Nem élünk már egy fedél alatt, de nem szakíthatjuk meg a kapcsolatot végérvényesen, mert a gyerekeink örökre összekötnek minket... Lehet, hogy borzasztó sok okunk van haragudni és nagyon rossz emlékeket őrzünk az exünkkel kapcsolatban, és lehet, hogy inkább ő neheztel ránk... Attól még valahogyan kezelnünk kell a helyzetet legalább addig, amíg a gyerekeink nagykorúvá nem válnak... De legtöbbször később is.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a konfliktusokat, és minél kevesebbet füstölögjünk magunkban, illetve szidjuk a másikat a gyerekek előtt?

Adjuk meg neki a tiszteletet, még ha nehezünkre esik is!

A legtöbb esetben nem arról van szó, hogy az exünk bűnöző és nem érdemel semmi tiszteletet. Lehet, hogy szerintünk borzalmas dolgokat művelt, de ha azokat nem üldözi a törvény, akkor legfeljebb mi éltük meg elviselhetetlennek... Vagyis nagy eséllyel annyi tiszteletet megérdemel az a másik ember, amennyit egy idegennek is megadunk.

Nem kell egyetértenünk vele és nem kell nagyra becsülnünk, de annak nincs semmi értelme, hogy pocskondiázzuk és ezzel magunkat is és a gyerekeinket is folyamatosan mérgezzük. Csak akkor leszünk képesek továbblépni és új kapcsolatot építeni, ha normalizáljuk a viszonyunkat. 

Ne rágódjunk a múlton! 

Ha nem vagyunk képesek magunktól továbblépni, kérjünk szakmai segítséget, de ne ragadjunk a múltban és ne azt elemezgessük örökké, hogy mit rontottunk el, vagy mit rontott el a másik. Zárjuk le a történetet és kezdjünk új fejezetet! Ne agyaljunk azon se, hogyan szerezhetnénk vissza az exünket, ha ő nem kér belőlünk, ne próbáljuk meggyőzni, hogy jöjjön vissza hozzánk.

Tartsuk be a szabályokat, amelyekben megegyeztünk!

Lehet, hogy képtelenek voltunk mi magunk egyezségre jutni, így a bíróság által megállapított szabályok a mérvadóak. Tartsuk be őket és be próbáljuk kijátszani egyiket sem. Ha nem értünk egyet valamivel, próbáljuk újratárgyalni, akár mediátor bevonásával. Lehet, hogy a kedélyek lecsillapodása után az exünk is rugalmasabbnak mutatkozik.

Viselkedjünk megbízhatóan, kiszámíthatóan, ha azt ígérjük, hogy elvisszük /átadjuk a gyereket, akkor legyünk ott időben és tegyük, amit kell. Ez a gyerekünkkel szemben is nagyon fontos: lássa, hogy ránk lehet számítani.

Persze lehet, hogy mi betartanánk a szabályokat, az exünk viszont nem hajlandó erre, és ez okozza a konfliktust, de igyekezzünk mindig békés megoldást találni, ne eszkaláljuk a dolgokat, ha nem muszáj.

Próbáljuk megérteni, ő mit miért csinál, hogyan érzi magát!

Persze, léteznek olyan emberek, akik mentális zavarral küzdenek, emiatt esélytelen, hogy megértsük, mit miért tesznek... De a legtöbb esetben némi empátia segítségével rájöhetünk, hogyan érzi magát a másik és ha tudtára adjuk, hogy megértjük, sokkal jobban fogunk tudni vele kommunikálni. Nem, mintha az egyszerű lenne, főleg, amíg nagyon neheztelünk valamiért, ami a válások túlnyomó többsége esetében nagyon is valószínű. Ezért is utalnék vissza a 2. pontra.

A saját életünkkel foglalkozzunk, ne az övével!

Az ő élete maximum annyiban tartozik ránk, amennyiben a gyerekünket érinti, vagy amennyiben vannak még közös anyagi érdekeltségeink. A magánéletéhez viszont már semmi közünk. Ne kutassunk utána, ne figyeljük a közösségi oldalakat, ne foglalkozzunk azzal, kivel randizik, hogy él az új partnerével. Ha van saját szerelmi életünk, akkor eszünkbe se fog jutni, hogy az övét firtassuk. Tehát tegyünk róla, hogy legyen, aki után érdeklődünk és hagyjuk békén az exet! 

Ne vonjuk be a gyerekeket a konfliktusainkba!

 Amennyire csak lehet, tartsuk távol a gyerekeket a vitáinktól, főleg, ha egyáltalán nem érinti őket. Ne használjuk őket eszközként és ne próbáljuk rajtuk keresztül zsarolni az exet. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a gyerekek lelki békéje fontosabb, mint az, hogy mi győzzünk egy veszekedésben.