Nem tudom, a blog olvasói között milyen arányban vannak kifejezetten introvertáltak és mennyi az extrovertált, mint ahogy a népesség egészére nézve sincsenek komolyan vehető becslések, hiszen az introverzió-extroverzió egy skála, és a legtöbb ember valahol középen helyezkedik el…

Azaz viszonylag kevés nagyon extro és nagyon intro ember van, ennek ellenére azért szinte az összes ismerősünkkel kapcsolatban meg tudjuk mondani, hogy melyik szélsőség felé hajlik inkább. Ha az illető szívesen megy el olyan buliba, ahol nem ismer senkit, akkor tuti, hogy extrovertált, ha ennek már a hallatára is égnek áll a haja, akkor introvertált.

Az online társkeresőkön szerintem nagyobb arányban akadnak intrók, mert az extrók a való életben is könnyedén leszakítanak ismerősöket, aki pedig blogokat olvas inkább, mintsem vlogokat nézzen, az is nagy eséllyel tartozik a befelé fordulók csoportjába.

Ha az ember intró, akkor a szülői lét már eleve tele van olyan kihívásokkal, amelyeket extrók észre se vesznek. Már a kórházban kezdődik, miután végre megszültük első gyerekünket: éppen jólesne, ha tudnánk aludni, de van egy szobatársunk, aki öt napig szinte egyfolytában dumál hozzánk, mert ő történetesen extrovertált és épp mi vagyunk az egyetlen társasága.

A játszótéren valahogy senkivel nincs kedvünk beszélgetni, ezért nem találjuk a helyünket, ugyanis egy kisgyerek mellett nem lehet olvasni és a vele való társalgás, hogy is mondjam, meglehetősen limitált… Azon kapjuk magunkat, hogy mire a gyerek bölcsibe vagy oviba megy, úgy tűnik, már minden ottani szülőnek van egy (sőt, több) másik szülő barátja, csak nekünk nincs, mert a játszótéren nem cseverésztünk senkivel.

Ebben a korban még inkább az számít, hogy anyuka kivel van jóban, nem az, hogy a gyerek kivel barátkozik, ezért lehet, hogy a fiunkat vagy lányunkat kevesebb szülinapi bulira hívják meg, mint másokat, minek mi mondjuk (a gyerekkel ellentétben) örülünk, mert ennyi idős korban még ott kell lennünk ezeken a bulikon, és ha a felnőtt társadalmi eseményeken feszengünk, akkor vajon ezeken hogy érezzük magunkat? Egy gyerekzsúron sokszor még étel-ital vagy ülőhely se jut a felnőtteknek, mert ők már nem fértek be a keretbe…

És akkor még nem szóltam a sok rendezvényről, amire kötelező elmenni, mert a gyerekeknek fontos, de egész kicsi helyre egész sok ember van beszorítva, főleg, mert az extrók magukkal hozzák még a dédit is, miközben te egyedül ücsörögsz ott, vagy az exeddel, aki kegyeskedett megjelenni – noha szülői értekezletre vagy fogadóórára elvből nem jár.

Az a szerencse, hogy ahogy a gyerekek nőnek, annyival könnyebb lesz, mert már saját barátokat szereznek, nem kell őket elkísérni a bulikba és annyi megpróbáltatáson mentél keresztül kisebb korukban, hogy az eredetileg befelé forduló és félénk szülő hirtelen úgy érzi, egész magabiztossá vált. A kedvükért képes akár ismeretlenekhez is odamenni és szívességet kérni, ha úgy hozza a szükség.

De ha eleve szinglik vagyunk vagy időközben váltunk el, és a gyerek(ek) másik szülője nem foglalkozik velük, nem viszi el őket hétvégén, semennyi terhet nem vesz le a vállunkról, akkor introvertáltként még azért is nehezebb, mert nem áll mellettünk olyan baráti társaság, amely egy kicsit segítene. Lehet, hogy van 1-2 barátunk, de kiterjedtebb, folyton összejárós társaság sokkal valószínűtlenebb, és pont nem az a fajta ember vagyunk, akik összehaverkodik a szomszéd nénivel és rá tudja bízni a gyereket, ha lemegy a boltba.

Mivel az ismerkedés eleve nehezen megy, partnert találni is bonyolultabb számunkra. Nem mi vagyunk azok, akiket azonnal észrevesznek, ha belépünk egy szobába, minket leginkább is nem vesznek észre. Társasági helyzetben ritkán sziporkázunk, maximum akkor, ha már a résztvevők többségét ismerjük és megbízunk bennük és tudjuk, hogy elfogadnak olyannak, amilyenek vagyunk.

Az online ismerkedés levelezős része nagy valószínűséggel sokkal jobban megy, mint az élő beszélgetés (legalábbis kezdetben), de tovább fogunk tépelődni azon, hogy egyáltalán elmenjünk-e egy igazi találkára, mint azok, akiknek az új helyzetek nem jelentenek akkora feszültséget. És az első randik nagy eséllyel fognak bénán sikerülni, amitől még inkább arra vágyunk majd, hogy hazarohanhassunk biztonságos kuckónkba.

Mivel pedig hajlamosak vagyunk tépelődni, egy-egy visszautasítás, kudarc, ghosting után sokkal nehezebben térünk napirendre, mint azok, akik csak megrázzák magukat és tovább mennek.

Ugyanakkor az online ismerkedés olyan barátokat is szerezhet nekünk, akik akkor is megmaradnak a horizonton, ha egyébként nem lettünk egy pár, csak szívesen cserélnek eszmét és futnak össze olykor egy kávéra.

Ha tudatában vagyunk a korlátainknak és az erősségeinknek, akkor a szingli szülői lét ugyanúgy segíthet a személyiségfejlődésünkben, mint a társkeresés. De egyik sem lesz könnyű menet.