Egyedülálló Szülők

Mennyire más felépülni a szakításból, ha közben gondoskodnod kell valakiről 

2022. március 10. - SingleParent

Hogyan éljünk túl egy szakítást – teszik fel a kérdést sokan... Rengetegen vannak, akiket nagyon megvisel, ha egy komoly kapcsolatuknak hirtelen vége szakad – főleg, persze, ha nem ők szakítottak, illetve egyáltalán nem voltak bizonytalanok a partnerükben, számukra úgy tűnt, hogy minden rendben. Ha egy független, egyedülálló ember marad magára, akkor neki valószínűleg sokkal több energiája és ideje van a bánkódásra... És elvileg nagyobb lehetőségei a menekülésre. Dönthet úgy, hogy feladja az állását és máshová költözik, városból vidékre, vagy éppen fordítva, nagy utazásra indul, elvonul valahová meditálni... De ha gondoskodnia kell valakiről, ha kötelezettségei vannak, akkor persze minden teljesen másképp néz ki.

szakitas.jpg

Totál különböző egy szakítás utáni gyászmunka, ha olyan feladataink vannak, amelyeket nem hagyhatunk másokra. Például egy vagy több gyerekről kell gondoskodnunk. Vagy éppen egy idősebb családtagunkról. De lehet ez egy olyan munkahely is, ahol számítanak ránk és ahol nélkülözhetetlennek érezzük magunkat. Akár még egy háziállat is betöltheti azt a szerepet, hogy ne tudjunk teljesen elmerülni a bánatunkban.

Hiszen éppen az válhat nagy teherré, ha hirtelen szembe kell néznünk egy veszteséggel, ami olyan irigylésre méltónak tűnik a kötöttségek nélküli életben: a teljes (vagy viszonylagos) szabadság. Ha millió kötelességünk, feladatunk van, ha állandóan készültségben kell állnunk, akkor persze érezhetjük úgy, hogy túl sokat vállalunk és nyomasztó, mennyi felelősség terhel minket, de ez a felelősség arra is alkalmas, hogy a súlytalanság érzésétől megszabadítson. 

Vannak persze emberek, akik minden kötöttséget ledobnak magukról, de nekik a szakítások se fognak új fájni, hogy sokáig gyászolják őket. Sőt, valószínűleg pont ők azok, akik váratlanul, látszólag ok nélkül kilépnek a kapcsolataikból. Mert ők valóban tehernek éreznek minden elkötelezettséget. De azok, akik számára a kapcsolódás fontos, nagy segítség, ha nélkülözhetetlennek érezhetik magukat. És amíg viszonylag kicsik a gyerekeink (vagyis akár később is), ezek a kötelezettségek, elvégzendő feladatok megakadályozzák, hogy összetörjünk egy szakítástól, elhagyástól, csalódástól.

Ami nem jelenti, hogy nem fogunk szenvedni, de azért sokkal kevésbé fogjuk úgy érezni, hogy összedőlt a világ. Hiszen nem dőlhet össze, amíg valakinek szüksége van ránk. (Egy szakításnál sokkal súlyosabb helyzetre is igaz ez, ahogy mostanság tapasztaljuk.)

Persze léteznek olyan emberek is, akik elmenekülnek a felelősség elől, illetve átruházzák azt valaki másra. Ha a házasságukat gyászolják, elhanyagolják a gyereküket, a nagymamára bízzák, vagy éppen a nagyobbik gyerekre hagyják a kisebbet... Illetve akárhányszor szerelmi csalódásról van szó, hajlamosak összeomlani, sokáig sajnáltatni magukat és elmenekülni minden probléma elől. (Nem ritka, hogy alkohol és drogok is közrejátszanak ebben a folyamatban.)

Az emberek többsége azonban helytáll. Éppen attól lesz erős, hogy felelős másokért, és az a közmondásos, sokszor visszaélésekhez vezető, misztikus női / anyai erő (ha már így nőnap környékén vagyunk) éppen abból fakad, hogy a nők többsége energiát merít abból, ha feladata van. Az a tény, hogy válás után még a legtöbb esetben nekik kell menedzselniük a gyerekek életét (amúgy a házasság alatt is), felszínen tartja őket, míg sok férfit épp az frusztrál legjobban, hogy nincs kiről gondoskodnia, vagyis nem kézzelfogható módon vannak ezzel feladatai. Az üresség teszi kínzóvá a kapcsolat végét: a hiány, az értelmes cél hiánya. Az túlságosan absztrakt, hogy pénzt adok a gyerekek eltartására: persze ez is gondoskodás, de nem olyan testközeli, valóságos, mint az, mikor nap mint nap ott van velem a gyerek és állandóan kommunikálunk.

Visszatérve az „igazi” egyedülállókra: talán a legjobb, amit tehetnek saját bánatuk levetkőzése céljából, ha felelősséget vállalnak valakiért vagy valamiért. Segítenek, gondoskodnak, konkrét kapcsolatokat építenek: adnak. Nem csak várnak egy sötét sarokban és hívogatják a barátaikat, hogy azok tutujgassák őket, hanem megkeresik a feladatot. Ez mostanság sajnos egyáltalán nem nagy kihívás, mert feladat aztán bőven van. De még békésebb, nyugodtabb időkben is mindig könnyű olyan célt, illetve küldetést találni, ami tartalommal tölti ki az életünket. És igen: ismerkedni is lehet, miközben segítünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr3017777028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása