Egyedülálló Szülők

Néhány tipikus csapda, amit válás utáni társkereséskor érdemes elkerülni

2023. április 13. - SingleParent

Nem mindenkinek könnyű válás vagy szakítás után átállni arra, hogy mostantól egyedülállóak és újra szabadon kereshetnek partnert. Persze vannak olyanok, akik már jóval a válás kimondása előtt szingli módon éltek és maga a válás csak formaság, tehát inkább fogalmazzunk úgy: a szakítás hivatalossá és véglegessé válása új helyzetet teremt, amihez egyesek könnyebben, mások nehezebben szoknak hozzá.

Minél elkötelezettebbek voltak a kapcsolatukban és minél kevésbé akarták, hogy vége szakadjon, annál nehezebb lesz átállítaniuk magukat. Milyen tipikus csapdákra érdemes ilyenkor számítani és hogyan kerülhetjük el őket? 

ujra_1.jpg

  1. Azt gondoljuk, hogy online társat keresni snassz, mert az igazi úgyis véletlenül lép be az életünkbe

Még mindig napi szinten hallom a nyafogást, hogy az online társkeresés nem is működik, és hogy az emberek nagy része csak vesztegeti vele az idejét. Persze, ha nem tanulja meg, hogyan kell ezt az eszközt használni, akkor lehet, hogy csak időpazarlás lesz, de mint mindennek, ennek is van módszertana. És az biztos nem az, hogy jobbra-balra húzogatunk képeket és ettől úgy érezzük, hogy tettünk valamit.

  1. Azt gondoljuk, hogy élőben semmi esélyünk

Az online keresés remek és tanuljuk meg használni, de soha ne zárkózzunk el a többi módszer elől sem. Sokan szégyellik az ismerőseik előtt, hogy partnert keresnek, egyenesen titkolják és ha valaki rákérdez, akkor még le is tagadják. (Esetleg még azt sem közlik, hogy már nem élnek párkapcsolatban.) Pedig még az is lehet, hogy ismerősi körben akad valaki, aki érdeklődne. 

  1. Azonnal a nagy őt akarjuk megtalálni

Ha görcsösen a tökéletes jelöltet akarjuk mihamarabb megtalálni, akkor nagy csalódások várnak ránk. Számolnunk kell azzal, hogy a megfelelő ember fellelése sokáig tarthat. És energiába kerül. De magát a folyamatot is lehet élvezni vagy minimum rengeteget tanulhatunk belőle önmagunkról és az ellenkező nemről. 

  1. Csakis súlytalan kalandokat keresünk

Túl komolyan keresgélni ugyanannyira problémás lehet, mint direkt úgy állni hozzá, hogy nem akarunk semmi komolyat. És ha pont ilyenkor találkozunk azzal az emberrel, aki hozzánk illene, de épp nem vagyunk hajlandóak jobban megismerni? 

  1. Túl hamar feladjuk, ha nincs sikerélményünk

Még akkor is kitartónak és ütésállónak kell lennünk, ha egyébként nagyszerű génekkel rendelkezünk és sokan akarnak velünk randizni… De a legtöbbünk nem lehet átlag fölötti. Vagyis elképzelhető, hogy kezdetben nem sok sikerélményben lesz részünk: már csak azért sem, mert még nem tanultuk meg, miként prezentáljuk magunkat, hogyan viselkedjünk, kivel érdemes megismerkedni és kivel nem. A kitartás általában meghozza a gyümölcsét. 

  1. Olyan kritériumokhoz ragaszkodunk, amelyek gátolják, hogy tényleg találjunk valakit

Hányszor hallom: én nem engedek abból, hogy a partnerem ilyen vagy olyan legyen. És pont ilyen emberek szoktak hosszú évekig egyedül maradni. Ha nem tanulunk meg reális kritériumokat felállítani és nem látjuk át, mi az, amiből engednünk kéne, akkor nagy eséllyel saját magunk alatt vágjuk a fát. 

Ha valóban találni akarunk valakit, akivel jól érezhetjük magunkat, akkor semmiképpen nem érdemes mereven, a saját elképzeléseinkhez foggal-körömmel ragaszkodva viselkednünk. Sok elvált ember azt hiszi, hogy azért járt pórul előző kapcsolatában, mert nem volt elég határozott, mert hagyta, hogy a partnere elkanászodjon… Noha ez is elképzelhető, legtöbbször az öröm eltűnése okozza a problémát. Vagyis ha nincs bennünk derű és nyitottság, akkor nem látnak majd potenciálisan kellemes partnernek. Ilyen szempontból is érdemes önvizsgálatot tartanunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr1618101444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása