Petra összegabalyodott egy nemrég elvált barátjával, de ami a barátságban működött az a szerelemben inkább tehernek tűnik.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Petra történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Kedves Blog!

Kicsit furcsa lehet a történetem, de ha már belevágtam, végig is mondom.
Körülbelül 10 éve ismertem ezt a férfit, mint barátot. Ő időközben volt már házas is, de nem voltak sokáig együtt, ő főleg a feleségét hibáztatta mindenért, ahogy egy férfi általában szokta, hogy ne érezze magát hibásnak. Eddig csak baráti kapcsolat volt köztünk. Ez megváltozott tavaly. Egy jó indok és egy forró nyári este kellett hozzá : )
 
Így jobban megismertem őt, és – csúnyán fogalmazva – sejtem már, miért váltak el tőle. Kijelentette, hogy őt zavarja, hogy én nem támaszkodok rá teljesen. Sok mindent felkínál, amit én visszautasítok, mert egyszerűen nincs rá szükségem. Fölösleges ajándékokra meg a semmiből hirtelen kitalált kiruccanásokra gondolok, hogy most azonnal dobjak el mindent, pakoljunk és menjünk. Elég, ha csak neki van ezekhez kedve... Ha nemet mondok, akkor azt sérelmezi, hogy ezek szerint én nem tartom őt elég erősnek meg izgalmasnak. Nem tetszik neki, hogy egyedül is képes vagyok boldogulni - eddig azt hittem, hogy ennek egy férfi csak örül. Nem vagyok életképtelen, nem szorulok rá mindig, amire az a válasza, hogy de hát akkor ő minek van, ha én mindent meg tudok oldani nélküle? Ez újra és újra előkerül. Nem tudom, hogy ugyanezt csinálta-e a volt feleségével is, de sejtem, hogy e berögzülések egy része bizony onnan ered. Márhogy az asszony így idomította, és előtte nem volt ilyen.
Nem szeretném, hogy félreértsen, nem utasítom mindenben el, de nem tudom, hogyan értessem meg egy közel 50 éves emberrel azt, hogyha nem nyüzsög körülöttem ennyire, attól még ugyanúgy férfiasnak látom őt, nem kevésbé nézek fel rá. Nekem kéne ebben a helyzetben változni, és örüljek, hogy ő ilyen, próbáljam magamban helyretenni, hogy ez így valójában jó?
Ő nem iszik, egy sört se, teljesen antialkoholista, és míg mások ivással vezetnek le bizonyos feszültségeket, ő a nyughatatlan nyüzsgésével. Például, amikor bejelentés nélkül egyszerűen beállít hozzám bármikor és máris nyomja rám a terveit, hogy mit kéne mindjárt csinálnunk, hogy ezt így, amazt meg úgy...gyakran már akkor is, amikor még az első kávémat se ittam meg... 
„Kapuzárási pánik...” - nem szeretem ezt a kifejezést, mert én sem vagyok fiatal.

Örülök, hogy nem iszik, mert néhány korábbi kapcsolatom is az alkohol miatt ment tönkre. Ő nem sűrűn jár el szórakozni, nem ismerem a barátait sem, neki csak én vagyok a lényeg. Tehát lehet, velem van a baj...(?) Bűntudatom van amiatt, hogy azt hiszi, nem értékelem a törekvéseit, mindazt, amit tesz értünk, csak hát nekem ő néha túl sűrű program. Legalábbis én így gondolom. Más nyilván összetenné a két kezét, hogy kifogott egy ilyen jó embert, és én hálás is vagyok, csak a kapcsolatunk intenzitásával vannak enyhe problémáim. Emlékeim szerint régen nem volt ilyen (mondjuk, nem is voltunk még együtt) azért gondolok arra, hogy a házassága alatt szedte fel ezt. Más tippem nincs.

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre