Elemér új barátnője egy egyedülálló anyuka, aki még mindig az előző kapcsolata szabályai szerint akarja alakítani jelenlegi kapcsolatát. 

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Elemér történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

"Jelenleg egy elvált hölggyel élek együtt, nem olyan rég, van egy gyereke is, amivel nekem egyáltalán nincs bajom. Azzal már inkább, hogy neki még most is nehéz az előző kapcsolata által megteremtett komfortzónából kilépnie, ezt napi szinten tapasztalom. Ezek a dolgok nála hol enyhébbek, hol erősebbek. Olyanokra gondolok, hogy berögzült szokásokat tart még fenn, esetleg engem tekint férjecskének és utasít néha, de már közben rájön és visszavesz, bocsánatot kér. Megszokta a nagy bevásárlások időpontját és helyét, és a gyerek körüli dolgoknak is volt egy rutinja azon a környéken, ahol előttem laktak. És mivel nálam vannak most mind a ketten, nekem ezt el kell viselni. 

Amikor még csak ismerkedtünk, igyekeztem minél több dolgot megtudni róla, hiszen itt főleg nekem kell majd alkalmazkodnom. Addig tudok várni, amíg elcsitul benne  a múlt, és ha ezek után is nemet mond, azt is elfogadnám. Azt ő is tudja, hogy a szerelem egyszer el fog múlni, és akkor új helyzet áll majd elő, talán visszacsúszik a múlt dolgaiba, ahol a stabilitást tapasztalta.
Becsülöm azért, hogy én legalább annyira a mindene vagyok, mint a gyereke.
Néha ő kicsit túlérzékeny, spontán elsírja magát, és már tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor nem együttérzést vár, vagy vigasztalást, hanem jobb egyedül hagyni egy kis ideig. Sok visszaigazolást szeretne, hogy ő így jó, ahogy van, és mindent jól csinál és valaki szereti.  Kevés az önbizalma,  tele van sérüléssel, néha nem érzi magát nőnek...ezeket elmondta, így tudok segíteni, ha épp olyan helyzet. Vagy csak azt éreztetni, hogy mellette vagyok. Sok érzését nem akkor vállalja fel, amikor kéne,  van, hogy minden rosszul esik neki, akkor nagyon hangulatfüggő, hogy milyen lesz a napja. Sokat  marcangolja magát hülyeségeken is, vagy azon, hogy mi történt miatta. Az önértékelésén nem tudok fejleszteni, arra szakember kell, de hallani se akar ilyenről. Szerintetek elég az egy ilyen nőnek, ha stabilan mellette van valaki, vagy javasoljam neki egy szakember felkeresését? Mennyire kezelhető az ilyesmi "házilag"? És hol érhet véget az én szerepem ebben?"

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre