szerint a felesége is megváltozott, de lehet, hogy ezt csak ő vetítette bele. Mert egy papír miatt nem hiszem, hogy nagyon jelentősen megváltoznának az érzelmek, ha addig jó volt minden.
Tudom milyen a házasság, és nálunk egész más problémák voltak, de békében váltunk meg egymástól. Mindez felvetette bennem azt a kérdést, hogyha esetleg – ha házasság nem is lesz köztünk -, de tartósan összeköltözünk, nem jön elő belőle újra ez a „börtön effektus”? Amikor megint végletesnek érzi az új életét. Tudom, hogy vannak, akik olyan típusok, hogy egy idő után nem bírják tovább elviselni, hogy házasok lettek, ám ezt későn fogják fel, azt hiszik, valaminek a végére értek, pedig épp hogy egy új dolog kezdődne. De azért vágnak bele újra, hátha most minden máshogy alakul.
Mert ezek szerint akkor benne van valami, ami elkezd egy idő után nyugtalankodni, és úgy érzi, korlátozva van a szabadsága. Ami jelenleg nálunk nem játszik szerepet, mert semmiben sem korlátozom, akár előzetes bejelentés nélkül is elmehet bárhova. Nem élünk úgy együtt, hogy reggel együtt kelünk és este fekszünk. Néha napokat nálam van, aztán elmegy a saját kis lakásába. Jártam nála, nem nagy az a hely, így gondolkodom rajta, hogy felajánlom, költözzön hozzám, azt meg adja ki. Viszont, ha benne megint bekattan, már csak egy összeköltözéstől is a fogság érzés, akkor megint meg vagyok lőve. Még nincsenek erre konkrét rossz jelek, de ott motoszkál bennem a „mi van, ha...?” is. Mert ezt nem lehet előre lemodellezni, ez a gyakorlatban fog kiderülni, amikor már belevágtunk. Ezt még ő sem tudhatja előre.
Őszinte velem sok téren, például megkérdezte tőlem a gyerekem kapcsán, hogyan kell kezelni a közös ünnepek kérdését? Mit, mikor, meddig, mennyit? Illik-e akkor ott maradni? És hogyan kell kezelni azt a helyzetet, ahol még jelen van az ex? Ezt persze csak olyantól kérdezhette meg, akinek van gyereke, és az én voltam mellette, így becsülöm, hogy nem másodforrásból szerez be valami bizonytalan értesülést. A lényeg, hogy a gyerekem kedveli, megszokta őt, és nem akarok olyat tenni, amitől hirtelen eltűnne az életéből. És az enyémből. Ha van/volt valakinek hasonló típusú férfival kapcsolatos tapasztalata, örülnék, ha megírná."
Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre
