Mindannyian ismerünk híres párokat, akik többször is összejöttek, A leghíresebb ilyen házaspár talán a Liz Taylor és Richard Burton alkotta páros: ők kétszer álltak oltár elé, igaz, hogy a színésznő egyébként összesen nyolcszor ment férjhez, ami egy kicsit levon a dolog komolyságából... (Az első házasságuk 10 évig tartott, a második már csak két évig, szóval nem nevezhető túl sikeresnek.)

Főleg egyke gyerekek hajlamosak arra, hogy úgy gondolják, jogot formálhatnak egyedülálló szülőjük, leginkább édesanyjuk minden idejére, energiájára és szeretetére. Ha az apjuk soha nem is volt jelen az életükben, vagy csak a gyerek emlékei szerint nem éltek soha együtt, és az anyjukkal egyfajta véd- és dacszövetséget alkotnak, akkor kialakulhat bennük a meggyőződés, hogy ez már mindig is így lesz.

Látszólag nincs azzal semmi gond, ha az ember hisz a lelki társ intézményében. Valamiben csak kell hinni... Egyesek vallásosak, mások egy ideológiára esküsznek (esetleg egyszerre a kettő), hihetünk a földönkívüliekben, a gyíkemberekben, és még sok minden másban, szóval miért pont a lelki társ lenne kivétel?

Ferenc új kapcsolatába bekavar a hölgy expárja, aki nem is éppen egy mintaapa, és úgy tűnik sikeresen próbálja visszatornászni magát gyermeke anyja közelébe. Menni vagy maradni lenne a jobb döntés?

Az utóbbi időben többször is olvastam arról, mennyire nehéz manapság az a mutatvány, amit régebben viszonylag könnyedén abszolváltunk: teljesen odafigyelni valakire akár csak 20-30 perc erejéig. Akár gyerekről, akár felnőttről van szó, akkor érzi magát elfogadottnak és akkor biztos benne, hogy szeretik, ha igazán odafigyelnek rá. Márpedig ez egyre nehezebb.

Van, akinek sok idő kell, míg magához tér egy válási procedúra után, van, aki azonnal készen áll a továbblépésre. És persze nem mindenki várja meg a válás kimondását... Akárhogy is van, ha komolyabbra fordul a randizásunk, akkor legjobb, ha a gyerekeink is tudnak arról, hogy mi folyik. Egy darabig el lehet játszani, hogy baráti találkozókra járunk, de egyes gyerekek már abból leveszik, hogy milyen jellegűek ezek a találkák, ahogy felöltözünk...

Attól függően, hogy mi magunk is elvált szülők vagyunk-e, biztosan másképp fogunk tekinteni azon elvált férfiakra, akiknek van gyerekük, mint akiknek nincs, és ha van gyerekünk, valószínűleg reálisabban látjuk majd a potenciális problémákat és lehetőségeket. De ha történetesen nem szingli szülőként készülünk egyedülálló apákkal randizni, akkor is érdemes pár dologra különösen odafigyelni. 

Bella új párjának hasonló korú gyerekei vannak, mint neki, de a gyerekek összecsiszolódási folyamata megakadt. Hiába gondolják komolyan a szülők a kapcsolatot, mit lehet tenni, ha a gyerekek semlegesek vagy távolságtartóak maradnak egymással az új családban? Mi lehet a megoldás? 

Ki ne hallott volna már sommás ítéleteket a szinglikről? Főleg, ha nők, mert a szingli férfiaknak valahogy nincs olyan rossz hírük... De ha az egyedül álló nő ráadásul még anya is, akkor aztán a legvadabb előítéletekbe futhat bele. Noha a társadalom sokat változott azóta, hogy leányanyának vagy elvált nőnek lenni szégyen volt, az elvárt norma még mindig a két szülős modell. Vagyis túl sokszor találkozunk a következő tévhitekkel.

A gyereknevelés egyik legnehezebb témája a szexedukáció. Sokan próbálják megúszni, mert borzasztó kényelmetlenül érezik magukat. Viszont az iskolában nincs néven nevezhető oktatás, a gyerekek manapság alig olvasnak, és félő, vagyis szinte biztos, hogy az információkat a lehető legrosszabb forrásból fogják beszerezni: pornóvideókból és kortársaktól.