Nóra szerint így kell egy szingli szülőnek randiznia.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Nóra történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Kedves Blog!

Hogyan ismerkedjen egy gyermekét egyedül nevelő nő, vagy akár férfi? Én most a női oldalról közelíteném ezt meg.
Már sok mindent olvastam a témában, videókat is néztem a neten, használható tanács nem sok van, de a fantázia gyakran igen el tud szabadulni, amikor olyan blőd dolgokat állít valaki, hogy „próbáld meg beleélni magad a másik helyzetébe” – mármint egy társat / partnert kereső más nemű valaki helyzetébe? Azt hogyan...? egy pasi egy gyerekes nő helyzetébe az életbe nem élheti bele magát!
Még olyanokat is olvastam, hogy valaki tanácsot ad mindkét félnek, hova menjenek első randin, mit vegyenek fel, vagy mit ne, és mit egyenek majd ott, ahova mennek... Még arról is ad tanácsot, mit csináljanak utána (nem, nem azt) - magyarán mindenről szó van, csak a lényegről nincs. Azon nevettem a leginkább, amikor valaki azt írta, hogyha rosszak a fogaink, áldozzunk rá pénzt, és csináltassuk meg - mintha az egy hétvégi és lazán megfizethető program lenne. Ezeket vélhetően olyan írta, aki nem ért hozzá, vagy csak szeret mindenhez érteni.
Könyvekből eljuthatsz egy fiktív, példaként szereplő valaki egyenletszerű, sematikusan vázolt elemzéséig, de az nem valós lélekrajz. Nem élő példa. Ha ettől várod a jót, abból semmi nem fog kisülni. És ha mindezt az elképzelt kutyulékot belehelyezed egy randiszituba, abból maximum egy amerikai vígjáték kerekedhet, működő kapcsolat semmiképp. Mégpedig azért, mert minden ember teljesen másként működik és nem lehet egyenletbe rendezni senkit.

Én azt csináltam, hogy összevetettem magamban a lehetőségeimet a reális elképzeléseimmel. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha mindketten elengedjük magunkat és nem tervezzük túl a dolgokat, olyan nagy baj nem történhet.
Jelenleg ismerkedek egy jó humorú, vidám férfival. Amit imádok benne, az a totál őszintesége, az első alkalommal sem játszotta meg magát - tudta, hogy van gyerekem és csak akkor beszéltünk róla, ha ő szóba hozta, ha érdeklődött, nem erőltettem a dolgot. (Volt olyan férfi, aki azt írta levelezéskor, hogy sajnálja, hogy gyerekem van, úgy, mintha emiatt valamiféle áldozat lennék.) Vele pedig lazán beszéltünk erről, hogy ő mit gondol és semmi sem volt erőltetett. Külön örültem annak, hogy nálunk a helyzetem nem alapvető téma. Udvariasan érdeklődik, de semmi több, mert a  netes megmondóemberekkel ellentétben, ő tudja, hogy a „gyerekét egyedül nevelő nő” nem egy kategória, hanem egy állapot.
És hogy mit hoz majd kettőnknek a jövő, majd meglátjuk, ha odaérünk. Sok mindenen tudunk együtt nevetni, és egyelőre ez a legfontosabb

Tanácsot nem akarok adni most senkinek, okoskodásnak tűnne, legfeljebb egy működő mintára, hozzáállásra szeretném felhívni azok figyelmét, akik már túl sokat olvastak a témában.

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.