A családokból hiányzó, elmaradozó apák jelensége nem modern fejlemény, Mindig is létezett. Sőt, hiába a magas válási arányok, a történelem során még soha nem foglalkoztak az apák annyit a gyerekeikkel, mint manapság. A hagyományos társadalmakban ráadásul a lányok apáiktól aztán végképp nem kaptak figyelmet, vagy csak nagyon ritkán, hiszen a lányok nevelése a nők felelőssége volt.

Itthon nem igazán ismert trend, de Skandináviában már a hetvenes években is volt, aki így csinálta: az ötlet lényege, hogy a szülők szétválásakor a gyerekek nem mozdulnak, hanem maradnak a közös otthonban, a szülők pedig váltják egymást. Ez persze akkor működőképes, ha elég jó a kettejük kapcsolata, illetve ha megosztott gyermekfelügyeletet vállalnak.

A fejlett világban egyre gyakoribb az ún. gray divorce, az ezüst válás. Nem csak harmincas, negyvenes, hanem 50+-os házaspárok is dönthetnek úgy, hogy mégsem együtt folytatják. Sokak számára ez a pillanat akkor jön el, ha már úgymond kirepültek a gyerekek, és az eddig élettel teli fészek hirtelen temetőnek tűnik... Az évtizedek alatt ugyanis az eredeti pár tagjai annyira eltávolodtak egymástól, hogy már fogalmuk sincs, kivel élnek egy fedél alatt.

Egy újabb olvasói levél futott be hozzánk. Vili egyedülálló apa, és úgy érzi néha érthető miért esnek a nők általánosításba a férfiakkal szemben, de hiába van akár a kiszemelt hölgynek is gyereke, valamiért mégis kihátrálnak az ismerkedésből.

Többször esett már szó arról, hogy a házasságok régebben se tartottak tovább, mint ma, csak nem válás, hanem valamelyik társ halála vetett nekik véget az esetek túlnyomó többségében. Az egészségügy fejlődésével és a hosszú békeidőszaknak köszönhetően mifelénk manapság azért viszonylag ritka, hogy valaki akkor özvegyül meg, amikor még felnevelendő gyerekei vannak, de azért sajnos előfordul. 

Talán nem ritka, de annál sokkolóbb, mikor egy válás után valamelyik fél újraházasodik és az új partner gyakorlatilag megtiltja, vagy rendkívül nehézzé teszi a párja számára a korábbi családjával való kapcsolattartást. Olyan hisztisen viselkedik, annyit siránkozik és problémázik, hogy a párja egyszerűen inkább lemond arról, hogy találkozzon a gyerekeivel, és ha az új partner gyerekeivel élnek együtt, akkor gyakorlatilag azokat fogadja örökbe és azokkal alakít ki érzelmi kapcsolatot.

Egy újabb olvasói levél futott be hozzánk. Áginak sikerült méltósággal távozni egy kapcsolatból, és nem adta fel a reményt, hogy megtalálja a boldogságot, de nem érti miért nem tud őszinte hozzáállással párt találni.

Aki már randizott kisgyerekes ként és utána kipróbálja mindezt kamaszokkal a háztartásban, elég hamar rájön, hogy a feladat egyik esetben sem egyszerű, és nehéz megmondani, melyik élethelyzet nehezebb.

Főleg kisgyerekes szülőkre lehet jellemző, hogy mikor egyedül maradnak válás után, vagy esetleg eleve szingli szülőként kezdenek keresgélni, egy csomagként tekintenek önmagukra és a gyerekükre. Ott a profilképükön a gyerek is, vagy egyenest csak a gyerek fotója a saját profilképük (mondjuk a Facebook-on).

Szülőnek lenni egyáltalán nem sétagalopp és nem is való mindenkinek. Persze a legtöbb ember olyan értelemben alkalmas rá, hogy ha már helyzet van, el tudja látni a szülői feladatokat, de ettől még nem biztos, hogy úgy érzi: neki való ez a szerep és jól csinálja. Ha azonban valaki nyíltan bevallja, hogy neki ez nem fekszik és tulajdonképpen nem is vállalkozott volna rá, ha előre tudja, mit jelent, sokan nekiesnek és darabokra szedik.