Mit tegyen egy anya, aki mindig is egyedül nevelte a kisfiát, mikor az orvosa közli vele, hogy már csak öt hónap van hátra az életéből? A saját apja kitagadta, mikor kiderült, hogy házasságon kívüli gyereket akar szülni, az ekkor hat éves kisfiú apjáról meg nem sokat tudunk, de az biztos, hogy nincs jelen a gyerek életében. Melissa, a fiatal anya mindössze egy-két barátnőjére számíthat.

A legjobb barátnő ugyan vállalná, hogy gondoskodik a kisfiúról, de Melisa nem akarja rábízni. Ekkor a barátnő biztatja, hogy keressen a gyereknek pótapát, mégpedig valamiféle randiapp segítségével. Melisa szerint ez hülyeség, de mikor megismerkedik egy kávézóban a kicsit sem gyermekbarát Firattal (akinek a képe ott virít az isztambuli újságok címlapján), úgy dönt, hogy elcsábítja a pasit.

Így kezdődik a Netflixen látható Jó kezekben (In good hands / Sen Yaşamaya Bak) c. török film, amelyet valamely megfejhetetlen okból a romantikus komédiák között találhatunk, noha nevetni aztán nem igazán lehet rajta. Ha amerikai lenne, biztos kiderülne egy ponton, hogy a diagnózis téves és a nő mégsem fog meghalni, de itt ez nem derül ki. Más viszont kiderül a vége felé...

Maga a témafelvetés bátor és kissé meghökkentő is: hiszen kinek jutna eszébe pont akkor randizni kezdeni, mikor közlik vele, hogy a halálán van? De ha még eszébe jutna is, lenne-e rá ereje? És vajon mi lenne ennek a hirtelen randizási hajlandóságnak a hátterében? Tényleg el tudja képzelni valaki, hogy ez alatt a rövid idő alatt magába bolondít egy férfit annyira, hogy az örömmel vállalja el a halála után a gyerekét? Hát, ez nagyon-nagyon meredek...

Teljesen érthető, hogy az ember a halál közelségében szeretetre, megértésre, felejtésre, ölelésre vágyik, hogy sok éves kihagyás után újra szeretkezni akar. Más kérdés, hogy mindez mennyire becsületes azokkal szemben, akikkel próbálkozik, ha nem csupán alkalmi jelleggel teszi.

Bár egyet meg kell hagyni: Melisa, miután sikerül felhívnia magára Firat figyelmét, rögtön az első randin be is vallja neki, hogy már csak öt hónapja van hátra... Csakhogy a férfi azt hiszi, hogy hülyéskedik. Kinek jutna eszébe egy ilyen vallomást komolyan venni? Tehát óvatlanul belesétál a csapdába, és egyre jobban kötődni kezd Melisához, ami azt jelenti, hogy a fiával, Cannal is meg kell barátkoznia.

Can elég nehéz eset: egyrészt hiperérzékeny és koraérett, másrészt eléggé el van kényeztetve, ugyanakkor szimbiózisban létezik az anyjával, akit igyekszik maximálisan kisajátítani. Kisfiú létére nincsenek barátai, nem játszik más gyerekekkel, jobban érzi magát a kávézóban, ahol az anyja dolgozik. Sőt, még a védelmező macsó szerepet is szívesen ölti magára, ha úgy érzi, hogy valaki (szerinte) nem megfelelő módon közelít az anyjához.

Vágyik az apja után is, akiről szinte semmit nem tud, de aztán kiderül, hogy az anyja hazugságokat mesélt arról, hogy ki az apja és mi történt vele...

A film végül megnyugtató megoldást ad a kisfiú sorsára, Firat tényleg gondoskodik róla Melisa halála után, de szó sincs arról, hogy őt a nő random választotta volna ki erre a szerepre. Nem is igazán értjük, miért pont őt akarja, és miért jut egyáltalán eszébe, hogy ez a férfi majd felneveli a gyerekét, csak azért, mert esetleg sikerül magába bolondítania? Aztán összeáll a kép: Firat Can apja. A kisfiú egy egyéjszakás kaland eredményeként született, amely éjszaka után a férfi köszönés nélkül távozott (csak leugrott vécépapírért és soha nem jött vissza).

Noha Melisa megtehette volna, hogy már korábban felkeresi és elmondja neki, hogy gyereke fogant abból a kalandból, és kezdetben a nő próbálkozik is a kapcsolatfelvétellel, valahogy sose jut el a férfiig. Csak a diagnózis után szánja rá magát arra, hogy megkeresi Firatot, de mivel az nem ismeri fel, úgy jön össze vele, mintha korábban még sose találkoztak volna.

A filmbéli történettel szemben a valóságban aligha lehetséges, hogy az ember lánya találjon valakit, aki felneveli a gyerekét, mert esetleg szerelmes lesz az anyába. Még az is kérdéses, hogy egy ilyen kalandból született gyereket a biológiai apa valaha vállalna-e, főleg, ha korábban nem értesült a létezéséről. Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy ezt bárki is megtegye, akár van már az illetőnek családja, akár nincs.

Véletlen fogant gyerekekről mindannyian tudunk, de ha megszületnek, az anyák egyedül vagy a saját családjuk segítségével szoktak róluk gondoskodni. Noha tudok olyan esetről, ahol a férfi tartja a kapcsolatot így fogant lányával, de azt nem tudom, mit lépett volna, ha valóban fel kellett volna nevelnie a gyereket, mondjuk azzal a nővel, akit közben feleségül vett.

Mindenesetre nagyon elgondolkodtató, szép film, érdemes megnézni, csak fájni fog.