Mindeddig a válás által közvetlenül érintett felek perspektívájából igyekeztünk az újrakezdés témakörét körüljárni, de ha az elvált szülők gyerekei is felnőttek már, sőt, ők maguk is randiznak vagy éppen tartós kapcsolatban élnek, nekik sem könnyű megemészteni, ha a szüleik új partnert keresnek.

A gyerekek (felnőtt korukban is) hajlamosak úgy tekinteni a szüleikre, mintha azok nem lennének „igazi” emberek, abban az értelemben, hogy nem szívesen gondolnak rájuk férfiként és nőként. Ha a szülők együtt maradnak, a gyerekeik nem is kényszerülnek arra, hogy belegondoljanak, milyen nőnek / férfinak érezhetik vajon magukat, ha azonban előáll az a helyzet, hogy egyedül maradnak akár válás, akár özvegység miatt, és újra szeretnék kezdeni, nehéz feladattá válhat ennek feldolgozása.

A felnőtt vagy kamasz gyerekek legtöbbször cikinek érzik, ha a szüleik ki akarnak lépni abból a szerepkörből, ami számukra megszokott volt. Ha nem anyaként és apaként viselkednek, hanem egyszer csak más oldalukról mutatkoznak. Sok fiatal szereti azt gondolni, hogy a szülei imádják egymást, de legalábbis annyira nagy az egymás iránti ragaszkodásuk, hogy örök életre össze vannak kötve. Minden, ami ennek ellentmond, mintha személyesen őket sértené... Hiszen annál inkább tudnak hinni saját nagyszerűségükben, minél inkább képesek piedesztálra állítani a szüleiket, illetve azok kapcsolatát.

De a szüleink nem félistenek és nem azért léteznek, hogy nekünk legyen kivel büszkélkednünk. Szép, ha harmóniában sikerül maradniuk egymással, de ha nem jól érezik magukat a házasságukban, akkor legjobb, ha elválnak útjaik... Ez egyébként sok esetben pont akkor következik be, mikor a gyerekek kirepülnek, mert addig még valahogy kibírták, de onnantól kezdve már nem látják értelmét... Vagy az apa annyira nem tud magával mit kezdeni az üres fészek láttán, hogy inkább alapít egy új családot... 

Bárhogy is döntenek a szüleink, ne próbáljunk beleszólni. Ne próbáljuk erővel összetartani őket és győzködni, hogy csak bírják ki egymás mellett, csak, mert nekünk így lenne kényelmesebb. Valójában a legtöbb gyerek vajmi keveset tud a saját szülei kapcsolatáról, így fogalma se lehet arról, hogy mióta magányosak egymás mellett. Vagy akár mióta van egyiküknek-másikuknak hallgatólagosan alternatív partnere...

A maximum, amit ilyenkor tehetünk, hogy elfogadjuk az előállt helyzetet és érzelmileg támogatjuk mindkettőjüket, vagy éppen azt, aki erre igényt tart... Ha valamelyikük becsapva érzi magát és kiborul, akkor sem túl jó ötlet teljesen szakítani a másik féllel, kivéve, ha egyébként sem voltunk jó kapcsolatban vele, illetve toxikus személyiségnek érezzük. Viszont attól, hogy nekünk úgy tűnik, most éppen apánk vagy anyánk cserben hagyja a társát, még lehet, hogy a történet ennél sokkal bonyolultabb és jobb, ha nem ítélkezünk egyoldalúan.

Ha már megvolt a válás és viszonylagos nyugalom van, szembesülhetünk azzal, hogy egyikük vagy másikuk új partnert mutat be nekünk. De az is lehet, hogy nem mutatná még be, csak véletlenül beléjük botlunk... Mindig legyünk tapintatosak ilyenkor, ha csak összefutottunk, ne vonjuk kérdőre a szüleinket, ne faggassuk az új partnert. Hacsak nem nagyon gyanús a helyzet, mondjuk egy feltűnően korban és kinézetben nem hozzá illő partnert látunk mellette, ne is kezdjünk nyomozni.

Még a szerintünk nem hozzájuk illő partner is lehet teljesen normális, vagy lehet alkalmi kaland... Ne próbáljunk rögtön elsőre gyámkodni a szülőnk felett, ha egyébként más tekintetben teljesen józanul viselkedik.

Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy saját rossz érzéseinket vetítjük ki az új partnerre és igazságtalanul vádoljuk meg valamivel. Persze, jelezzük, ha nem érezzük megbízhatónak vagy nem szimpatizálunk vele, de ennél tovább ne menjünk. Ha elvárjuk a szüleinktől, hogy akceptálják a saját választásainkat, akkor ők is elvárhatják ugyanezt tőlünk.

Semmiképp ne tegyük őket nevetségessé azért, mert szeretnének új partnert találni! Lehet, hogy mi nem tudjuk elképzelni, hogy apánk vagy anyánk vonzó lehet valaki számára, de mi teljesen másképp látjuk őket, mint bárki más, nem csak a korunkból, hanem a státuszunkból fakadóan is. Nagyon bántó lehet azt éreztetni valakivel, hogy szerintünk semmi esélye, és valószínűleg egyáltalán nem is igaz.

Lehet, hogy egy új partner azért irritál bennünket, mert attól félünk, hogy anyánk vagy apánk szeretetét teljesen elvonja tőlünk... Talán leginkább azt nehéz feldolgozni, ha az új partner a mi korosztályunkba tartozik. De semmiképp nem vagyunk vetélytársak, főleg, ha addig jó kapcsolatunk volt apánkkal / anyánkkal, nem egy új kapcsolat fogja megszüntetni az irántunk érzett szeretetét. Ha ezt a szeretetet azonban korábban sem éreztük, akkor nem az új kapcsolat fogja elvenni tőlünk.

Természetesen felmerülhetnek az érzelmi gondokon túl anyagi természetű félelmek is: ha az új barátnőből, barátból feleség, illetve férj lesz, akkor már az örökségünk is veszélybe kerülhet. Arról nem is beszélve, ha féltestvéreink is születnek.

De akárhogy is van, nem áll jogunkban megakadályozni, hogy a szüleink újraházasodjanak, illetve második családot alapítsanak... Jobb, ha nem kezdünk családi viszályba anyagi okokból, sok mindent meg lehet oldani kompromisszumokkal is, de ha összeveszünk a szüleinkkel, azt később nehéz lesz helyrehozni.