Ha egy szingli (illetve elvált vagy özvegy) nő anya is egyben, speciális nehézségekkel fog küzdeni, főleg, ha nincs igazán támogató család kettejük körül, teljesen egymásra hagyatkoznak. De elég az hozzá, ha a fiú vagy lány késői gyerek például, és az idősebb testvérei már kirepültek, vagy több gyerek is van, de az anya túlterhelt, esetleg beteg: ilyenkor az idősebb gyerek fog úgy viselkedni, mint egy kis felnőtt. Valójában átveszi az anya partnerének szerepét, súlyosabb esetben egyenesen helyette tölti be a szülői funkciókat és ettől később egészséges párkapcsolatot kialakítania rendkívül nehéz lesz.

Bármennyire is tudatában vagyunk annak szingli szülőként, hogy nem kellene magunkhoz kötnünk a gyerekünket, főleg a fiúkat, adott élethelyzetben lehet, hogy belecsúszunk a mi ketten (vagy hárman) a világ ellen attitűdbe, ami egyrészt kizár másokat, másrészt konzervál egy túlságosan erős kapcsot, amelynek tinédzser korban és később lazulnia kéne.

Ha egy kislány nagyon anyáskodó, az még előny is lehet a későbbiekben, de ha egy fiú kötődik túlságosan az anyjához, azt rettentő nehéz orvosolni. Épp ezért, ha fiús anyák vagyunk, még nagyobb tudatossággal kell ezt a helyzetet kezelnünk. A fiúk jobban kötődnek az anyjukhoz, hajlamosak védelmezni, és adott esetben még az is lehet, hogy annyira működik a szimbiózis, hogy sose válnak le, így nem tudnak saját életet kialakítani.

Ha egy nő kilép a kizárólagos anya szerepből és randizni kezd, akkor a fiának is megkönnyíti a leválást: egyrészt a fiú látja, hogy az anyja nem szorul rá, képes a saját életét élni, másrészt lekerül róla az a szerep, amely az anya generációjában tartotta. Ráadásul láthat jó mintákat is arra, hogy néz ki egy párkapcsolat. De még a csalódások, konfliktusok, újrakezdések is tanulságosabbak, mint az, ha az anya teljesen elzárkózik a férfinemtől és a fiában keresi boldogsága összes forrását.

Manapság nagyon nehéz egy fiúnak megtalálni a saját szerepét a közösségen belül, egyre kevesebben élnek a saját apjukkal, és még sokszor annak sincs sok haszna, ha az apa testileg jelen van, vagy papíron még létezik a házasság, de a férfi érzelmileg elérhetetlen… Ha nem is arról van szó, hogy apapótlékot találjunk, de egy új férfi megjelenése az életünkben sok szempontból lehet kedvező. Persze minél családszeretőbb, toleránsabb, ugyanakkor jó férfimintát nyújtó emberről van szó, annál kedvezőbb változások várhatók a fiú életében is, de olykor már az is elég, ha nem érzi úgy, hogy folyton mellettünk kell lennie, mert nem hagyhat magunkra.

Persze nem lenne jó csakis a gyerekeink kedvéért randizni, de sokan inkább kifejezetten azt beszélik be maguknak, hogy gyerekkel együtt úgyse kellenek senkinek, így aztán jobb nem is próbálkozni. Vagy randizgatnak, de valahogy mindig szabotálják a kapcsolatkezdeményeket, mert valójában sokkal biztonságosabbnak tűnik a saját gyerekük társasága, mint egy „idegen” férfié.

Nyilván bárki dönthet úgy, hogy lemond a párkapcsolatról, a randizásról, és önkéntes cölibátust vállal, csak ezzel ne akarja a fia (lánya) életét is befolyásolni, még kimondatlanul se legyen ott az elvárás, hogy a gyereknek az anyával kell maradnia (mint régen a legkisebb lánynak, akinek a paraszti kultúrában az volt a feladata, hogy a szüleit ápolja, ezért nem mehetett férjhez).

Ha valóban nem akarunk egészségtelen szimbiózist a gyerekünkkel, akkor ne halogassuk évekig a társkeresést, ne hajtogassuk, hogy nincs rá időnk/ energiánk, vagy valamikor később. Minél több időt hagyunk ki, minél inkább kiesünk ebből a ritmusból, annál nehezebb lesz visszatérnünk a körforgásba és annál inkább kialakul a kép a gyerekünkben is, hogy nincs kire számítanunk, ha ő elmegy szórakozni vagy nyaralni, akkor ezzel magára hagy bennünket. Ne engedjük, hogy ez történjen, és amennyire csak lehet, vonjunk be másokat az életünkbe, rokonokat, barátokat, hogy ne izoláljuk magunkat.

Még ha nehezünkre esik is, hozzuk a gyerek tudtára, hogy jól elboldogulunk nélküle és nyugodtan járhatja a maga útját, alakíthatja a saját párkapcsolatait.