Rendhagyó olvasó levelet kaptunk Diától, aki a mozaik családban nőtt fel, így különleges perspektívából kapunk rálátást a szülőként új párkapcsolatot keresőkről és a döntéseik hatásairól. 

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Dia történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

"Sziasztok!

Személyes oldalról szeretném bemutatni a mozaikcsalád fogalmát, hogy kicsit tisztábban lásson mindenki, valamint ezen belül is a gyerek szempontjából.
Sosem gondoltam azt, hogy a mozaikcsalád nem normális forma, hiszen én is abban élek, abban is nőttem fel, így minden oldalról látom, így tudom, hogy nem a forma számít, hanem elsősorban a feltételek (anyagi és emocionális egyaránt. Például egy bántalmazott gyerek felnőttként is bántalmazó lesz, de az is megeshet, hogy áldozat. Plusz, ahol a gyereket bántják, ott a szülők közötti viszony is zűrös, ez válásnál bontakozik ki, amikor élő pajzsként használják fel egymás ellen.) Fontos, hogy a gyerek jó környezetben nőjön fel - nem tűrhetőben, elviselhetőben, vagy épp korlátozottban – a családi forma innentől kezdve mindegy, sőt nagybetűs családként lehet róla beszélni.

Számomra az a nem normális, ha valaki a kényelem, a pénz meg a látszat kedvéért (ez a legrosszabb) csak döglődik egy kapcsolatban és e mellé még a gyerekét is lerántja. Az anyukámnál szerencsére nem az volt, hogy a válás utáni kétségbeesésében az első szerencsétlen, szakadt ember mellett kötött ki, sokáig válogatott (adott elég időt magának, nem azonnal ugrott bele a keresésbe, én meg támogattam) és egy rendes, megbízható, egyenes, intelligens ember mellett maradt. Anyukám elég érzékeny, de sosem dönt mérlegelés nélkül, nem hagyja, hogy az érzelmei teljesen eluralják, de anélkül se hoz meg egy döntést, hogy ne vizsgálná meg minden oldalról józanul a kérdéses dolgokat. Figyelembe vette, hogy nekem is meg kell felelnie az illetőnek, és ezzel a mai napig nincs is gond. Egy gyerek, ha nem kommunikálják ezt vele normálisan és kihagyják az egészből, sebezhetőnek és jelentéktelennek érzi magát, ahogy bizonytalannak a jövőjét is, amiből később lehetnek nála lelki törések + önbecsülési gondok. Ebből a szempontból mi szerencsések vagyunk. Szerintem egy mozaikcsalád akkor nem sikerült, amikor idővel úgy élnek együtt a felek, mint néhány idegen, akiket a vaksors hozott össze, és naponta felteszik maguknak a kérdést: Mi a fenét keresek én itt?
Közhely vagy sem, de itt is az az elv érvényes, hogy azzal lehet növelni a kapcsolatok élettartamát, ha odafigyelünk a másikra legalább olyan gondossággal, mint saját magunkra.

Mindezzel csak sok szerencsét, kitartást szeretnék kívánni a hasonló helyzetben lévő pároknak, családoknak. Szerintem minden szétválást új kezdet követ, ami simán lehet boldog és harmonikus, ha odafigyel az ember, nem kapkod, és tudja, mit akar. Valamint, ha nem nyomják el, nem korlátozzák az előre legyártott reményei és képzetei."

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.