Egyedülálló szülőként nem könnyű ismerkedni. Főleg, ha egynél több gyerekünk van. Lehet, hogy egyeseknek olykor eszébe jut: mi lenne, ha egyáltalán nem vallanák be, hogy van gyerekük? Persze hosszabb távon ilyesmit titkolni biztos nem lehet, de hátha addigra a randipartnerrel eljutunk arra a szintre, hogy már nem zavarja, ha kiderül. Vagy azt is mondhatjuk: úgyse jutunk arra a szintre senkivel, hogy bármi jelentősége lenne...

Rendhagyó olvasó levelet kaptunk Diától, aki a mozaik családban nőtt fel, így különleges perspektívából kapunk rálátást a szülőként új párkapcsolatot keresőkről és a döntéseik hatásairól. 

Nem tudom, hogyan és mikor alakult ki az a hiedelem, hogy az elvált férfiaknak könnyebb újjáépíteniük az életüket, és könnyedén vágnak bele a randizásba negyven fölött is, míg a nőket leírja a társadalom és úgymond nem kellenek senkinek... Épp a minap olvastam egy különben elvileg nőpárti (de pasi által írt) cikket arról, hogy szegény asszonyok, milyen szörnyű nekik, mert csak húzzák az igát, bezzeg a férfiak...

Szinte minden szülőnek időről időre eszébe jut saját magában kételkedni, sőt, akinek sosem fordul meg a fejében, hogy valamit rosszul csinál, annál biztos nagy a baj, mert a szülőséget nem lehet tökéletesen abszolválni. Nincsenek tankönyvi megoldások, mindenkire érvényes szabályok, nincs varázsige, amely minden gyerekre hatna. Vagyis gyereket nevelni minden bizonnyal a világ egyik legnehezebb feladata. Joggal kételkedünk magunkban. Viszont semmi okunk rá, hogy túlzásba vigyük.

Ahogy már az előző posztban is szó volt róla, érdemes nagyon körültekintőnek lenni a válás utáni randizással, főleg, ha hamar vágunk bele. Minél tovább tartott a házasságunk, illetve minél kevésbé vagyunk túl a gyászidőszakon, annál inkább.

Péter nem kapkodta el eddig a családalapítást, de most talált valakit, akivel el tudná képzelni a jövőt, viszont választottja sem nyílik meg túl könnyen, pláne, hogy egy gyermekét egyedül nevelő fiatal anyukáról van szó.

Akár arról van szó, hogy nemrég mondták ki a válásunkat, akár arról, hogy véglegesen különköltöztünk, eljön az a pillanat, amikor már biztosak vagyunk abban, hogy nem tartozunk partnerhez és újra szabad a pálya: kereshetünk valaki mást. Persze sokan egyáltalán nem éreznek azonnal vagy hamarosan kedvet a kereséshez, inkább más dolgokra koncentrálnak. De ha mégis belevágnánk, ezeket a dolgokat érdemes átgondolnunk.

Kamaszkoromban nagyon szerettem a Karate Kid trilógiát, főleg az első részt. Akkor nem figyeltem fel annyira arra a tényre, hogy a karate tulajdonképpen csak ürügy a fiúknak és férfiaknak arra, hogy betöltsék azt az űrt, ami az életükben tátong, mert nincsenek fix kapcsolódási pontjaik, csak tengődnek, ha nincs valami konkrét tevékenység, ami összekötné őket.

Forrás: Netflix

Mi kell ahhoz, hogy egy olyan családban, ahol elváltak a szülők, és esetleg új partnereik is vannak, akiknek talán ugyancsak van családjuk, ne essenek szét a dolgok, és többé-kevésbé működjön az ünnepi hangulat? Tényleg mindenkinek mindenkivel találkoznia kell? Tényleg muszáj jó képet vágni azokhoz is, akikhez érzésünk szerint semmi közünk?

Elvira a válása után próbál új kapcsolatba kezdeni, de a régi csalódásokon nehezen teszi túl magát. Az eddigi próbálkozásai alapján a férfiak az elején udvariasak és elfogadják, hogy gyereke van, de később ez mégis a kapcsolat végéhez vezet.