Egy emberöltővel ezelőtt egy osztálytalálkozón, nem sokkal az érettségi után az egyik srác mindenkinek elmondta, hogy van egy gyereke, de már a fogantatás után szakított az anyával és úgy egyeztek meg, hogy soha többé nem keresi őket, nem lesz az életük része. A srác ezt úgy adta elő, mint a világ legtermészetesebb dolgát, de ezek után soha többé nem tudtam úgy ránézni, mint korábban.
Randipartnerem is volt olyan, aki elmesélte, hogy a meglévő családja előtt korábbi barátnőjétől született egy fia, de egyáltalán nem tartja vele a kapcsolatot, azt se tudja, mi van a gyerekkel. Azért a tény, hogy egyáltalán beszélt róla, mégiscsak arra utalt, hogy nem volt számára teljesen közömbös, mert nyugodtan el is hallgathatta volna. Nem is igazán értem, miért mondta el.
Valószínű, hogy egy nő sokkal nehezebben mesél arról, ha elhagyta a gyerekét, mert a férfiakkal ellentétben a nők csak azt követően tudnak lemondani a babáról, hogy kilenc hónapig magukban hordozták… És ez teljesen más, mint egy olyan gyereket kizárni az életünkből, akit még csak nem is láttunk soha. Férfiaktól azért már nem egyszer hallottam azt is, hogy ha van is valahol egy gyerekük, akiről nem tudnak, nem éreznek ezzel kapcsolatban semmit. Nőként ezt jóval nehezebb elképzelni.
De akár férfi, akár nő az illető, lehet, hogy az indokai érhetőek és az adott életkörülmények tekintetében elfogadhatóak.
Szó sincs arról, hogy önmagában a tény, hogy valakinek nincs kapcsolata a gyerekével, elítélendő lenne. Ismerni kell hozzá az egész történetet, hogy kiderüljön, mi vezetett az elidegenedéshez vagy ahhoz, hogy a szülő nem vállalt felelősséget. Lehet, hogy egyszerű kényelem, gyávaság, de az is lehet, hogy épp ezzel tett jót a gyereknek, mert ő nem tudta volna felnevelni.
Mindazonáltal nehéz lehet partnerként megbízni valakiben, akiről kiderül egy ilyen információ. Főleg, ha az elhagyás a múltban sokkal inkább vagy teljesen az ő döntése volt és a körülmények nem kényszerítették rá.
Sokkal gyakoribb az az eset, mikor valaki egy ideig együtt él a családjával és csak utána hagyja el őket (férfiak esetében sokszor a nők döntése alapján), de a válást követően nem igazán tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, vagy teljesen eltávolodik, vagy olyan alibi kapcsolattartás jellemzi, ami érdemben nem sokat javít a helyzeten.
Rengeteg férfi viselkedik így, sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak számára az anya és a gyerek(ei) egy csomag: ha az anya nem kér belőlük többet, akkor a gyerekekhez se tudnak kötődni. Persze sok más férfi meg ennek teljesen ellentmondóan áll hozzá és nagyon is ragaszkodik a gyerekeihez. Jóval ritkább, hogy egy anya hagyja el a gyerekeit és tagad meg minden kapcsolatot velük a későbbiekben, de ha ritkább is, azért bizony létezik.
Nos, ha egy ismerkedés folyamán valaki bevallja, hogy (főleg kiskorú) gyerekével nincs kapcsolata, és erre nem igazán tud plauzibilis, átélhető magyarázatot adni (névtelen örökbefogadás vagy a másik szülő bosszúból kizárta az életéből a gyereket, esetleg kezdettől azt kérte, hogy ne keresse őket), akkor ott azért elég nehéz lesz ezzel mit kezdeni.
Az is lehet, hogy egy adott pillanatban az illető rossz döntést hozott, amit már megbánt, de mikor megpróbálta korrigálni, már késő volt… Ha azonban valaki csak vonogatja a vállát, ha a saját gyerekéről van szó és kényelmesebbnek látja ezzel nem foglalkozni, abban azért elég nehéz lesz megbízni párkapcsolati szinten. Üzleti partnerünk lehet, talán még a barátunkként is elfogadhatjuk, de komoly kapcsolatot építeni azért nehéz lesz. Persze nem biztos, hogy mindenki így van vele, főleg, ha már nem akarunk saját gyereket és az sem prioritás, hogy az illető kapcsolatba lépjen a saját gyerekünkkel.
De általában sokat elárul valaki jelleméről, hogy egy ilyen helyzetben hogyan viselkedik. Gondol-e arra a gyerekre, esetleg a fia vagy lánya megjelenik és segítséget kér tőle vagy csak beszélni akar, elutasítja-e vagy szívesen fogadja… Nem tudnék mit kezdeni egy olyan emberrel, aki félelmében, hogy az új családjában balhé lenne, megtagadja a vér szerinti gyerekét, nem hajlandó még szóba állni se vele. Ez a szememben olyan jellemgyengeség, ami kizárná, hogy együtt akarjak maradni az illetővel.
Ti hogy vagytok ezzel?
