Válás után sokan érzik magukat magányosnak, mert nem csak a partnerük távolodik el tőlük, hanem sokszor még a család sem tudja kezelni a helyzetet, a baráti kör pedig meghasonlik. Minél több konfliktussal járt a szakítás, annál inkább. Ilyenkor a társkereső nem csak egy új partner megtalálásában lehet segítség, hanem új barátokra is lelhetünk.

De mi kell ehhez?

Elsősorban nyitottság és nyugalom. Ha nagyon célzottan, sietve, türelmetlenül keresünk és nem „állunk le” beszélgetni azokkal, akiket érdekesnek találunk, csak rohanunk az újabb és újabb jelöltek csekkolása felé, ha mindenkit csak binárisan vagyunk képesek nézni: megfelel-e átmeneti vagy tartós partnernek vagy sem, akkor sose fogunk mélyebb barátságokat kötni és ez bizony szomorú.

A legtöbb esetben persze nem érdemes olyanokkal levelezni, akikkel nem áll szándékunkban közelebbi ismeretségbe kerülni, de mindig akad egy-egy szimpatikus ember, akivel annak ellenére érdemes kapcsolatban maradni, hogy rájöttünk: nem lesz köztünk semmilyen romantika vagy erotika. Attól még barátság lehet. És ezek a barátságok évekig is eltarthatnak, fejlődhetnek, esetleg később, ha társra leltünk, és a másik is talált valakit, még párban is összejárhatunk.

Nekem van több mint egy évtizede tartó baráti kapcsolatom egy régi társkeresős korszakomból: olykor gyakrabban keressük egymást, olykor hetek kimaradnak, de sose tűntünk el teljesen egymás szeme elől. Más emberekkel sokkal ritkábban tartom a kapcsolatot, és persze olyan is volt, akivel csak pár hónapig leveleztem, aztán abbamaradt. Viszont az a néhány ember, aki jelen van az életemben, kifejezetten pozitív élmény és olykor még segíteni is tudunk egymásnak, például lelki támaszt nyújtunk gyász esetén, munkahelyre ajánljuk be egymást vagy pénzt kölcsönzünk (mindegyik konkrétan velem történt), szóval teljesen olyan, mint egy IRL kötött barátság.

Sokan úgy állnak hozzá, hogy de mit fog szólni a jövendőbeli partnerem, ha én még régebbi társkeresős férfiakkal/ nőkkel levelezem, esetleg néha találkozom is…

Mit szólna?

Ha normális a hozzáállása és nem akar mindenkitől elmarni, ugyanúgy megérti majd ezeket a kapcsolatokat is, mint azt, hogy máshonnan is vannak barátaim, ismerőseim, haverjaim. Van exem, esetleg több is, vannak kollégáim, régi munkatársaim, gyerekkori ismerőseim, és így tovább.

Az, hogy ezt vagy azt az embert pont egy társkeresőről ismerem, nem változtat a kapcsolatunk jellegén. Ha évek során nem jöttünk össze, kicsi a valószínűsége, hogy aztán pont akkor jöjjünk össze, amikor a partnerünkkel komolyra fordulnak a dolgok. Ha úgy vesszük, az ilyen társkeresős ismeretségek még nagyobb biztonsággal nem vezetnek sehová, mint más ismeretségek, hiszen mi már megpróbáltuk és nem vált be, míg számtalan más emberrel el se jutottunk addig, hogy kipróbáljuk, milyen lenne.

Felvetődik persze, hogy nem a „valódi” társkereséstől vesszük-e el az időt és energiát, ha egy ilyen baráttal ápolunk kapcsolatot. Olykor a „valódi” társkeresés kimerítő és kiábrándító, és lelkileg jót tesz megpihenni benne, illetve ki tudná jobban, milyen spéci problémák merülnek fel egy ilyen folyamat esetén, mint valaki, aki hasonló cipőben jár? Ha pedig öröm ér bennünket, akkor velünk együtt örülhet a sikerünknek. Ha jóban vagyunk, még az sem kizárt, hogy amint az egyikünk rátalált a neki való partnerre, olyan társaságba jutunk, ahová az online ismerősünket is bevihetjük és ott offline próbálkozhat, támogató közegben.

A neten elkezdődött ismeretségek hihetetlen kalandos úton vezethetnek el bennünket új világok felé, olyan témákkal és társaságokkal kerülhetünk kapcsolatba, amelyek akár meg is változtatják az életünket. Ebben annak, aki célzottan csak egy nőt vagy férfit keres és nagyon nem ér rá beszélgetni, soha nem lesz része. Pedig a lehetőség adott, csak élni kellene vele.