Egyedülálló Szülők

Válás és közösségi oldalak – avagy miért ne posztoljunk a magánéletünkről?

2023. július 06. - SingleParent

Nagyon sokan posztolnak a párkapcsolatukról pozitív dolgokat, jelennek meg fülig érő szájjal a közösségi oldalakon, prezentálják, hogy ők mennyire boldogok… Még olyankor is, amikor ez az ábrázolás nagyon is messze jár az igazságtól.

Persze az emberek általában lájkokkal díjazzák azt, aki így közszemlére teszi valódi vagy megjátszott boldogságát, de minél tökéletesebb, irigylésreméltóbb képet mutattunk korábban, annál nagyobb lesz a zuhanás és a káröröm, ha kiderül, hogy összevesztünk, szakítottunk, válunk.

szelfi.jpg

Mintha azzal, hogy nagyon törekedtünk a teljes boldogság megjelenítésére, kihívtuk volna a sorsot magunk ellen… Ráadásul minél inkább rászokunk arra, hogy lájkvadászként osszuk meg az életünk történéseit, annál nehezebb lesz leállni ezzel, mikor már nem a pozitív, hanem a negatív események kerülnek előtérbe. Biztos érezzük majd a késztetést, hogy továbbra is a barátainknak tartott ismerőseinknek öntsük ki a szívünket… Pedig nem kéne.

De nézzük, mire érdemes figyelni attól a pillanattól kezdve, hogy úgy látjuk: a házasságunk menthetetlen. (Nem érdemes megvárni, hogy kerekperec kimondassék: vége… Mivel a köztes időben is rengeteg mindent kockáztatunk.)

Ha addig a házastársunk tudta a jelszavainkat, ne legyünk restek ezeket megváltoztatni. PIN kódok, automatikus belépések, közös bankszámla… Sokan azt hiszik, hogy egy jó párkapcsolatban mindent meg kell osztaniuk egymással: hát, nem… A jelszavaikat nem kell. Túl könnyű visszaélni az ilyen információval, akár egy sima összeveszés esetén is.

Közösségi oldalon ne teregessük ki a magánéleti problémáinkat. Ne posztoljunk a házastársunkról… Persze egy bántalmazó kapcsolatban lehetnek mások a szabályok, de az ilyen posztolás nyomán még akkor is bíróság elé kerülhetünk (például rágalmazásért), ha egyébként mi vagyunk az áldozatok. De a válóper során is sok problémát jelenthet számunkra, ha meggondolatlanul osztunk meg információkat: bosszúállónak, felelőtlennek tűnhetünk emiatt, és ezt az exünk vagy az ügyvédje nagyszerűen ki tudja használni.

Vigyázzunk, ebben a fázisban kinek mit írunk akár a társkeresőn is… Amennyiben már a válás kimondása előtt belevágunk a keresésbe. Vannak, akik ezt nem teszik, de sokan igen, és ne feledjük, egy-egy válóper akár évekig is elhúzódhat, így nem várható el senkitől, hogy addig hibernálja magát… Ugyanakkor ebben a fázisban igenis érdemes sokkal óvatosabban eljárni: jobb, ha nem a közösségi oldalon ismerkedünk, ahol azonnal minden kiderül rólunk és a társkeresőn megismert partnerjelölteknek se kell mindjárt mindent elmesélnünk.

Ne flörtöljünk túl feltűnően online úgy, hogy az exünk és a gyerekeink, illetve az ismerőseink is lássák. Amíg nem nyugodtak meg a kedélyek, ne hirdessük ki a közösségi oldalakon, hogy új partnerünk van, bármennyire is jó érzés lenne. Szerencsére azért a legtöbb fiatal nem ugyanazokon a közösségi oldalakon aktív, mint a szülei, és az exünket akár törölhetjük is az ismerőseink közül, de ha sok közös barátunk van, a hírek így is el fognak jutni hozzá és erre semmi szükség. Főleg nem ilyen módon: ha be akarunk számolni egy új partnerről, akkor azt ne mindenki szeme láttára tegyük.

Vannak tematikus csoportok, amelyek egyfajta kölcsönös segítségnyújtás révén könnyíthetnek a válás alatti és utáni lelki problémáink feldolgozásán, de ne higgyük azt, hogy mindenki puszta jóindulatból lép be ilyen csoportokba: ha túlságosan kiteregetjük a problémáinkat, ezzel is sebezhetőkké válunk. Minél nagyobb az illető csoport, annál valószínűbb, hogy ismerősünk is van már benne, aki simán továbbadhatja a baráti körünkben azokat az érzékeny információkat, amelyeket ott megosztunk. Még mindig jobb egyes emberekhez fordulni, kipróbált barátokat felkeresni vagy, ha lehetőségünk nyílik rá, szakemberrel beszélni, mint random idegenek előtt, ugyanakkor valódi néven megtárgyalni dolgokat.

Anonim csoportokban legalább nem kockáztatunk annyit, de ezekben is érhetnek kellemetlen meglepetések. Mindig vigyázzunk arra, mennyire specifikus, amit leírunk, mert minél részletgazdagabb, annál könnyebb lesz bennünket beazonosítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr7918161020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása