Gondolom, sok egyedülálló fiús anyának ismerős az érzés: az apa sehol, vagy nem nagyon lehet rá számítani, kivonta magát a családból, de esetleg már a házasság /együttélés alatt se foglalkozott a fiával, fiaival... Egy anyának meg borzasztó nehéz egyszerre több szerepet játszania, és a keménykezű / határozott apáét sokan nem is vagyunk képesek előadni. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy olyan partnert keressünk, aki erre alkalmas.

Nyilván nagyon nem mindegy, hogy csak határozott az illető, vagy kifejezetten szigorú, esetleg már a kegyetlenségig kemény. Kezdetben nehéz is megítélni, vajon melyik inkább. Az se mindegy, mennyi idős a fiunk, éppen milyen korszakban van, mennyire nyitott egy új apafigurára és milyen jellemű ember tesz neki jót. Mert vannak fiúk, akik igénylik a határozott iránymutatást, akik a nagyon férfias dolgokat szeretik, szívesen teszik magukat próbára, és vannak olyanok, akiket az ilyesmi csak frusztrál, egyáltalán nem vevők rá. Ugyanakkor partnerválasztáskor mégsem lehet az az elsődleges szempont, hogy a gyereknek mi felel meg legjobban, hiszen a pasit magunknak választjuk.

A tapasztalataim szerint kisebb, ovis, kisiskolás fiúk nagyon nyitottak új ismerősökre és azt sem veszik rossz néven, ha a férfi megfegyelmezi őket... Persze nem bántalmazásról beszélek, csak arról, hogy határozottabb hangon szól rájuk, persze, amennyiben az anya erre engedélyt ad. Mindig fontos, hogy az anya felhatalmazásával fegyelmezzék a partnerük gyerekét, mert ellenkező esetben hatalmas konfliktusok lesznek az egészből.

De ha nincs egyetértés a felnőttek között, akkor már pusztán az, hogy a kívülről érkezett partner szigorúbb, mint az anya (illetve az esetleg még valamilyen szinten képben lévő apa vagy a nagyszülők), gyorsan fel is őrölheti a kapcsolatot, mert a gyerek az anyához menekül majd védelemért, és olykor simán lehet, hogy teljes joggal. Tehát a fegyelmezés kérdését mindig előzze meg felhatalmazás és legyen világos, hogy mi fér bele és mi nem. Fizikai bántalmazás, megalázás határozottan nem fér bele, bármilyen kemény csávóról is legyen szó. Igaz, ott, ahol ez felmerül, általában a pasi nem csak a gyereket akarja leuralni, hanem a nőt is.

Az se mindegy, hogy az illetőnek van-e bármilyen tapasztalata gyerekekkel, vannak-e saját fiai vagy dolgozott-e már fiatalokkal (mondjuk tanár, edző), mert ha valakinek semmilyen múltja nincs ebből a szempontból, akkor jóval kisebb az eszköztára, esetleg fogalma sincs, milyen életkorú gyerektől mit lehet elvárni és mit nem... De az se garancia, ha van tapasztalata, hiszen rengeteg a bántalmazó szülő, az edzők között is sok erőszakos ember van, szóval alaposan meg kell ismerni a pasit ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne: nem fog ártani a gyereknek. 

Az senkinek sem tesz jót, ha túl hamar eresztjük össze őket, rögtön pár randi után már ott lóg nálunk az illető állandó jelleggel és a sajátjának tekinti a lakást. Előbb ismerjük meg mi magunk, tapasztaljunk meg a társaságában számos különböző helyzetet, figyeljünk, hogyan viselkedik frusztráló pillanatokban, mennyire hamar kapja fel a vizet, mennyire hatékony problémamegoldó, inkább eszkalálja vagy hűti a konfliktusokat... Ismerkedjünk meg a legjobb barátjával, nézzük meg, hogy beszél más férfiakkal, kedvelik-e vagy inkább félnek tőle...

Ha úgy látjuk, hogy hajlamos az erőszakra, szeret megalázni másokat, élvezi, ha hatalmaskodhat, isten ments, hogy bemutassuk a gyerekünknek! Lehet, hogy imponál, ahogy uralkodik a környezetén, de hosszabb távon se nekünk, se a gyereknek nem lesz tőle nyugtunk, egy szép kis bántalmazó kapcsolatot veszünk a nyakunkba.

Mindig kérjük ki a gyerekek véleményét, kérdezzük meg, hogyan viselkedik, h nem vagyunk ott (ha már addig jutottunk, hogy magukra hagyjuk őket)... Ne vegyük félvállról, ha a gyerekünk panaszkodik, ne söpörjük le az asztalról, még ha egyébként rengeteg gondunk is van a sráccal.

Ha nem boldogulunk a gyerekneveléssel, akkor a válasz nem egy keménykezű partner beszerzése, aki ezt a terhet leveszi a vállunkról, hanem az, hogy segítséget kérünk. Nevelési tanácsadótól, pszichológustól, családterapeutától. Ez persze sokkal nehezebb út, hiszen ők nem fogják helyettünk megoldani a problémát, csak az utat mutathatják meg, hogyan kezdjünk hozzá. És mindig elő fog kerülni a múlt, miért alakult ki az adott helyzet és mit kellene változtatnunk. Az tuti, hogy változtatnunk kell majd és ez baromi nehéz lesz.

De az is lehet, hogy a fiunk nem olyan problémás, csak normális gyerek és ez egy anyának olykor sok... Akkor az segít, hogy ráébredünk, nincs semmi baj, csak túl kell élni egy nehezebb korszakot.

Persze ha nagy szerencsénk van, találhatunk olyan partnert, aki tényleg segít a fiunkkal, és aki jobban megérti, min megy keresztül... De sose a gyerekhez keressünk pótapát, ez senki szempontjából nem lenne fair.