Margó elmélkedése az elengedésről.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Margó történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

"Sok cikket olvasok mostanában arról, hogy ha mérgező egy kapcsolat, vagy inkább már csak a megszokás tartja össze, és az intim pillanatok sem annyira erősek, akkor felesleges folytatni. Olyanok is vannak, akiknek például a gyerek, vagy gyerekek után romlott meg a kapcsolatuk. Ők vajon mit csinálnak? Ha az anya még nem dolgozik, nincs másból sem bevétele, nem tudja magukat eltartani. A másik, hogyha valamilyen okból egyedül marad 1 vagy 2 gyerekkel, 40+osan nehézkes bárkivel is összejönnie. A férfiak még alkalmi kapcsolatba sem szívesen bonyolódnak velük, mert amíg van könnyebb, tisztább és egyszerűbb helyzet, addig azt választják. Tehát ennek az anyának élete végéig egyedül kell maradnia? Elvész a remény a teljes életre? Vagy bízzon a vakszerencsében? Vagy felejtse el, hogy valaha lesz még mellette egy szerető férfi?

Sok gyerekes ismerősöm vált el, akadt, aki talált párt utána, volt, aki nem, vagy ha talált is, csalódnia kellett, nem tudott vele megállapodni. Nekem mindegyik azt mondta, hogy nem bánták meg így sem, és ma sem döntenének máshogy. Egyik sem gondolkodott azon, hogyha lenne lehetősége visszamenni, meglépné-e, részben büszkeségből, részben sima logika mentén, hiszen úgy éreznék, hogy amibe egyszer már beleragadtak, és otthagyták, azon már az újrakezdés nem segít. 

Ettől függetlenül úgy gondolom, és saját példáimból is azt tanultam, hogy ha valami nem működik az életben, azt el kell engedni. Igen ám, és ha van gyerek? Mert mindennek a szenvedő alanya lehet egy gyerek is. Ahogy cseperedik, egyre több mindent ért a világból, és ha rossz példát lát, az lesz neki a normális, a mintateremtő, és később ugyanazt ismétli majd meg az életében. Azt tanulja meg, hogy lehet ignorálni a másikat, kölcsönösen átnézni egymáson, és a feszültség alapjelenség, ahogy a veszekedések is.

Amikor valakik szülői szerepbe kerülnek, az egy olyan helyzet, amiben még nem ismerik egymást, így mást hozhat ki belőlük. És ebben is ugyanúgy össze kell csiszolódni, mint akármilyen más kapcsolatnál. Ha mindkét fél mindent megtesz ezért, és akarja is, látja az irányokat, akkor sikerülhet, de néha még a minden is kevés. Nyilván senki sem szeretné úgy leélni az életét, hogy össze van kötve olyasvalakivel, aki már nem szereti úgy, mint rég. Mégis szeretne még boldog lenni."

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.