Szinte minden szülőnek időről időre eszébe jut saját magában kételkedni, sőt, akinek sosem fordul meg a fejében, hogy valamit rosszul csinál, annál biztos nagy a baj, mert a szülőséget nem lehet tökéletesen abszolválni. Nincsenek tankönyvi megoldások, mindenkire érvényes szabályok, nincs varázsige, amely minden gyerekre hatna. Vagyis gyereket nevelni minden bizonnyal a világ egyik legnehezebb feladata. Joggal kételkedünk magunkban. Viszont semmi okunk rá, hogy túlzásba vigyük.
Ha a viszonylag stabil házasságban, családban élő szülők is megküzdenek a kételyeikkel, mennyivel inkább érvényes ez azokra, akik valamilyen okból egyedülállóak vagy azokká váltak. Hiszen sokkal nehezebb mindenről egyedül dönteni, vagy ha nem is mindenről, mert azért ott a másik szülő is valahol, rengeteg helyzetben önállóan helytállni. Még azok is megszenvedhetik ezt, akik felváltva gondoskodnak a gyerekeikről, de sokkal inkább ránehezedik a felelősség súlya a teljesen egyedül maradtakra.
Milyen kételyekkel néznek szembe az egyedülálló szülők?
- A magányos szülő gyakorta érezheti, hogy könnyebb dolga lenne, ha házasságban élne.
De akik valóban éltek már házasságban, azok tudják, hogy sokszor nem könnyebb, mint egyedül. Ideális esetben persze minden remekül, olajozottan működik, nincsenek nagy konfliktusok és a döntéseket is sikerül közös megegyezéssel meghozni. De ideális eset gyakorlatilag nincs.
Vagyis a házasságban élő szülőnek is ugyanúgy megvannak a problémái: ha nem dönthet egyedül, mert mindent egyeztetni kell, akkor az a gond, hogy nem érzi magát kompetensnek vagy abból fakad a vita, hogy mindig az egyik fél akar dönteni. Ha a gyerekkel komoly gondok vannak, kezdődhet a vádaskodás, hogy ez kinek a hibája, és ilyenkor előjönnek azok a konfliktusok, amelyek már az esküvő előtt is jelen voltak.
És itt még nem is beszéltünk a kifejezetten toxikus vagy bántalmazó partnerről, akivel milliószor rosszabb együtt élni, mint egyedül boldogulni.
- Az anyák úgy gondolják, hogy a fiúkat jobban tudná irányítani egy férfi, az apák úgy vélik, hogy egy asszony sokkal ügyesebben nevelné a lányukat
Persze, ideális esetben az a jó minden gyereknek, ha legalább két referenciaszemély van az életében, bár nem kell, hogy ezek pont a szülei legyenek, de az egyszerűség kedvéért azért induljunk ki abból, hogy jó, ha a gyereknek van apja és anyja is. Viszont maga a tény, hogy valaki biológiai apja, illetve anyja egy gyereknek, még nem teszi őt alkalmasabbá bizonyos feladatokra.
Léteznek apák, akik remekül szót értenek a lányaikkal és anyák, akik ridegen kezelik a lányaikat, megszégyenítik, letörik a nőiségét. Vannak a fiaikat nagyszerű érzékkel nevelő anyák, ahogy olyanok is, akik rátelepszenek a gyerekeikre és nem engedik őket önállósodni. Persze, jó dolog, ha a gyerek lát jó mintákat maga körül, de ha ez nem a szűk családon belül érhető el, hanem más úton-módon, akkor sincs semmi gond.
- Attól félnek, hogy a gyerekekben maradandó lelki sérülést okoz, ha nem ketten nevelik őket
Erre a tévhitre nagyon sok „jó szándékú” ember rásegít: annyit hallották, hogy így a csonka család, meg úgy a válások borzasztó magas száma, hogy elhitték: pusztán az, hogy valaki kétszülős családban nő fel, érzelmileg stabilabbá teszi, míg egyik szülő hiánya esetén mindenképpen problémák adódnak majd. Minden kamasz problémás, és minden szülőnek meg kell küzdenie ezekkel a nehézségekkel.
Teljesen stabil és derűs emberek válhatnak olyanokból is, akiket nem két szülő nevelt fel, amennyiben megfelelő korban megfelelő segítséget kapnak és nem hanyagolják el őket.
- Azt gondolják, a családjuk nem lesz soha olyan boldog, mint teljes létszámban lehetne
Ez megint csak abból fakad, hogy ha úgy érezzük, hiányzik valami az életünkből, akkor idealizáljuk azt az álmot, amelyben ez a valami megvan. De nincs olyan valóságos állapot, amely állandó boldogságot eredményezne. Az „ép családról” szőtt fantáziálás, amely reklámokból és családi filmekből táplálkozik, eléggé félrevihet minket.
Ahelyett, hogy az elérhetetlen idill után sóvárognánk, a legjobb, amit tehetünk, hogy hozott anyagból dolgozunk. Tehát azt a családot próbáljuk minél boldogabbá tenni, amelyben élünk. Nem fog mindig sikerülni, de hát akkor se mindig sikerül, ha két ember együtt marad és osztozik a felelősségen. A gondok egy része másféle, de attól még mindkét helyzetben rengeteg a kihívás és mindkét szituációban helyt kell állni...
