Másfél éve írtam a Parenting Marriage nevű jelenségről, amelynek az a lényege, hogy a szülők ugyan már nem alkotnak egy párt romantikus és szexuális értelemben, de a gyerekek miatt fenntartják a házasságot és együtt maradnak legalább addig, amíg úgy nem érzik, hogy már jobb, ha szétválnak. Vagy addig, amikor végre anyagilag, logisztikailag megengedhetik maguknak a szétköltözést. De akár fennáll még a házasság papíron, akár nem, hatalmas kihívásokat rejteget ez a helyzet.

Egy elvált szülő életében az a lépés, hogy egy új partnerre bízza a gyerekét, meglehetősen kényes, hiszen rengeteg mindentől függ, hogy egy adott emberben mennyire bízhatunk meg, illetve ha éppen teljesen szerelmesek vagyunk, mennyire látjuk tisztán, hogy az illető megérdemli-e a bizalmat. Számos okból dönthetünk úgy, hogy egy kisebb gyereket soha nem bízunk új partnerre, de az életben vannak váratlan helyzetek, és akkor talán nem lesz más választásunk, mint mégis engedni a meggyőződésünkből.

Amint megszületik az első gyerekünk, a szexuális életünk radikálisan megváltozik. És nem csak azért, mert az első 2-3 évben (de van, aki inkább hatot mond) sokkal kevesebbet alszunk (ha több gyerekünk van, ez az időszak kitolódik), hanem azért is, mert kevesebb alkalmunk van kettesben, azaz teljesen gyerekek nélkül minőségi időt töltenünk egymással.

Imre egyedülálló apuka, aki szeretne összeköltözni barátnőjével, akinek két gyermeke van, de fél attól, hogy a költözés után elmúlna a varázs.

Nincs hálásabb téma, mint írni egy cikket, amelyben részletesen kifejti valamely csalódott nő vagy férfi, hogy a másik nem egyedei, akik számára potenciális partnerek lehetnének, miért ilyen meg olyan borzalmasok. Legfőképpen is rondák, ostobák, anyagiasok, lusták, megbízhatatlanok, csalók, szemetek, hisztisek, hazugok, és még folytathatnám a sort.

Sok olyan nőt ismerek, aki elvált és egyedül neveli vagy nevelte a gyerekeit, sőt, olykor annyira egyedül, hogy még az apa se nagyon van/ volt képben. Tehát mintha felszívódott volna, eltűnt a mindennapokból, minden nevelési, sőt sokszor akár anyagi gondot is a nőre hagyva. Ezt idehaza simán meg lehet tenni, főleg, ha valakinek nincs bejelentett munkahelye.

Egy emberöltővel ezelőtt egy osztálytalálkozón, nem sokkal az érettségi után az egyik srác mindenkinek elmondta, hogy van egy gyereke, de már a fogantatás után szakított az anyával és úgy egyeztek meg, hogy soha többé nem keresi őket, nem lesz az életük része. A srác ezt úgy adta elő, mint a világ legtermészetesebb dolgát, de ezek után soha többé nem tudtam úgy ránézni, mint korábban.

Gitta megismert egy vonzó férfit, de egyedülálló anyaként nehezen tudja összeegyeztetni életét új párjával, akinek nincs gyermeke. Mit lehet tenni ilyenkor?

Viszonylag ritkán kerülnek szóba azok a „szingli” szülők, akik nem azért vannak egyedül, mert elváltak vagy eleve egyedül vállaltak gyereket, hanem megözvegyültek. Az, hogy ők ritkán állnak a középpontban, természetesen abból is fakad, hogy jóval kevesebben vannak, mint az első két csoport tagjai, hiszen a száz vagy akár hetven évvel ezelőtti realitáshoz képest jóval ritkábban veszítik el az emberek akkor a partnerüket, amikor még kiskorúak a gyerekeik.

Forrás: Netlfix

Az ünnepi időszak végeztével sokan gondolják át a kapcsolataikat, hiszen ez a körülbelül két hét általában kihozza a legnagyobb nehézségeket, kirobbantja a feszültségeket, egyes esetekben szakítópróbához is vezet. Amit az utóbbi két hétben láttam, az a vasárnapi apukák különös viselkedéséhez kapcsolódott. Hiszen az ünnepek alatt általában többet lehetnek a gyerekeikkel, mint máskor. De hogyan hat ez a meglévő kapcsolataikra?