Többször esett már szó arról, hogy a házasságok régebben se tartottak tovább, mint ma, csak nem válás, hanem valamelyik társ halála vetett nekik véget az esetek túlnyomó többségében. Az egészségügy fejlődésével és a hosszú békeidőszaknak köszönhetően mifelénk manapság azért viszonylag ritka, hogy valaki akkor özvegyül meg, amikor még felnevelendő gyerekei vannak, de azért sajnos előfordul. 

Talán nem ritka, de annál sokkolóbb, mikor egy válás után valamelyik fél újraházasodik és az új partner gyakorlatilag megtiltja, vagy rendkívül nehézzé teszi a párja számára a korábbi családjával való kapcsolattartást. Olyan hisztisen viselkedik, annyit siránkozik és problémázik, hogy a párja egyszerűen inkább lemond arról, hogy találkozzon a gyerekeivel, és ha az új partner gyerekeivel élnek együtt, akkor gyakorlatilag azokat fogadja örökbe és azokkal alakít ki érzelmi kapcsolatot.

Egy újabb olvasói levél futott be hozzánk. Áginak sikerült méltósággal távozni egy kapcsolatból, és nem adta fel a reményt, hogy megtalálja a boldogságot, de nem érti miért nem tud őszinte hozzáállással párt találni.

Aki már randizott kisgyerekes ként és utána kipróbálja mindezt kamaszokkal a háztartásban, elég hamar rájön, hogy a feladat egyik esetben sem egyszerű, és nehéz megmondani, melyik élethelyzet nehezebb.

Főleg kisgyerekes szülőkre lehet jellemző, hogy mikor egyedül maradnak válás után, vagy esetleg eleve szingli szülőként kezdenek keresgélni, egy csomagként tekintenek önmagukra és a gyerekükre. Ott a profilképükön a gyerek is, vagy egyenest csak a gyerek fotója a saját profilképük (mondjuk a Facebook-on).

Szülőnek lenni egyáltalán nem sétagalopp és nem is való mindenkinek. Persze a legtöbb ember olyan értelemben alkalmas rá, hogy ha már helyzet van, el tudja látni a szülői feladatokat, de ettől még nem biztos, hogy úgy érzi: neki való ez a szerep és jól csinálja. Ha azonban valaki nyíltan bevallja, hogy neki ez nem fekszik és tulajdonképpen nem is vállalkozott volna rá, ha előre tudja, mit jelent, sokan nekiesnek és darabokra szedik.

Viszonylag ritkán esik szó azokról a szülőkről, akik férjük/feleségük halála után egyedül maradnak a gyerekeikkel és így próbálják megtalálni a helyüket a világban. Főleg az ritka, hogy férfiak maradnak egyedül újszülött babával, de sajnos az utóbbi évben ez is többször fordult elő, mint a járvány előtt.

Forrás: Netflix

"Valaki nem tudja, hogyan álljon egy 12 éves fiúhoz, hogyan ne tűnjön erőltetettnek a bratyizás, kell-e neki ajándékot venni, ha esetleg szülinapja van, vagy karácsony... annyi mindent megtapasztaltam már ebben a műfajban, annyi hülyeség miatt képes stresszelni magát egy férfi..."

Folytatjuk az olvasói levelek rovatunk, ezúttal Amál gondolatait osztjuk meg veletek.

Míg a férfiak ritkán osztják meg egymással a komolyabb ismerkedésre vonatkozó élményeiket, addig a nők nagyon is támaszkodnak a barátaik véleményére, igénylik, hogy megbeszélhessék velük a legújabb fejleményeket és nagyon sokszor hallgatnak is azokra a tanácsokra, amelyeket a hozzájuk ennyire közel álló társaik adnak nekik.

Gondolom, sokan elhúzzák a szájukat, ha ránéznek erre a címre. Mi lehetne kevésbé romantikus, mint emberlistákat böngészni, pár adat alapján pró és kontra dönteni, béna bemutatkozó leveleket írni (vagy csak ráköszönni valakire, mondanivaló nélkül), hiába várni válaszra, és a hatalmas választék ellenére úgy érezni, hogy pont nekünk aznap este senki se jut...?